Utálom a multikat, mert kizsákmányolnak

A múlt héten száztizenhétszer hallottam ezt a mondatot. Pedig közben szabin is voltam. De miért, és hogyan terjedt ez el az Y - sőt egyre inkább a Z - generáció körében itthon, és mi ebből az igazság?

Semmi.

nike-sweatshops-05.jpg

Kizsákmányolni azt lehet, aki hagyja magát egyébként, de távol álljon tőlem, hogy személyeskedjek ennyire leegyszerűsítsem a kérdést. Egyetemistákkal beszélgettem a napokban, és van jó pár saját, szemtelenül fiatal ügyfelünk, akik mind-mind álláskeresésben vannak. Egyetlenegy sincs köztük, aki betöltötte volna már a 30-at, de sok a 25-öt sem. Y és Z generáció, előbbiből is az ifjabbak.

És legtöbbjük csak azt tudja egész biztosan, hogy multihoz nem akar menni, mert ott aztán rommá fogják "dolgoztatni".

Coachként nyilván boncasztalra kerülnek a személyes motivációk, félelmek az egész kérdés mögött, de bloggerként hadd kérdezzem már meg, mégis mennyi racionalitás van egy olyan állítás mögött, ami egyszerre vonatkozik többszáz cégre?

Nem megyek KKV-hez dolgozni, mert úgysincs elég pénzük, hogy kifizessék a béremet hónap végén. Nem megyek startuphoz dolgozni, mert úgyis összeomlik 100-ból 99 pár éven belül. Nem megyek magyar céghez dolgozni, mert utazni akarok, használni akarom az angolt. Multihoz meg nem megyek, mert kizsákmányolnak.

Amit tudok, hogy jól akarok keresni, és hogy nem akarom lekésni a köredzésemet délután. 

Lehet, hogy nem leszek népszerű (speciel, ezt meg lehet szokni), de mikor akarsz dolgozni, ha nem most? 

Miért gond az, ha lekésed a köredzésed? Majd elmész a következőre. Vagy a hétvégire, vagy a hajnalira, vagy az éjszakaira. Később melós lesz, mert lekésed a fürdetést, most meg sima ügy, a zuhany téged megvár.

Nagyon sokszor hallom, hogy az Y-ok utazni szeretnének, céges utak, az a tuti. Sokan mondják, hogy ez az egy, amiért mégis multin gondolkoznak, hogy legalább utazhatnak. Meg ott kapnak laptopot, meg iphone-t. 

Laptopot azért kapsz, hogy elérjenek este, iphone-t azért kapsz, hogy elérjenek éjjel, céges utakra pedig akkor fogsz eljutni, ha a cégnek arra van szüksége, hogy te valamiért külföldön legyél.

Egy céges út egyébként így néz ki:

  1. fél óra a taxiban a reptérre,
  2. másfél óra a reptéren,
  3. másfél óra repülőút,
  4. fél óra a reptéren,
  5. fél óra a taxiban,
  6. tizenkét óra tárgyalás, meeting, whatever,
  7. fél óra a taxiban,
  8. másfél óra a reptéren,
  9. másfél óra repülőút,
  10. fél óra a reptéren,
  11. fél óra a taxiban.

Mi ebben az izgató?

Ha őrült szerencséd van, akkor az egyik taxiból majd lősz egy ferde selfiet egy random toronyról, instára jó lesz. 

businessman-on-beach.jpg

Nem kell utálni a multikat, senki sem fog jobban kizsákmányolni, mint bárhol máshol. Sőt, jobb eséllyel fogsz találni valakit, aki helyettesíteni tud, ha esetleg szabira akarsz menni. Az iphone-od nélkül. Legalábbis a céges nélkül. Ha otthon mered hagyni. Ami nem a főnöködről, nem a cégedről fog szólni, hanem rólad. 

Egyébként meg hadd osszam meg veled, azt a meglepő és vadiúj infót, hogy nem azért hoz létre egy cég munkahelyet, hogy neked tudjon adni fizetést. Te kapod azért a fizetésed, mert dolgozol.

És az esetek nagy többségében még mindig egyenesen arányos a kettő. De ha egy álláskeresésnél már 25 évesen első szempontok egyike, hogy ne kelljen sokat melózni, ott valami nagyon furán van bekötve. 

Viszont ha nem dolgozni szeretnél, hanem fizetést, az más. Akkor lottózzál, ott is magas esélyek vannak rá, hogy belefektetett energia nélkül juss igen jó pénzhez. Jobb tippem nincs.

 

Az első találkozó ingyenes, hat business coach közül választhatsz itt.

De ha nem akarsz dolgozni, hozzánk se gyere légyszí, lottót már vehetsz online is. 

 

INSTA? A legközelebbi céges útról lesz fenn torony, esküszöm.

 

képek: http://www.cenews.in/, http://lat.vesti.lv/