Felmondás: kivársz vagy elébe mész?

Komfort játékosok és Kalandorok

Balogh Péter pár hete írt #startupcoelho -ja a felmondásokról igazán "betalált nálam", és ahogy a kommentekből látom, a LinkedIn közösségnek is volt bőven hozzáfűzni valója. Nem csoda, hiszen a szervezeti játszmák egy fontos terepére, a "menni vagy maradni" kérdéskörére világított rá.

Az említett postban feszegetett kérdések: Hogy lehet, hogy örülünk, annak, ha valaki elment a cégtől? Miért nem váltunk meg tőle még időben? Miért nem lehet ezt megbeszélni?

Nézzük meg hogy fest ez a két csapat esetén? Kalandorok vs Komfort játékosok.

Komfort játékos nem szívesen mozdul, és nagyon örül, ha kialakította a kellően tágas komfortzónáját. Lehet ő késő X, vagy olyan Y, aki inkább X-ként működik. Mindegy. Akár Y is lehet. Nem teljesít kiemelkedően, de nem is lehet azt mondani, hogy rossz munkát végez. Ő kapja az év végi értékeléskor a fejlesztendő, esetleg a „jó ember- jó helyen” aktuális megfogalmazását. Mármint pár évig, eztán jön valami, ami miatt ez már nem elég.

1444717112323712841.jpg

És vannak a Kalandorok, akiknek a munka az önkifejezés egyik eszköze, beleteszik szívüket-lelküket, nagy lángon égnek munkavállalóként is. Sikereket érnek el és persze nagyokat is csalódnak. Vagy épp különleges tudással rendelkeznek, ritka szemléletet hoznak be a céghez - olyat, ami máshol is nagyon értékes. Általában negyedéves rendszerességgel gondolkodnak el, hogy vajon jó helyen vannak-e. Lehet Y, vagy kora X, vagy Y-ként viselkedő X. Mindegy! 

A társasjátékban természetesen még sok más szereplő is lehet, ám most csak velük foglalkozunk.

Menni vagy maradni?

globetrotter.jpgA Kalandorok elvesztése nem cél, a megtartásuk (lenne) a cél, és itt szokott sok cég elbukni. De az is lehet, hogy épp elég az az 1,5-2 év, amit ott tölt a cégnél, hiszen színt visz a a kultúrába, új megközelítéseket hoz be, formál a csapaton. Közben pedig feszeget is olyan dolgokat, amit eddig "így szoktunk csinálni".

A Kalandor és a Komfort játékos között jó eséllyel azért feszültségek is alakulnak hol lassabban, hol gyorsabban. Hiszen alapvetően más a választott életstratégiájuk, a feladatokra érkező reakciójuk, a munka intenzitása. 

Itt most nem feltétlenül beszélek a munka minőségéről. Hiszen a prezit megcsinálják mindketten, a kimutatás is megvan, az alapvető tudásuk jó esetben nem tér el feltétlenül. A fő különbség az a bizonyos titokzatos "drive".

Menni kéne, de még maradok

Gyakran elhangzó mondatok a Komfort-játékostól:

  • Megpróbáljuk körüljárni a témát! – szigorúan királyi többesben, a felelősséget nem annyira vállalva.
  • …Á, azt nem lehet, már próbáltuk két éve is. És miért nem, mi derült ki a kiértékelésből? Ja, azt nem csináltuk meg… Ugyanis az idő kicsit összefolyik, jön egyik év a másik után, kimaradnak az értékelések, mert olyan jó kis meleg kuckó ez a munkahely.
  • ..Aha, ez érdekes....Ilyen visszajelzést még nem kaptam soha az eddigi vezetőimtől… Mindezt a hatodik, most már direkt iránymutatást is tartalmazó, kissé már türelmetlen vezetői visszajelzésre, aminek a lényege az, hogy ez így nem elég és nagyon nem örülök annak, hogy nem építed be a korábban megfogalmazott javaslataimat, nem kérdezel, nem tanulsz. Ezzel megerősítve abban, hogy a jelenlegi elvárásoknak így sajnos nem felelsz meg. Kaptál bizalmat, lehet, hogy egy másik vezetőnél mások voltak az elvárások, de a világ változott, és ha nem akarsz lépést tartani, akkor egy ponton el fogunk válni egymástól.

Hősünk azonban kivár, hátha majd ez is elmúlik, de a vezetője már nem bízik benne, sőt tudja, hogy nem fog megfelelni az új elvárásoknak. 

....és igen, ebben a helyzetben örül(ne) a cég, ha más lehetőséget talál(na) emberünk.

Felhívom a figyelmet arra, hogy itt nem gyors kirúgásról van szó, hanem (többszöri jó vagy rossz kimozdítási kísérlet után beállt) patthelyzetről.

Kinek jó ez a játszma? 

Senkinek. Ha középszerűen muzsikál, jól tudja, hogy nem hozza ki magából a legtöbbet… már neki sem jó, közben a cégnek sem jó ez. Mindenki őrlődik  - a vezető, kollégák, HR, és a család, barátok is jó ideje hallgatják már ezt a nihilt.

Senkinek nem jó, de bízik abban a több hónapnyi pénzben (aka. végkielégítés), ami… ami valójában nem jár neki, hiszen a Munka törvénykönyve (és adott esetben a Kollektív szerződés) pontosan megmondja, mennyi az annyi és mikor jár jogosan.

De mindenki tudja, hogy eltekintve jópár elképesztő rémtörténettől, a cégek jelentős része meg akar állapodni.

Békében szeretne elválni, nem akar nyomozósat játszani, nem akarja a teljesítményértékelési rendszerben dokumentált herce-hurcával kifárasztani a munkavállalót és magát. Mert nem jó ez senkinek, a cégnek sem. Ezért valószínűleg lehet velük egyeztetni.

Tehát igenis örül a cég akkor, ha a „lelassult” komfort játékos cégen kívül keres és talál magának új lehetőséget, meg is éri ez nekik, reális mértékben ez még egy közös megállapodás is lehet. 

De velem ki fognak …szúrni…

Fel lehet állítani azt a kényszerképzetet, hogy „engem ki akarnak készíteni”, boszorkányüldözés zajlik ellenem. És lehet bátran elébe menni az áldozat szerepnek, elkerülni azt.

Lehet korrekt módon egyeztetni, vagy elfogadni, hogy nem, ez nem az a játék, amiből "jól lehúzod a céget", hanem felállsz inkább te magad és egy megfelelőbb lehetőséget választasz magadnak. 

Lehet önvizsgálatot, önértékelést tartani és értelmezni a visszajelzéseket. Vagy a visszajelzések hiányát. Napirenden tartani a saját fejlődésedet.

Meghallani, ha végképp nem passzolsz össze a vezetőddel és keresni, találni, elnyerni olyan lehetőséget, amiben jól érzed magad és jobban tudsz majd teljesíteni.

(Ismét jelzem, hogy ha a céged valóban inkorrekt, sőt esetleg jogsértő módon járna el veled szemben, akkor természetesen ezt ne hagyd!)

Mindenkinek Kalandorrá kell válnia?

Nem. Egyáltalán nem. 

Azt érdemes megfontolni, hogy a fűtött/hűtött iroda, a minden hónapban időben érkező fizetés, a kollégákkal közösen töltött idő (fejlődési lehetőségek) nem magától értetődő dolgok. Önmagában ezekért érdemes fair játékot játszani, azt pedig passzív, netán passzív-agresszív állapotban, kivárásra játszva, nehéz.

Ezekért nem hálásnak kell lenni, ez alap.

De a cég, amikor téged választott, akkor a tenni akarásodat is választotta, a benned rejlő lehetőségeket. És teljesen rendben van, ha az érzed, az itt most elmúlt.

Should I stay or should I go? 

should_i_stay.png

Mit tanultál meg az utóbbi 2 évben? Mennyire értékeled magad a piacon? Hol vagy te a szakmádban?

Hiszem, hogy egyik cég sem vágyik a középszerű munkavállalókra és senkinek nem jó középszerűnek lenni, vagy annak érezni magát. Épp ezért az egyéni tenni akarás, a saját belső motiváció, az önmagad iránt érzett felelősség legyen az, amiért te nap-mint-nap kilépsz a komfortzónádból és teszel - bármilyen közhelyesen is hangzik - magadért, első sorban.

Ez esetben nincs az a HR-es vagy vezető, aki örülne annak, hogy máshova mész. Ugye más játék ez így?

Ha szeretnél felkészülni az előtted álló kihívásokra, keress meg minket ITT