If you're going through hell, keep going.

going-through-hell.jpg

Lehet, hogy Churchill nem elsősorban az egyszeri munkavállalóra gondolt, mikor ezek a szavak elhagyták a száját. Lehet. De ettől még ildomos lenne hallgatni rá mindenkinek. Legyen az katona vagy multikatona.

Az, hogy az Y generáció átlagosan 2-3 évet tölt egy munkahelyen, magában nem egy különösen érdekes információ.

Az viszont, hogy az Y generáció átlagosan 2-3 évet TERVEZ eltölteni egy munkahelyen - na ez már igen.

Meglátok egy álláshirdetést, tudom, hogy ez nekem való. Lenyomozom a céget, utánajárok, elmegyek egy, kettő, tizenhét kör interjúra. Átverekszem magam az assessment centereken, fejvadászon, HR-esen, még egy HR-esen, még egy szakmai vezetőn, belekukkantok az orgchart minden egyes kis szegletébe, majd boldogan aláírom a munkaszerződést, a kialkudott béremet. Akár 4-6 hónapon keresztül fektetek bele időt, energiát, hogy egyáltalán felvegyenek:

ÉS AZT GONDOLOM, HOGY ITT MAJD 2-3 ÉVET FOGOK ELTÖLTENI.

Félreértés ne essék, nem hiszem, hogy bármilyen cégnél 25 évet kellene lehúzni. Egyáltalán nem. De úgy hozzáállni rögtön egy új munkahelyhez, hogy itt összesen 2-3 évet fogok tölteni, normális? 

Mi az ördögöt gondolhatok valójában?

Hogy megtanulom ezt az egy pozíciót és utána továbbállok?

Elmegyek egy másik céghez eggyel magasabb szintre? Miért vennének fel inkább engem, miért nem választják majd azt, aki helyben gürcöl? Azért, mert neki is annyi esze van, mint nekem, és már rég továbbállt?

Csakhogy ha így gondolkodsz, arról az aprócseprő tényezőről feledkezel el, hogy a szervezetek nagy többsége még mind a jó öreg piramis formájában áll fel.

Alul 1000-en, felette 100-an, felette 10-en, felette 1, igaz? Ha te 1 vagy az 1000-ből és továbbállsz, mert megunod a küzdést, átmész 1 lenni a 100-ból a szomszéd multiba, ez még először talán sikerül. Mert 100 darab 1 azért nem olyan kevés, de mi lesz később? A második cégednél már 1 vagy a 100-ból és teamleaderi mivoltodra büszkén továbbra is energiáid nagy részét abba fekteted, hogy a profession-t és a linkedin-t bújjad, ahelyett, hogy felmérnéd, melyik az a pozíció a feletted levő 10-ből, amire fel bírnád magad küzdeni. És ahelyett, hogy tanulnál, melóznál, megint tanulnál és megint melóznál, megpályázod az összes menedzseri pozíciót, ami a régiódban található, hátha.

Hátha a következő cégnél majd pont te fogsz kelleni. Nem abból a 100-ból 1, aki náluk ül.

Felvesznek? Nyilván nem. Hiszen az ő HR-ük is azért dolgozik, hogy legyen utódlástervezés, menedzsment program és ki tudja még követni mi, hogy ők tudják a legszebb számokat felmutatni a régióban, náluk bizony minden kis utód-kocka tele van az összes slide-on, nem jött még olyan menedzser a napvilágra, akinek ne lenne legalább 1 kis utóda bejelölve.

Az, hogy esetleg 1 highflyer van beírva 10 kockából 8-ba, az már az ő bajuk.

És hol vagy te? Ha dolgoztál, mint a gép, güriztél éjt nappallá téve, és még sütnivalód is van, akkor te vagy az az 1, aki ott ülsz a kockákban és már csak várnod és dolgoznod kell, mire a vágyott pozíciód felszabadul.

Dolgozni szeretsz, várni nem, de vagy megalkuszol és csinálod, vagy csatlakozol a többiekhez.

És beállsz a 99 mellé, állást keresni. Majd az ezredik megpályázott és visszautasított menedzseri pozíció után - hiszen nincsen menedzseri tapasztalatod ugye, teamleader jelentkezőből meg pont 99 van még rajtad kívül - mit csinálsz? Elmész teamleadernek egy másik céghez. Esetleg visszalépsz még egyet és cserébe váltasz egy országot, ez is népszerű megoldása az Y-oknak. Hogy aztán ott folytasd ugyanezt. És legyél 1 a 100-ból, csak egy németnél. Gratulálok.

Közben panaszkodsz is persze, hogy ez borzalmas, itt nem lehet megmaradni, halálra dolgoztatnak, rossz a társaság, folyton felmond mindenki, itt sosem lesz belőled senki, pedig már vagy egy éve itt vagy. Ez maga a pokol.

Nem baj. Mert hála Istennek ismerünk olyat, akinek több esze volt és van erre is megoldása. A tied nem működik, hát hallgass Churchillre.

If you're going through hell, keep going.