Rendet rakunk a munkaerőpiacon. Az Y generációval, az Y generációnak. Y 2 Y.

Y2Y

Kiégés vagy unalom?

Több ügyfelemnél is szembejött már velem a burnout szindróma, mint induló téma. Nem én neveztem annak, hanem a coacheek. Mit sem ér egy coach blog burnout post nélkül, ezért íme néhány gondolat a teljesség igénye nélkül azoknak, akik nem kifejezetten segítő szakmában dolgoznak, de megélnek kiégéshez hasonló, vagy vezető tüneteket.

Azt hittem, hogy rengeteg cikk szól a kiégésről. A google nagyjából 106 000 találatot ad a „kiégés” kifejezésre, ami meglepően kevés. A „depresszió” kifejezésre például közel 2,5 millió magyar találat van. (Viszont a kiégés magasan veri a „felülemelkedés” kifejezés találatait, ami szerény 23 ezer.) Tehát a témáról nem azért kell írni, mert már mások is nagyon sokat írtak, hanem pont azért mert még nem lerágott csont.

És akkor nézzünk egy definíciót:

„A kiégési szindróma tünetegyüttes, amely hosszútávú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés. A fogalom Freudenberger (1974) nevéhez fűződik.„ (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ki%C3%A9g%C3%A9si_szindr%C3%B3ma)

A témával kapcsolatos definíciókban rendre megjelenik a negatív stressz, az érzelmi kimerültség, a motiváció, a lelkesedés csökkenése. Elsősorban a segítő szakmák vannak kitéve a kiégés jelenségének, de mára teljesen általános szinte az összes olyan szakterületen, ahol megjelenik az emberekre való fokozott odafigyelés igénye, ott, ahol szívvel-lélekkel kell dolgozni. Freudenberger eredeti, 1980-ban kiadott könyvében (Burn Out: The High Cost of High Achievement. What it is and how to survive it /Kiégés: a magas teljesítmény magas ára. Mi ez és hogyan éljük túl/) tíz stádiumot különböztet meg. A legtöbb témával foglalkozó írásban azonban csak a következő öttel találkozunk:

  1. Lelkesedés (irreális célok, a szakma idealizálása, hatalmas lendület és energia bevitel);
  2. Realizmus (a lelkesedés alábbhagy, a teljesítmény beáll egy reális szintre);
  3. Stagnálás (a lelkesedés tovább csökken, a munka már nem öröm, hanem rutin);
  4. Frusztráció (feszültség, ingerlékenység, teljesítmény csökkenés);
  5. Apátia (összeomlás, magánéleti válság, kimerültség, kiüresedés, érzelmi fásultság)

 

children-playing-329234_1280.jpg

Amikor a fiaim játszanak, mindig lelkesen kezdenek hozzá, majd rendszerint kétféle módon fejezik be. Vagy egész egyszerűen megunják, és elkezdenek mást játszani, vagy valami kudarcélmény éri őket, és a korábbi játékot dühösen otthagyva, esetleg odavágva kezdenek el mást játszani. A kezdeti lelkesedésüket idővel mindig elveszítik. Olykor valaminek a hosszabb sikertelen megoldását keresve enyhe stressz-helyzetbe is kerülnek. Mivel a játékot minden esetben szívvel lélekkel, teljes lényükkel játsszák, nagyon is ki lehetnének téve a kiégés veszélyének. Mégsem égnek ki.

És, hogy miért nem?

Mert nem várják meg!

Mert nem kénytelenek ugyanazzal a játékkal tovább játszani, amiben már nincs örömük, sőt kudarcot okoz nekik. A játékot nem örökre teszik le, hanem addig, amíg újra nincs kedvük vele játszani. És akkor még ott vannak az árnyalatok: a játék marad, csak mást építenek belőle, vagy ugyanazzal a játékkal mást játszanak.

Ül velem szemben egy élelmiszeripari nagyvállalat magas beosztású vezetője, és azt mondja, a témája a kiégés. Kérem, hogy mondja el, mit érez. Kiderül, hogy már 14 éve dolgozik a cégnél, több vezető beosztásban volt már. A jelenlegiben már nem talál örömöt, igazi kihívást. Vezetőként nagyon kevés közvetlen munkafolyamathoz érzi magát igazán közel. Mindenről tudnia kell, de köszönhetően a jól működő rendszernek, kevés az a tudása, amivel tényleg kezdenie is kell valamit. Nem fáradt, csak nagyon nincs kedve ahhoz, amit csinál.

Vajon ő a kiégés melyik stádiumában van? Ez valóban kiégés, vagy talán csak unatkozik? A válaszokat még nem tudom, de abban egyelőre biztos vagyok, hogy nem kell az ügyfelet pszichológushoz irányítanom. Inkább „megengedem” azt egy felnőtt embernek, amit egy gyereknek is megengedünk: történetesen, hogy megunjon valamit, amit régen szívesen csinált, de hosszú évek után már nem.

Arra jöttünk rá közösen, hogy érdemes minél alaposabban körülnézni és végiggondolni, hogy mit lehet még játszani ezzel a játékkal, vagy mi van még olyan játék a közelben, ami érdekes.

A végiggondolás azzal kezdődött, hogy megfogalmazta, milyen játék lenne az, amivel szívesen játszana. Nem „mi” az a játék, hanem „milyen”. Fontos, hogy nem munka tevékenységeket, hanem a tevékenységek számára vonzó jellemzőit sorolta fel. Innentől kezdve azokat a tevékenységeket kell keresnie, felismernie, amikre igazak a felsorolt jellemzők.

Nem tudom, hogy merre fog haladni a folyamatunk, de ha lehetőséget látok rá abban fogom támogatni, hogy átkeretezze a helyzetét. Definiálja újra, a sikert, az érdekest, a munkáját, pozícióját. Csak ezután keressen új játékot, vagy munkahelyet. (Lásd korábbi bejegyzésünk.)

Nem azért, mert rossz dolog munkahelyet, vagy akár hivatást váltani, hanem azért, hogy megtanulja megelőzni a kiégést. És ahogy gyerek korábban bölcsen tudta, idejében váltson egy szórakoztatóbb játékra.

A fentiek mellett fontos tudni, hogy a kiégés szindróma késői stádiumai csak megfelelő segítséggel, pszichológus bevonásával kezelhetők, és egyes kitett szakmák esetében már a megelőzésben is érdemes szakemberhez fordulni. (Vezetett támogató csoportok, szupervízió stb.)

Mérő Lászlótól tudom, hogy az igazi játék önmagáért való, és nincs funkciója úgy, ahogy a munkának. Mégis úgy érzem, hogy a kiégés megelőzésében kulcsszerepe lehet annak, hogy egy számunkra szórakoztató játékká tegyük hétköznapi, olykor égetően monoton tevékenységeinket. (A segítő szakmák esetében azért ennél árnyaltabb a kép.)

Amikor megmutattam ezt a cikket egy pszichológus ismerősömnek, azt mondta, hogy a flow-ról írok. Erre én azt mondtam, hogy persze, és dehogy! Inkább arra mutatok egy példát, hogy ha elvesztettük a flow-t, és csapdában érezzük magunkat, akkor hogyan legyen meg az önismeretünk, kreativitásunk és gyermeki bölcsességünk ahhoz, hogy újrakeretezzük az életünket. Igen az életünket, és nem csak a munkánkat. Mert a kiégés szindróma nem marad az irodában a munkaidő végén, és nem is ott keletkezik.

to be continued...

Az monotóniát megtörheted úgy is, ha követsz minket a facebookon!

A fényképen nem a fiaim láthatók. Forrás: pixabay.com

Öt lendkerék a változáshoz

avagy mire figyel egy coach ha változni akar

Idén nyáron nem csak a foci vb kezdődött le, hanem az életemnek egy új időszaka is. Átrendeztem egy kicsit a dolgokat, hogy többet tudjak azzal foglalkozni, ami igazán érdekel, és amiben még sokat fejlődhetek. Éppen ezért gondoltam arról írok, hogy mi az én személyes módszerem a fejlődésre, változásra.

Azt mondja egy hirdetés, hogy vegyek meg egy bizonyos testedző gépet, napi negyed órát tornázzak vele intenzíven, és tartsam be a mellékelt füzetben leírt diétás tanácsokat. (Ugye Te is találkoztál már hasonlóval?)
Gondolom, hogy ha egy egyébként egészséges ember napi negyed órát (ami, lássuk be igazán nem sok) intenzíven mozog, és odafigyel arra, hogy mit eszik, akkor fogyni fog. Lehet, hogy valaki lassabban, valaki gyorsabban, de a hatás garantált. Mindenki szeretne fittebb lenni, tovább élni és vonzóbbá válni, és szinte mindenkinek van napi negyed órája. Hazánkban mégis minden negyedik felnőtt túlsúlyos!

Legyen szó testedzésről, vagy a rossz szokásainkról, a legáltalánosabb feloldása a fenti látszólagos ellentmondásnak, hogy „ha meg is születik az elhatározás, a cél előtt elfogy a kitartásunk”. Ha elfogyott a kitartásunk, akkor jön a csalódottság (negatív érzés) és az önhibáztatás (a felelős azonosítása), majd a lemondás (önigazolás:„hiszen tényleg csak ennyire vagyok képes”).

man-641691_640.jpg

-nem én vagyok a képen-

A csalódottság oka legtöbbször az, hogy a „módszer” tisztelete elhomályosítja azt, hogy különbözőek vagyunk. „Ez a módszer korábban mindenkin segített, rajtam mégsem, tehát bennem van a hiba.” A módszerek tisztelete eltereli figyelmet azokról a személyes tényezőkről, amik valóban meghatározzák, hogy sikeresek lehetünk-e céljaink elérésében.

Ezért célszerű óvatosan kezelni a jól bevált módszereket - ezt is - , viszont van néhány olyan szempont, amit  szem előtt tartok a saját életemben.

1. Nem markolok túl sokat

A legtöbb dolog, amin valaha változtatni szerettem volna, vagy arról szólt, hogy elkezdjek valamit, amit eddig nem csináltam, vagy arról, hogy amit eddig rutinszerűen rosszul csináltam, megváltoztassam. Ezek a témák olykor plusz időt, és minden esetben plusz koncentrációt követelnek. A plusz koncentrációhoz extra energiára van szükségem, ráadásul szinte folyamatosan.

Az erőforrásaim pedig végesek. Priorizálom a kitűzött céljaimat és nem változtatok egyszerre túl sok mindenen.

Amikor felismerek valamit, amin változtatni szeretnék, elönt a tettvágy. Úgy gondolom, hogy el kell kezdenem foglalkoznom a célom megvalósításával. Ilyenkor csak ez az egy dolog kerül figyelmem középpontjába, ezért úgy érzem, nincs szükség priorizálásra. Ez nem így van. Ha ezen a ponton megállok és végiggondolom, hogy milyen változtatásokban vagyok éppen benne, amelyek még nem zárultak le – csak már kicsit kikerültek a figyelmem középpontjából –  sokszor rá kell jöjjek, hogy mégis túl sok minden van már egyszerre a porondon. Ilyenkor el kell halasztanom az új kitűzött cél felé való indulást, egy előre meghatározott, jól mérhető eseményig (egy korábbi célom megvalósulásáig), amíg más folyamatokból erőforrásaim szabadulnak fel. Lehet, hogy ez túlzottan konzervatív gazdálkodásnak tűnik, de nem is hinnéd, milyen sokat segít, ha várnom kell a kezdésre!

 

2. Fenntarthatósági stratégiát alkotok

Számomra egy változtatás akkor fenntartható, ha folyamatosan jelen vannak az energiát adó visszacsatolások, jutalmak, nem csak egy távolban elérendő cél lebeg a szemem előtt. A stratégiaalkotás során a ráfordításaimat, erőfeszítéseimet olyan mértékűre kell szabnom, amelyet képes vagyok a fent említett jutalmakkal ellentételezni. Lehet, hogy látványos és gyors változást szeretnék elérni, ezért nagy erőfeszítéssel kezdek bele a folyamatba, ami önmagában nem baj. A veszély pusztán abban rejlik, hogy ezt a nagy energiát nehéz fenntartani, nehéz folyamatosan megadni magamnak azokat a jutalmakat, elismeréseket, amiért érdemesnek érzem tartani a tempót. Ha az energiabevitel leesik, már kevesebb a koncentráció, az edzés, és lassul a fejlődés a megszokotthoz képest. A visszaesés gyakran a csalódás és az önhibáztatás miatt meg is szünteti a folyamatot.

Például a dohányzásról való leszokásba úgy kezdtem bele (sokadszor), hogy nem céloztam meg a teljes leszokást, csak minden reggel az aznapi cigaretta-mentességet. Ma sem mondom, hogy leszoktam-e, de a döntésem napja óta 15 év telt el anélkül, hogy rágyújtottam volna.

Nem tud eredményessé válni egy projekt – bármennyire jövedelmező üzleti lehetőségre is épül –, ha a likviditása nem biztosított!

És hogy mik a jutalmak? Bármi lehet, ami azonnal élvezhető. Egy hangosan kimondott mondat este lefekvés előtt, hogy „ma is megcsináltam”, egy kocka a kedvenc csokimból, a társam elismerő tekintete, stb. A legnagyobb sport eredmények sem üres stadionokban születnek, hanem több ezres éltető tömegek előtt! Ha megtalálom a szurkolóimat, már nagy lépést tettem a stratégiám fenntartása felé.

update-1672350_640.png

Persze a megfelelő stratégia, koncentráció, energia és a várakozásból adódó kiéhezettség sem garancia az azonnali sikerre.

Ezzel kapcsolatban van egy rossz és egy jó hírem: a rossz hír, hogy a témában nincs garancia semmire, a jó viszont az, hogy a csalódásra fel lehet készülni.

3. Felkészülök a csalódásra

A csalódás felkavar, letör és megtör. Ha csalódok mindig ott a kísértés, hogy feladjam. Ilyenkor megkérdezem magamtól, hogy mi változott, ahhoz képest, amikor kitűztem a céljaimat. A válasz legtöbbször az, hogy semmi lényeges.

Mégis mi az a „lényegtelen”, ami miatt most kész lennék feladni? Válaszom erre, hogy ez a lényegtelen nem más, mint egy aktuális érzés. Egy érzés, amit az táplál, hogy mást gondoltam magamról, mint amit aztán kaptam. Két fontos dolog vezethet ahhoz, hogy gyakran csalódjak: az egyik az, hogy nem ismerem eléggé működésemet. A másik csalódáshoz vezető ok az, ha egy hollywoodi film főszereplőjeként képzelem el magam, és a célom felé vezető utamat, aminek a végén mindig ott a happy end.

Az élet azonban sokkal jobban emlékeztet egy művészfilmre. Van, amit képes vagyok elsőre elérni és van, amit nem. Ezért, ha belevágok valamibe, akkor előre elképzelem a kudarcaimat és azt, hogy hogyan fogom azok ellenére folytatni az utamat.

4. Nem keresek bűnbakot

Az önhibáztatás egy ilyen helyzetben természetes reakció, de csacsiság és veszélyes dolog. Csacsiság, mert hibást keresni egy ilyen helyzetben felesleges, és veszélyes, mert ez a reakció visz a lemondáshoz, a módszerek felülvizsgálata helyett, azonnal a célok felülvizsgálatához.

Ha van olyan módszer, amit más sikeresen alkalmaz, de nekem nem megy, az nem az én hibám. Mások vagyunk!

5. Személyes módszert alkotok, vagy választok

Nem vagyunk egyformák, sem testben, sem lélekben. Tehát mielőtt változtatok magamon, meg kell ismerjem magam. Ilyenkor nem általában kell keresnem létem célját és természetét, hanem célzottan azokat a kérdéseket kell megválaszolnom, hogy a személyes működésemben, mik azok a tényezők amik gátolják, illetve segítik a változtatás fenntartását. (Lásd fenntarthatósági stratégia)

Ha megválaszoltam a fenti kérdéseket, csak akkor alkothatok saját módszert, vagy kereshetek egy már jól beváltat, ami passzolhat hozzám.

Őszintének kell lennem  magamhoz! Képesnek kell lennem az önreflexióra.

Ha még nem vagyok képes, akkor sokat segíthet valaki, akiben megbízom, legyen az a párom, egy barát, vagy egy szakember.

 

 

Képek a pixabayről.

A zöldszemű (szakmai) szörny

A szakmai és a kapcsolaton belül érzett féltékenység mindössze egyetlen dologban különbözik egymástól. Ha a feleségedre/férjedre vagy féltékeny, talán van annyi eszed, hogy nem írod ki az ablakba. Vagy ahogy a kistesóm mondaná: "Az, hogy izzad a tenyered, a te problémád. Nem kell mindenkinek tudnia róla."

image_3.jpg

Mi is a gond ezzel? Miért baj, ha féltékeny vagyok a másikra akár házasságban, akár a szakmámban? És egyáltalán miért baj, ha világgá kürtölöm?

A házasságon belüliről hadd ne mondjak véleményt, azt tűrje szegény férjed/feleséged, ha nektek ez így jó.

Maradjunk szigorúan üzleti fronton, ahogy eddig.

A gond szerintem kettős. 

1. Miért vagy féltékeny?

 2. Miért írod ki az ablakba?

Kezdjük az 1)-essel, hátha úgy nem vesztem el a fonalat. Ha szakmai féltékenységet érzel, ennek általában egyetlen egy oka van, nem több. (Nem meglepő módon ugyanaz, mint a házasságban.) Az önbizalomhiány. Csakhogy szakmai fronton ezen már különösen érdemes egy kicsit megállni és magadba nézni.

Mert kire is vagy féltékeny tulajdonképpen? És miért?

Arra, aki ellopta a régóta vágyott pozíciót?

Vagy arra, aki lenyúlta a régóta megszerezni kívánt ügyfelet?

Vagy arra, aki magasabb fizetésemelést kapott, mert hangosabban nyafog, mint te?

Aki ellopta a pozíciót, az az esetek 99%-ban többet tett érte. Vagy okosabban.

Aki lenyúlta az ügyfeledet, arról elhitték, hogy jobb lesz, mint te, avagy szimplán jobb volt a kémia, még avagyabb olcsóbb, más, neki ott és akkor jobb, mint te. Bármiért is.

green-eyed-monster.jpg

Aki magasabb fizetésemelést kapott, az magasabbat érdemelt, vagy jobban tudja kommunikálni az igényeit, mint ahogy te tetted. 

Igen, és persze mindig van a kivétel, aki erősíti a szabályt. De könyörgöm, ezért féltékenynek lenni? Nem tanulni kellene tőle?

Nem hangosabban sírni tanulni, azt még véletlenül se. De megnézni, hogy ő mit csinál, rácsodálkozni, hogy igen, milyen igaza van, én ebben még gyengébb vagyok, én még ezen dolgozom. Én még megtanulok rendesebben franciául, én még kifejlesztek három új terméket, én még eltüntetem a helyesírási hibákat a promóanyagjaimból.

És ennyi.

Ha féltékeny vagy, akár a karrieredben, akár az üzletedben, lehet, nem értékeled magad eléggé. Nem vagyok pszichológus (van köztünk egyébként aki az is, szóval ha mind a magánéleted, mind a karriered megkeseríted ezzel, akkor szívesen összekötünk vele - de nem coachingra), úgyhogy nem szeretnék foglalkozni az okokkal. Legyen az bármilyen eredetű, mindegy. Térjünk át helyette a 2)-re, hátha még sikerült megtartani a logikai ívet.

Szóval miért is ne írd ki az ablakba mindezeket? Mert az 1), amit én most itt leírtam, nem újdonság. Annyira nem az, hogy mindenki tudja, aki valaha életében érzett már féltékenységet, lapozott fel bármilyen pszichológiai újságot, könyvet.

jealousy-467x278.jpg

Leesett? 

Nem hiszem, hogy létezik kontraproduktívabb viselkedés az üzletben, mint a szakmai féltékenység kommunikációja. Mintha a homlokodra ragasztanál egy cetlit és ráírnád, hogy nincs elég önbizalmam.

Ha a vezetői szerepet pecázták el az orrod elől, és ennek adsz hangot, a főnökeid fogják olvasni a cetlidet.

Ha a konkurenciát pocskondiázod, és vetélytársat látsz mindenkiben, aki az ezer kilométeres körzetedben bármit is árul, ők fogják olvasni.

És mit látnak majd belőle?

Hogy kevésnek hiszed magad.

Amitől a vezetőd meggyőződik majd róla, hogy jó döntés volt nem téged választani a pozícióra. Amitől a konkurencia az eddigi X önbizalmát, most már X+1-nek fogja érezni. Hiszen hozzád képest megbizonyosodhatnak róla, hogy jobban állnak. És ettől aztán még magabiztosabbak lesznek.

Így ha mindkét pontot megszeged, majd nem elég, hogy szétvet az ideg magától az adott szituációtól, ami kihozta belőled a zöldszemű szörnyet, hanem még a többiek is rátapintanak a gyenge pontodra. 

Úgyhogy, ha a szakmai féltékenység csíráját is felfedezni véled, stop, és szigorú önvizsgálat. Aztán pedig húzd ki magad, tapsold meg, és nézd meg mit tanulhatsz tőle, ahelyett, hogy elirigyled. Te is jobban leszel utána.

 

Soft skill fejlesztés, team és egyéni üzleti coaching itt. Gondolatébresztő cikkek meg facebookon, ahol nagyon szeretnénk már elérni Fonyód lakosainak a számát. 

 

képek: https://supportforstepdads.com, https://relationshipremedy.com

4 tuti tipp amivel kicselezheted a fapados légitársaságokat

A rettegett poggyász méret-ellenőrző keretek ideje ugyan lejárt, mégis kevesen utazunk igazán felhőtlenül, hiszen válogatott módszerekkel keserítik meg az életünket az olcsósított légitársaságok már a felszállást megelőzően. Szerencsére a rendszer hackelhető, szóval nincs kifogás: irány nyaralni!

wow-air-offers-cheap-roundtrip-to-europe-for-only-300-afct.jpg
1.Vedd meg időben! A megfelelő időben.

Az egyik legproblémásabb kérdés a fapados járatoknál, hogy mikor érkezik el az idő a jegyvásárlásra. Nem csak reklámfogás, tényleg léteznek 5-6000 Ft-os jegyek európai viszonylatban, viszont ha emberi léptékkel nézzük, akkor 1 hónappal korábban találod ki úgyis, mikor utaznál.

Ehhez mérten pedig egy biztos trükk létezik: vásárolj az indulást megelőző 20-30 napban.

Ebben az intervallumban könnyen találhatsz korrekt árakat több alkalommal is. Bónusz tipp: péntektől egészen vasárnapig szigorúan tilos bármilyen repülőjegyet vásárolni, ilyenkor ugyanis a hétvégi utazási kedv miatt a légitársaságok árai drasztikusan megnőnek. Tudom, nehéz lesz hétvégén ellenállni a csábításnak, de akár 5-10 ezres nagyságrendben spórolhatsz.


2. Barátod a Google


A Google nem is olyan régen élesítette -majd pimpelte ki- az utazni vágyók egyik legjobb barátját, a Google Flights-t. Sajnos, jelenleg még app változata nem létezik, de ingyenes, és Calendar integrációja is van. Egyszerűen válaszd ki egyenként az összes lehetséges időpontot az utazásodhoz, majd keresd meg a választott légitársaságot és állíts be email-es figyelőt a kis csúszkával közvetlenül. Ez a hasznos szolgáltatás napi 1x elküldi neked az általad figyelt jegyek árát, amennyiben történik bármilyen változás a paraméterekben. Bónusz tipp: érdemes napi 2x manuálisan is csekkolni a díjakat, hiszen esetenként napközben is változnak.

legroom-for-google-flights-search-results.png

3. Székfoglalós játék

Az első külföldi kiruccanásaimnál én is mániákusan rohantam becsekkolni amint ingyenesnek jelezte a rendszer. Azóta tudom: tipikus amatőrként viselkedtem. Ha megteheted, az utazás előtti napon legkorábban a kora esti órákban foglalj helyet, mert elsőként a „nyomorgószékeket” szórja szét fapados barátunk.Ezzel garantálja ugyanis, hogy marad hely azoknak a szegény utasoknak, akikkel jól kiszúrt a gonosz algoritmus.

A szabályzat szerint ugyan átültethetnek az ablaktól ha előkerül egy szabadnapos pilóta, de ilyennel még nem találkoztam. Bónusz infó: akár az is lehet, hogy még így is középre kapod a helyed. Ne ijedj meg, simán előfordulhat, hogy az egész sor üres lesz és víg mosollyal huppanhatsz át az ablakhoz.

 

4. Viszlát Priority, hello józan paraszti ész

Utolsó tippnek hagytam azt a szolgáltatást, amiért elképesztően sokan hajlandóak fizetni, holott általában nincs igazi haszna. Ha fontos tárgyalásra igyekszel, esetleg nagy értékű, de kisméretű tárgyat vinnél a kézipoggyászodban, akkor persze megéri kifizetni azt a pár ezret, minden más esetben viszont felesleges.

shutterstock_210042967-970x546.jpg

A biztos trükk: próbálj meg minél később beállni a végső ellenőrző sorba és az utolsók között feltenni a bőröndöt a repülő melletti kis kocsira, így leszálláskor a feladott poggyászokat követően biztosan a tiéd lesz az első ami kigurul a szalagon.

Ezt a négy tippet követve szinte biztosan kimaxolhatod repülőutad valós értékét, ugyanakkor nem akarlak elszomorítani, de napi 5-10 percet biztosan el fog venni az életedből az adatok elemzése és értékelése. Ha ennyi belefér amikor úgyis csak az Instát pörgetnéd az irodában, akkor vágj bele, és utazz még egyszer ezen a nyáron a spórolt pénzből.

 

Köszönjük a tippeket és a cikket kedves Olvasónknak, Rozitának.

Papp Viktorina Rozita elektronikus zeneszerző, amatőr párbajtőröző, civilben egy mobil marketing ügynökség munkáját segíti projektmenedzserként.

 

Rozita facebookon írt nekünk, hogy szívesen megosztja tapasztalatait, ha van bármi tipped még, ide várjuk! És nem csak utazással ám, azért nagyrészt mi is dolgozunk. :)

Boldog 2. szülinapot magunknak!

A linkedin és ennek következtében rengeteg gratuláló üzenet figyelmeztetett, hogy két éve dolgozom a Y2Y-nál. Szóval álljunk meg egy perce, durrantsunk egy pezsgőt és nézzük meg, hogy hova jutottunk az elmúlt két év alatt. 

Kezdjük azzal, hogy a két év igaz a vállalkozásunkra, de nem igaz rám.

Hiszen én csak 9 hónapja dolgozom főállásban. Épp egy terhesség. Utóbbi egyébként rövidebbnek tűnt. Mind a kétszer.

1662882_468652273267533_802989410_n.jpg

Először is oda jutottunk, hogy írtunk 250 cikket. Ez talán pont a 250.-ik. És azért ezzel kezdem, mert az egész modellt a blogra építettük fel. A cikkeinket olvassák, szórják a világban. Van olyan olvasónk már, nem egy, és nem is kettő, aki ír, ha egy hete nincs friss cikk a blogon. Mert szuperül kommunikálunk, végre tudnak valakik úgy írni, hogy érdekes legyen, még egy ilyen - egyébként több, mint a könyökünkön kijövő - téma is. Mint a meló. Vagy a cég. Köszönjük!

Szuperül kommunikálunk, és pocsékul kommunikálunk egyszerre. Mert ha nem írunk, és megkérdezik, hogy mi van már, miért nincs új cikk egy hete, hiszen minden reggel a Y2Y ("vájtuváj"-> nem mondunk ipszilont, hékás!)-al kelnek - akkor az a feleletünk, hogy ne haragudjatok, csak annyira el vagyunk úszva melóval, hogy nincs rá időnk. Melóval? Miért, mit dolgoztok? Hát azt, amiről írunk.

Szervezeteknek segítünk abban, hogy jobbak legyenek. Maguknak, nekünk, nektek. Y-oknak. Meg Z-knek, meg mindenkinek. És ezzel az infóval tudunk még meglepetést okozni, szóval úgy kommunikálunk sokak szerint zseniálisan, hogy csak az nem ment át, hogy egyébként szervezetfejlesztéssel is foglalkozunk. Still some room for improvement. :)

Ami még a két év alatt történt, hogy amit először niche-nek belőttünk, hogy igenis, mi kizárólag az Y-okkal fogunk törődni, már nem állja meg a helyét. Mert annyit voltunk velük, hogy most már az, amiket megtapasztaltunk, hasznos másnak is. Úgyhogy szépen fokozatosan csökken az Y generáció részaránya az ügyfeleink között.

Ami viszont különösen fontos nekünk, hogy az idősebb generáció is ugyanolyan elégedett azzal, amit csinálunk. Tudunk tehát generációsemlegesen működni, ami ugyan pofára 8 szótag, de egész biztosan nem írok bele kötőjelet.

A legutóbbi nagyobb soft skill fejlesztési projektünkön a százvalahány visszaküldött elégedettségi kérdőív végeredménye 98,2% volt. Mindezt 9 trénerrel és több különböző szempontból rákérdezve a trénerek munkájára, ez azért wow tényleg. És a különösen wow érzet mindebben nem az volt, hogy az Y-okkal megtaláljuk a hangot, hanem az, hogy a résztvevők bizony nem Y generációsak voltak, hanem javarészt X és Babyboomer. 

És mi lesz ezután? Mi a következő két év terve? Hát az, hogy növekszünk. Továbbra is organikusan, befektetők és befektetés nélkül, szépen, fokozatosan, kockázatmentesen. Hogy a sok mellékállásból és egy-két főállásból lesz sok főállás. Mert szabadúszni fantasztikus.

2fab255d00000578-0-image-m-28_1451403313474.jpg

Nem azért, mert ne dolgoznék messze többet, mint valaha, pedig aki ismer tudja, hogy nem volt alacsonyan a léc. Hanem azért, mert az a tudat, hogy magad döntöd el, hogy a hetven emailre és húsz nem fogadott hívásra válaszolsz csütörtök délelőtt, vagy elmész futni és közben egy őszi projektet raksz össze a fejedben, ez megfizethetetlen.

Még akkor is az, ha közben nincs minden másra ott a MasterCard. Úgyhogy emiatt az éjszakád fog az emailekkel telni.

 

Úgyhogy boldog szülinapot nekünk és hajrá tovább!!! Most pedig irány a facebook, legyen már meg az az 5000!!!

 

92d3d04e14ec9f8231b51f215d1a0cbc--kids-snapchat-snapchat-humor.jpg

 

Képek: rich kids of instagram -> na mi nem pont így ünneplünk, de illusztrációnak jó lesz :)

A megfelelő juttatások az embereid bosszantására

A május a tréning/coaching piacon maga a halál, így van egy olyan furcsa hatás, hogy akkor van az ember fejében a legtöbb kavargó gondolat, mikor a legkevesebb ideje van írni. Így van ez velünk is, és persze most követem el épp azt a hibát, hogy rávilágítok a saját gyengeségünkre (miszerint, hogy harmadannyit sem írunk, mint szeretnénk) ahelyett, hogy belekezdenék a mondanivalómba.

Csak az elmúlt négy hétben 21 cégnél fordultunk meg, az executive coachingtól kezdve a szimpla kávén át ezerféle benyomást szerezve ezekről.

Azt találtuk - és most őszintén kérem az összes ezzel foglalkozó külső-belső szakértő tanácsadót/havert/olvasót, hogy olvasson tovább, mert nem velük van a gond -, hogy semmi, de semmi tudatosság nincs abban, amilyen szolgáltatásokkal a cégek kényeztetik az embereiket.

food-cakes-and-sweet-various_sweets1.jpg

Ha lenne erre energiánk (és majd remélem a nyáron végre a fű sem fog nőni, és akkor lesz) indítanánk egy kutatást, ami korrelációt keresne az extra juttatások és az ott dolgozók elégedettsége között. Szuper kutatás lenne, mert végre nemcsak a módszertan lenne megkérdőjelezhető, hanem az eredménye is, a nagy semmi.

Biztos, hogy nincs. Mondom ezt úgy, hogy nem a juttatásokkal van bajom.

Hanem azt látom, hogy azok sorrendje fontosabb, mint maguk a juttatások. So what. 

Hát annyi, hogy ha fizetés nélkül adsz éves konditermi bérletet, több kárt okozol, mint hasznot. Mert semmi mást nem fogsz vele elérni, mint ha a férjednek viszed haza a mákos rétest, vacsora helyett. 

Ergo ne adjunk bérletet?

De adjunk. De akkor adjunk, ha ezt szeretnék, komolyan. Amihez meg kell kérdezni, ami idő, és pénz, és még több pénz. Viszont kevesebb, mint amit a fluktuációra költesz (bár tudom, hogy van annyi eszed, hogy nem mutattatod ki külön), ha ez vigasztal, és annál is kevesebb, mint amit feleslegesen juttatásra költesz. Nem azért, mert a juttatás felesleges, hanem azért, mert nem fogsz vele elérni semmit, amíg nem állnak a munkavállalóid azon a szinten, hogy örüljenek neki. Amíg nincsenek meg az alapok. 

Ha ilyesmit áruló HR tanácsadó lennék - ami nem vagyok - már biztos lenne készen egy gyönyörű színes-szagos piramisom, ami a juttatások sorrendjére tesz javaslatot. Szigorú kikötésekkel, amik teljesítése teszi lehetővé, hogy az adott szervezet feljebb másszon a piramison. Srácok, csináljatok egyet kérlek és roadshow-zzatok vele.

Mert nemcsak a munkavállalónak vannak szükségleti szintjei, hanem a szervezetnek is. Amit át kell gondolni, fel kell mérni, meg kell vizsgálni, mielőtt random juttatásokat vásárolunk csak azért, mert az utca másik oldalán is van ilyen nekik. Tesszük mindezt úgy, hogy a szervezeti önismeretünk vakfoltja nagyobb, mint az ingyen feszített tükrű a munkavállalóinknak.

3288-new-2017-kettering-swimming-pool-gal.jpg

Borzalmasan rossz érzés látni, tapasztalni, hallgatni, azt a rengeteg elégedetlen munkavállalót, akinek az alap szükségleteit felejtjük el kielégíteni, cserébe meg elhalmozzuk extrákkal. Vacsorát nem főzünk neki, de desszert van.

Éhen fog halni. És a medencéd is üres lesz, hiába fizeted.

Ráadásul úgy fog elmenni, hogy még te is rég elaltattad a lelkiismeretedet, hiszen te még mákos rétest is adtál. De fizetést nem.

Vagy törődést.

Vagy feedbacket.

Vagy perspektívát.

 

A hálátlanja meg utálja a mákot.

 

Ha szeretnél velünk dolgozni ősszel, most szólj, mert nyáron kikapcsolunk mindent. A klímát is. -> info@y2ycoaching.hu

 

képek: groceries.asda.com, leisurepools.com

Olaszország legközelebbi csücske, az ezerféle zöld Friuli

Egyszer megpróbáltam megszámolni és arra jutottam, hogy úgy 30x lehettem eddig életemben Olaszországban, megnézve több, mint 250 olasz várost és számtalan régiót. De megunni még nem sikerült, szerintem lehet, hogy sosem fog. Imádom.

32336722_10156249078012159_8715885573107089408_o.jpg

Ezúttal egy hetet töltöttünk Olaszország egyik legkevésbé ismert, és hozzánk legközelebb fekvő régiójában, Friuli-Venezia Giuiliában. 

Ha magyar autóba ül, két utat választ, vagy elmegy Velencéig a parton (kihagyva ezzel többek között a gyönyörű Triesztet és a hangulatos Muggiát), vagy átszeli a Dolomitok lábát és meg sem áll Bellunoig vagy a Garda-tóig. Kihagyva ezzel a teljes Friuli régiót.

32287918_10156249079267159_1153966629063753728_o.jpg

Úgyhogy hagyjuk most a két órás dugókat és menjünk csak odáig, amíg a többiek csak tankolni állítják le a motort, és töltsünk egy teljes hetet a zöld ezerféle árnyalatában pompázó Friuliban. A szlovénok és az osztrákok közelsége kilométerről kilométerre változtatja a falvak arculatát. Goriziát nem tudnád megkülönböztetni Ljubljana szívétől, Tarvisiot pedig bárhol lehajíthatnád Ausztriában is. Szokás szerint a személyes kedvencek jönnek majd, nem az összes látnivaló.

32267067_10156249079502159_428324761873940480_o.jpg

Szállásnak mi egy "Albergo Diffuso"-t választottunk San Roccoban, ami a helyiek elnevezése, és annyit takar, hogy a JóIsten háta mögött van, egész biztosan nem egy felkapott városban (nem mintha lenne ilyen egyáltalán a régióban), a ház maga eredeti helyi építészet, belülről meg felújítják, rendbe rakják. Lélegzetelállító kilátás és egyetlen szamár* futópajtásnak a reggeli sporthoz, dupla terasz és olcsóbb árak, mint Siófokon. A tengerpart csak egy óra kocsival, úgyhogy aki nyáron érkezik, annak Gradot javaslom, amely tavasszal is megér egy kellemes sétát.

 

Udine

Udine egy Pécs méretű, egészen gyönyörű városka, nagy parkkal (benne a lányaim legnagyobb örömére stájer fesztivál, rántott hússal!), rengeteg palazzoval és templommal, hangulatos árkádokkal, velencei építészettel, fekete-fehér kockás terekkel, római kutakkal.

32260475_10156249078317159_5454558081658650624_o_1.jpg

Lago di Barcis

A mesterséges tó, a Friuli Dolomitok egyik legszebb alkotása. Olyan színe van, amelyhez hasonlót sem láttam még eddig sehol. A tavat körbeautózva vagy bicajozva találunk parkolókat, ahonnan feltúrázhatunk az erdőbe és megnézhetjük a kilátópontok egyikéről is a kristálytiszta, elképesztően zöld vizet, ahol ha tehetünk pattanjunk kajakba és élvezzük a belsejéről azt a csendet, amely az egész tájon uralkodik.

32324219_10156249077927159_3503574453080555520_o.jpg

Gorizia

Gorizia a szlovén-olasz határon fekszik, a szlovén része, Nova Gorizia teljesen kihagyható, de az olasz rész nagyon szép. Ha nem tudnánk, hogy Olaszországban vagyunk, nem hinnénk el. A monarchia hatása olyan erős, hogy az utcák jobban hajaznak Bécsre, mint Velencére. Egyetlen árulkodó jel talán a színes spaletta lehet, amely az összes házon megtalálható egész Friuliban, ahogy itt is. De mellette itt már megjelennek a kovácsoltvas erkélyek, az örök négyemeletes házak, a kétoldali járdák. Turistáktól nem kell tartsunk, a teljesen véletlen kiválasztott trattoriában 32 centis pizzatányéron hozták a 8 EUR-os lasagnét és ketten ettük meg, szeretni fogjuk a helyet. 

1200px-piazza_vittoria_gorizia.jpg

San Daniele del Friuli

Már Veneto tartomány bejárásánál kinéztem, de akkor nem sikerült útba ejteni, most viszont eljutottunk és egyszerűen szuper. Az olaszok egyik leghíresebb prosciutto-ja a san daniele, amely lágyabb és kevésbé karakteres, mint a pármai, vagy akár a spanyol jamon iberico, még vékonyabbra is szeletelik, majd környéki sajtokkal és grissinivel fogyasztják. Csodálatos. Mindezt egy teljesen helyi, igazi "megállt az élet és nem is akar elindulni" jellegű helyen kóstolhatjuk meg és a rengeteg sonkabolt, prosciutteria és kisebb sonka üzembe még el is látogathatunk, ha mélyebben vagyunk kiváncsiak a készítés módjára. 

32387274_10156249077457159_1908882284673499136_o.jpg

Cividale del Friuli

Megint egy gyönyörű példa az itteni hibrid építészetre. Ha csak a házat nézed, lehetnél Sopronban is, de aztán észreveszed, hogy mintha letiltották volna az erkélyeket, ahogy Friuli szívében szinte mindenütt, cserébe felkerültek a faspaletták az ablakokra. Az utcákon macskakő, hiányoznak a velencei árkádok, de a kutak azért ott vannak a terek közepén. Nagyon hangulatos város, az Ördög hídján keresztül megközelíthető belváros szintén 1.5-2 óra alatt nagyon kényelmesen bebarangolható. 

32313488_10156249078282159_4312019218108252160_o.jpg

 

Erto e Casso

Erto e Casso két kisváros, ahol a madár sem jár. A vajonti gát katasztrófájának eredményeképpen a környéken jópár falu maradt így. A rosszul megépített gát és a problémák eltusolása miatt az itt épített tározóba 1963. október 9-én kevesebb mint egyetlen perc alatt 260 millió köbméter hegy csúszott 110 km/órás sebességgel, a benne levő 50 millió köbméter vizet pedig kinyomva a helyéről egy 250 méter magas hullám elpusztított mindent, amit talált. Több, mint 2000 ember halt meg azon az éjszakán, 350 család minden tagja elhunyt a szerencsétlenségben. A gát ma is áll és látogatható, a környéken pedig tehetünk egy sétát azokban a gyönyörű, és tragikus falvakban, amelyek azóta sem heverték ki, és talán soha nem is fogják, a világ egyik legnagyobb gátkatasztrófáját.

Venzone

Útban Tarvisio és az olasz-osztrák határ felé álljunk meg Venzonében és töltsünk ott egy kellemes másfél órát. A várost a hetvenes években porig zúzta egy földrengés, majd pár hónappal később egy utórengés, úgyhogy egyetlen templom maradványai állnak. A többit viszont a helyi lakosok kőről kőre, teljesen újjáépítették, minden egyes házat. Tavaly Olaszország legszebb városa lett (ezt a címet kapta meg pár évvel korábban a szicíliai Gangi is, amiről már írtam és remélem nem hiába és látogatjátok becsülettel :) ), nem véletlen.

32337210_10156249078787159_2548182883873325056_o.jpg

 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON, PÜNKÖSDRE 5000-EN SZERETNÉNK LENNI!

 

*már utaltam rá, hogy nem minősülök az állatok legnagyobb szakértőjének, értsd fogalmam sincs melyik a lánykacsa, nem izgat hányat csap percenként a kolibri a szárnyaival, és nem tudom melyik a bakkecske. Egy ezzel kapcsolatos vitánkat hallva férjemmel, 3 éves kislányom így definiálta a futócimborámat: "Anya, reggel, amikor megsimogattam, még szamár volt." :) 

A rajtgép típusú vezető

Sokszor és sokat elmélkedünk róla, hogy mekkora ökörség osztályokba sorolni a vezetőket, van ilyen típus, olyan típus, amolyan típus. Mert hát nincs. Se matrózszemléletű például, se coaching szemléletű, se autoriter, se semmi. Van olyan, aki jobb (rosszabb?:) ) napjain bizonyos emberekkel tud ilyen, vagy olyan lenni. 

Aztán arról is meséltünk már, hogy az elmúlt - most már nem számoljuk mert brutál sok - óra Y-okkal való dolgozás után mit látunk, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyünkön. És ha egy vagy az ötezer állandó olvasónk közül, akkor már mondod fejből: utódlástervezés, rugalmasság, egyéni felelősség, visszajelzés. Igen.

173348973.jpg

És egy pár hónapja megfogalmazódott bennünk, hogy akkor milyen típusú vezetőre is van szükségünk. Van szüksége az Y-nak, a Z-nek -> és már talán hozzá sem kell tennem, hogy nyilván erre is teljesen felesleges bármilyen generációs maszlagot ráhúzni, mert lehet, hogy bármilyen 23- 36 évesnek erre van - erre volt szüksége.

Hát rajtgép típusú vezetőre.

És háttal nem kezdünk mondatot.

Mert azt látjuk, hogy mindenki erre vágyik. Amit a 'nem rajtgép típusú' vezetők úgy fordítanak le magukban, hogy törtető, tojáshéjcipelő kis egyetemről szabadultak, csíkos tornacipőben, akik már holnaptól menedzserek akarnak lenni. Undorító. 

De hát nem így van. Mert nem holnaptól szeretnénk lenni (a többesszám megint csak stilisztikai húzás ám, köszönöm, én már nagyon régen voltam csíkos tornacípős tojáshéjcipelő vezető, amiért örökké hálás is leszek, mert nekem jutott olyan vezető kezdő koromban, amilyet szerettem volna. Nem is egy. Igen, rajtgép típusú. a szerk.).

Hanem tök mindegy mikortól, AMíG a vezetőnk még rajtgép. Ha azt tudjuk, hogy ő megad nekünk mindent ahhoz, hogy gyorsabbak, hatékonyabbak, ügyesebbek és eredményesebbek legyünk, mint mindenki más.

Hogy másodperceket spórolunk már rövidtávon is, ha vele dolgozunk.

sprint-start-boly.jpg

Hogy megadja nekünk azt a magabiztosságot, hogy lehajtott fejjel, a szemünket a földre szegezve is gyorsabban érjünk célba, mint nélküle.

Ilyet szeretnénk mindannyian. És ha közben autoriter, ha kell, annyi baj legyen.

És ha matróz, vagy coaching szemléletű, vagy mindegy is nekünk hogy hívják, akkor is annyi baj legyen.

És ha mikromenedzserkedik, akkor is annyi baj legyen, van szánk, majd szólunk neki.

És meg is bocsátjuk neki.

Amíg ő a mi rajtgépünk.

Amíg tudjuk, hogy azért van ott, hogy mi gyorsabban haladhassunk. Ha kell mentort ad mellénk, ha kell visszajelzést, ha kell coachot, ha kell fejmosást. 

Amíg segít, hogy megtaláljuk a módját, hogy hogyan legyünk láthatóak úgy, hogy közben még sem törtetünk.

Hogy hogyan találjuk ki először azt, hogy tulajdonképpen mit is szeretnénk mi magunk, aztán azt, hogy mit szeretnénk itt a szervezetben, aztán azt, hogy hogyan fogjuk elérni. És aztán azt is igen, hogy hogyan fogjuk mindezt még gyorsabban elérni. Mert nem érünk rá, mert rohanunk, és na itt már elkezdhetnénk a generációk irányába tapogatózni, csak nem akarunk.

Mert vezetőként neked úgyis mindegy.

1.) Ha rajtgép típusú vagy akkor azért mindegy, mert te mindezeket pontosan tudod. Mint ahogy azt is, hogy miért vesztetted el azt a két emberedet tavalyelőtt. Mert nem könnyű bizony mindenkinek egyformán rajtgépének lenni, az tuti. Vagy azért mert nincs kémia - ami megér egy külön posztot, vagy azért mert van. Mert nem akarod elveszteni, mert jó neked, jó a cégednek, az osztályodnak. És azzal, hogy rajtgépe vagy, el fogod veszteni őt, lehet, hogy magasabban lesz hamar, mint te magad vagy.

Azért ülsz ott, ha ez vigasztal.

2.) Ha meg nem rajtgép típusú vagy, akkor azért, mert te úgyis meg vagy már győződve, hogy ez a generáció úgy reménytelen, ahogy van, hogy ez a munkaerőpiac úgy reménytelen, ahogy van, és hogy ez a fluktuáció úgy reménytelen, ahogy van.

Sokan vagytok így, ha ez vigasztal.

Ha te az előző csoportba tartozol, gyere közénk, mert rengetegen vagyunk már. Ha meg az utóbbi, és fel is ismerted magadat, szintén gyere közénk, mert nincsenek reménytelen esetek. Rajtgép lehetsz holnaptól is.

 

képek: https://i1.wp.com/

Nem leszek a mentorod!

Pénteken tartottam egy előadást a második JobXperience konferencián a MÜPA-ban. „A generációs különbségek legnagyobb kihívásai és válaszai” címet kaptam, megosztva Steigervald Krisztián generáció kutatóval. Azon gondolkoztam, hogy mit mondjak a generációs kihívásokról egy generáció kutató után, ráadásul egy rövid 10 perces előadásban.

Úgy okoskodtam, hogy mivel kutató nem vagyok, ellenben business coach igen, ránézek arra, hogy mik azok a tipikus témák, amin a Y generációs vezetőkkel dolgozom. Tíz perc persze csak arra elég, hogy egy szálat emeljünk ki a gombolyagból.

Ne egy teljes, inkább csak egy jellemző képet mutassak meg. Egyeztettünk és a Y2Y csapat is megerősített abban, hogy az egyik hangos Y-os téma az ÖNBIZALOM.

Valószínűleg mi vagyunk az első olyan generáció, amelyik már nagyon fiatalon arra volt kondicionálva, hogy erőt, határozottságot, önbizalmat mutasson, többet mint ami van. Mi már szinte csak amerikai filmeket néztünk, legalábbis azt gondoltuk, hogy a jó filmek azok az amerikaiak. Mi vagyunk az első „keep smiling” generáció hazánkban. Ez a mosoly és határozottság pedig sokunknál egy maszkká merevedik (a hihetetlen Hulk), és elválik a valós érzéseinktől, lelki állapotunkról.

portrait-3249020_480.jpg

Jó és mit kezdjen ezzel egy HR-es vagy szervezetfejlesztő. Ha elfogadjuk, hogy nekünk Y-os vezetőknek dolgunk van az igazi önbizalommal, akkor ebben hogyan segíthet minket egy szervezet?

A valódi önbizalomhoz önismeret kell

Az önismerethez pedig kapcsolódás kell magunkhoz és olyan személyekhez, akik hiteles visszajelzéseket tudnak nekünk adni. A coaching megadhatja mind a kettőt, de a visszajelzéseket minél szélesebb körből érdemes megkapnunk, hogy színes lehessen a kép.

A generációs különbségek kihívása első sorban a fiatalabb és idősebb személyek közötti kapcsolódás kihívásai.

Mivel számos vállalati területen az új tudás sokkal hasznosabb, mint a régi tudás, az idősebb generáció munkatapasztalata leértékelődik. Már nem evidens, hogy azért mert valaki már több tíz éves tapasztalattal bír egy szakterületen, annak feltétlenül jobban hasznosítható a tudása a jelenben. Egy iskolapadban ülnek az Y-ok, az X-ek és a Baby boomerek. Önmagában ez a jelenség már zavart okoz abban, ahogy mi Y-ok kialakítsuk a tiszteletünket a minket megelőző generációk irányába, és ők mennyire érzik magukat komfortosan a társaságunkban. A másik oldalról, pedig nehéz támogatni azt a kollégát, aki úgy viselkedik, mint Hulk, egy három méter magas dühöngő izomkolosszus. Nehéz meglátni a jelmez mögött a támogatásra, építő visszajelzésekre vágyó fiatal szakembert. Sőt, sokan inkább arra éreznek ingert, hogy jó helyre tegyék. Az idősebb generációk inkább ki szeretnék pukkasztani a lufit ahelyett, hogy segítsenek a valódi értékek megismerésében, és a teljesítménnyel kapcsolatos reális ítélkezésben.

Amikor a coaching ülésen lekerül a maszk, akkor az ügyfél gyakran egy másik szerepbe hív be engem. Azt várja kimondva, vagy kimondatlanul, hogy adjak tanácsot, legyek mentor. Ezzel csak az a baj, hogy nem vagyok mentor és nem tanácsadásra szerződtünk. Hogy pontosan értsd mi a kettő között a különbség:

A mentor azt mondja az ügyfelének

„mond meg, hova szeretnél jutni, és én megmutatom, hogy merre menj. Gyere utánam, én tudom az utat!”

Coachként azt mondom az ügyfelemnek:

„mond meg, hova szeretnél eljutni. Aztán indulj el azon az úton, amit a célod felé vezetőnek gondolsz. Én elkísérlek, ha elakadsz ott leszek és segítek.

Tehát az az üzenet a HR szakma felé, hogy az Y-on generációnak szüksége van mentorokra. Ezt az igényt pedig egy hatékony belső montoring rendszer kialakításával lehet jól kiszolgálni. A coaching nem erre való. Nem véletlen, hogy coachingban elsősorban vezetőkkel dolgozunk, akiknek már vannak elképzeléseik a saját útjaikról.

cambodia-1822528_480.jpg

Egy jól működő belső mentoring rendszer kialakítása során a következőkre figyelj:

  • Képezd ki a mentorokat;
  • Hagyd hogy megismerjék őket;
  • Hagyd, hogy válasszák egymást a mentor és  a mentorált;
  • Kövesd nyomon a folyamatot;
  • Támogasd a mentort;

A mentoring révén erősödik a szervezetben a kérdezés és a tudásmegosztás kultúrája és kielégíthető az Y generáció alapvető elvárása: fejlesszetek minket!

 hajo.jpg

Ha sikerült a fentiek mentén leporolni, vagy kiépíteni egy vállalat belső mentoring rendszerét, akkor az kiépíti a generációk közötti hidakat is. Javítja a fiatalok (és idősebbek) önismeretét és ezzel megerősíti a valódi önbizalmat bennünk, bennük és az egész vállalatban.

Mi tudunk segíteni a kitalálásban, képzésben, támogatásban, de ha hozzám fordulsz, én nem leszek a mentorod.

Fotók a pixabay-ről.