Katalónia - Barcelonán túl

Nyári Franciaország - Andorra - Katalónia utunk harmadik részének beszámolójával még adós vagyok. Katalónia kicsit az olaszok Veneto tartományához hasonlatos annyiban, hogy a főváros annyira elszívja a turistákat, hogy megdöbbentően turistamentes övezeteket tudunk találni - csak ki kell hagyjuk Barcelonát (ahova amúgy is januárban érdemes menni!).

20900978_10155535066052159_5736507740072890145_o.jpg

Ezt tettük mi is, egy hét Languedoc, és három nap Andorra után, szűk két óra autózással megérkeztünk L'Estartit városába, Katalóniába. Bázisunk kiválasztásánál két szempontunk volt, egyrészt legyen nagyon hosszú, homokos tengerpartja a városkának, hogy a délelőtti strandoláshoz ne kelljen autóba ülni (nem, mert lusták vagyunk, hanem mert kisgyerekekkel utazva új szempontok nyílnak a délutáni alvások ütemezése okán :) ), legyenek nagyrészt helyiek és legyen fél-egy óra autótávolságban egy hétnyi látnivaló.

20934046_10155535066077159_5761665441111802298_o.jpg

L'Estartit tökéletesen megfelelt az elvárásoknak, széles, több kilométeres, homokos strandja a hétvégi napokon sem volt túlzsúfolt, és az árak sem turistákra lettek belőve a helyi kocsmákban, fagylaltozókban.

Egy teljes hetet töltöttünk a környéken, szokás szerint következzen a három szubjektív kedvenc a sok-sok gyönyörű katalán városkából, ahova eljutottunk. A hivatalos látnivalókért a lonely planet-et ne hagyd otthon.

 

Girona

Huhh. Szóval Girona zseniális. Lenyűgöző, egyedi, különleges. Szuper hely. Kisváros, a gyönyörű katedrális köré épült, történelmi városmag pár óra kóborlással bejárható, és utána nincs más dolgunk, mint kiülni az egyik sétálóutca közepére egy jó cerveza-val és éjjel kettőig élvezni a spanyolok temperamentumát.

20933863_10155535067637159_1661447567649720083_o.jpg

Tegyük mindezt úgy, hogy vigyünk magunkkal gyereket, mert nincs az a mediterrán, akinek ne olvadna meg a szíve két szőke kislány láttán, vagy beszéljünk spanyolul. Mert az őszi népszavazás előszelét, vidéken már nyáron sem lehetett elkerülni, A sok katalán 'SI' feliratú zászló mellett rendre "No turistico" kiírások jelzik, hogy a katalán vérmérséklet nem egyértelműen lesz boldog tőle, hogy ott vagy.

21014152_10155535067387159_8892131365418940665_o.jpg

Félreértés ne essék, a világ legkedvesebb emberei továbbra is, soha semmilyen negatív tapasztalatunk nem volt, ahogy egy országban sem eddig, de tény, hogy ehhez az kell, hogy különálló utazóként, az ő értékeiket és napirendjüket tiszteletben tartva élj velük azon a pár héten. És nem próbálsz meg például este 19h-kor vacsorát kérni egy étteremben, mert ugyanolyan megütközést keltesz vele, mintha itthon reggel 10h-kor próbálnál ebédelni.

Figueres

Jellegzetes katalán városka ez is, Gironánál jóval kisebb belvárossal, cserébe viszont egy szép kis rambla-val és egy zseniális Dalí múzeummal felszerelve. Akár szereted Dalít, akár nem, érdemes rászánni egy estét az élményre.

20988891_10155535070487159_1521422743728524133_o.jpg

A múzeum a maga nemében páratlan, este 10h-től lehet esti látogatásra bemenni, ami a különleges fények, az építészeti megoldások - és persze a tömeg elkerülése miatt - sem utolsó ötlet.

A 4 éves nagyobbik lányom szerint: "Fura bácsi ez szerintem, a múzeum pedig nem is hiszem, hogy szép volt, de mégis érdekes, egyszer azért jó, hogy bejöttünk." Az élmény egyedi, életre szóló, és a helyiek is mindent megtesznek azért, hogy fokozzák a hatást. A múzeum zárt kertjében filmvetítés, amelyhez egy pohár pezsgőt is körbehordanak, a termek közötti folyosók is szépen felfűzve az egész koncepcióra, úgyhogy függetlenül Dalítól is merem ajánlani mindenkinek. (Még annak is, akit a barcelonai Miro múzeum sem hatott meg, ugye Sári?:) )

BESALÚ

Mindig nagyon szoktam figyelni rá, hogy az egyes napok programját hogy tegyem sorba úgy, hogy mindennapra jusson valami újdonság, valami olyan, ami még nem volt.

20934035_10155535069287159_9110415405146483536_o.jpg

Ennek megfelelően Besalút tettem az utolsó napra és nem tévedtem szerencsére. Gyönyörű, egyedi hangulatú, apró, kétezerfős kis városka, amely egy az egyben olyan érzetet kelt, mintha egy film díszletei között sétálnál. A nap minden órájában más színűnek látszanak az ódon falak, autók egyáltalán nem hajthatnak be a városba, amely még annak ellenére sem zsúfolt vagy turistás, hogy többször is a legszebb spanyol falunak választották. Nem véletlenül.

20989226_10155535069637159_4148685681925207200_o.jpg

A katalóniai hetet egy barcelonai éjszakával zártuk, majd utunk 18. napján hazarepültünk Budapestre.

Andorrát kinéztük a helyéből, de Katalóniába és Languedoc-ba egészen biztosan visszajövünk még. Megéri.

 

HA KÉT UTAZÁS KÖZÖTT DOLGOZNI IS SZOKTÁL, GYERE FACEBOOKRA, MI IS OTT VAGYUNK.

 

A képek és a gyerekek is az enyémek. :)