A magánügy már nem létezik?

Ismerős az a jelenet, mikor valaki a buszon olyan hangosan beszélget, hogy nem győzöl beljebb bújni az újságodba, telefonodba, bérletárak elemzésébe, mert te érzed magad rosszul miatta? Mert nem vagy kiváncsi a tegnap éjszakájára, az anyósa kutyájára, a felesége bőrbetegségére és a penészes hűtőjére, amit karácsony óta nem bír kitakarítani, annyit dolgozik? 

Korábban azt hittem, ez a tulajdonságunk tényleg csak a fenti témákra vonatkozik. De nem.

A legbelsőbb ügyeinket is kitárgyaljuk úgy, hogy mellettünk százan kávéznak, ezren sétáltatják kutyájukat (vagy anyósuk kutyáját), ki-be rohangálnak a pincérek.

És ez nem zavar ma már senkit.

Egy business coaching elején leszerződünk - többek közt a titoktartásra -, rendelünk egy kávét és elkezdünk beszélgetni. Bekerülünk egy buborékba, nem látunk, nem hallunk mást, csak dolgozunk. Ha jól csináljuk, a szembenülő harmincas fölé is áthúzódik a láthatatlan burkunk. Nem látjuk az órát, nem vesszük észre a többi embert, csak bandukolunk egyre beljebb és beljebb az ügyfél fejében.

És az ügyfél meglepően gyorsan átváltozik a fenti buszos ismeretlenné. Mert nem zavarja, hogy ki és mit hall abból, amit beszélünk. 

Mintha nem lenne intimszféránk. Engem nem érdekel, ki mit gondol arról, én most mit csinálok éppen a soha el nem hűlő cold brew-m mellett, az ügyfelet nem izgatja, ki hallja, hogy mi történt a valaha létezett motivációjával, és mit mondott a főnöke a tavalyelőtti utolsó teljesítményértékelésén.

Félreértés ne essék, mindez egészen biztosan nem kizárólag azért történik, mert teljes flow élményben ücsörgünk, sétálunk, etc. Nem. Hiszen, hogy hol találkozunk, már lefixáljuk előre.

És még soha, egyetlen ügyfelemtől sem hallottam, olyan helyen szeretne találkozni, ahol nem hallja más, amit beszélünk. Ne adja ég, irodában. Nem. Ha ő javasol helyszínt, akkor is pörgős, zsúfolt kávézóban kötünk ki. Mert sokkal, de sokkal fontosabb szempont, hogy finom legyen a kávé, minthogy hányan és kik követik szóról szóra a beszélgetésünket.

A tény, hogy Y generációsokkal dolgozunk, vajon már magyaráz is mindent? Annyira az ablakban élünk, hogy a magánügy fogalma el is tűnt volna?

Lehet, hogy a gyerekeink már a szót sem fogják ismerni?