Miért nem találok embert, ha mindenki állást keres?

Pár éve még a "mi újság benn?" volt a leggyakoribb kérdés, amit feltettünk egymásnak egy fröccsözésen, ma már a "meddig maradsz még ott?" vagy a "hol is vagy most?" van helyette. Mert egy csomó barátunkról már követni sem tudjuk, hogy éppen hol dolgozik. Vagy mit. Tény, hogy van köztük jópár, aki még mindig nem döntötte el űrhajós szeretne lenni vagy állatorvos, de hálisten egyre kevesebben is gondolják, hogy ezt legkésőbb 18 éves korodra ki kellene fundálnod.

6961510_c36c27f9306e49ab311139ba43bec7d7_1280re0.jpg

Pár napja az összes kapcsolódó médium tele volt egy fluktuációkutatás eredményével. Természetesen rosszul interpretálva, de ma már ez gyakoribb, mintha jól sikerült volna lehozni a végeredményt. E szerint 38% Magyarországon a fluktuáció. Ez nyilván nem igaz, hiába írta le mindenki a piac&profittól kezdve a vg.hu-ig. Abban az X db kutatott szektorban, a fizikai dolgozókra annyi, igen. A szellemi dolgozókra viszont jóval kevesebb, tehát ennyire azért nem rossz a helyzet. Még.

Viszont nem is jó. 

Minden héten indítunk facebookon egy szavazást, ezek legalább annyira reprezentatívak, mint bármilyen kutatás manapság, mindenesetre a végeredmény szerint 100-ból 47-en mondtátok azt, hogy 2019 végére új munkahelyetek lesz. 

A jó hír az, hogy erre minden esélyed megvan, ha valóban nekiállsz állást keresni. Ha szerencsésen specializálódtál, akkor még ezzel sem kell fárasztanod magad, levadásznak majd maguktól. A cégek olyan ütemben bővítik a toborzó bázisukat, mintha nem olvasták volna a potom egy éves cikkünket a témáról. Pedig tökre igazunk volt akkor is, nem a toborzókkal fogod megoldani a munkaerőhiányt.

fb01a1f3-d146-49da-8522-0be9665ad24d_w1023_r1_s.jpg

Hanem úgy, hogy észreveszed, hogy a Holdra szállás óta mindjárt leketyeg ötven kerek esztendő. Úgyhogy talán el kellene felejteni azokat a toborzó ötleteket, amik 1969-ben még működtek. 

Mivel egyrészt minden áldott nap fiatalokkal dolgozunk (néha szemtelenül fiatalokkal :) ), másrészt mentorálunk is végzős egyetemistákat, így van lehetőség lefolytatni azokat a beszélgetéseket, amikre a cégek is jobban tennék ha fókuszálnának, ahelyett, hogy az egekbe szökő toborzó ügynökségi árakra költik a feles pénzüket.

De miért is kellene velük beszélgetned?

Egyrészt mert őket szeretnéd felvenni, tehát nem ártana ha rájönnél, hogy mégis hol szeretnének dolgozni. Mert felvenni csak egy dolog. Nem az ötéves érettségi találkozóra nagy dolog felmutatni már egy férjet. Hanem a huszonötödiken felmutatni ugyanazt, akit az ötödiken.

Másrészt, mert olyanokat fogsz hallani például, amit én hallottam még talán tavaly. Hamvas mentoráltam gyakornoki vagy pályakezdő állást keresett. És beszélgetés közben derült ki, hogy két dolgot nem csinált meg.201507559c005d9c159.jpg

1) nem frissítette a linkedin profilját, mert ott csak öregek vannak.

2) nem regisztrált profession-re, mert eszébe sem jutott, hogy ott fiataloknak való állások jöhetnek szembe.

Amikor először hallottam, azt hittem lefordulok a székről. Hát hogy akar így állást találni? De amikor hatvanadszorra hallod ugyanezt, rájössz, hogy ezek a gyerekek tényleg máshogy működnek, mint te.

Generáció ide vagy oda, hagyjuk már ezt, ha én 36 éves vagyok (ajjaj, tényleg), ő meg 21, akkor technikailag az anyja is lehetnék, ugyan miért kellene ugyanúgy gondolkodnunk?

Nincsenek profession-ön, és nem nézik meg, hiába hirdetsz linkedinen. Néznek pár mini újhullámos hirdetőt, a talentuno-t imádják, annyian matchelgetnek rajta már, mint az oroszok, és egyébként nyitott füllel és szemmel élik az életüket. Online.

És mivel a fluktuáció tényleg magas (ha nem is 38% de még a közelében sincs), és a munkaerőhiány tényleg létezik, ez elég is nekik. Ha facebookon vagy instán tetszik neki az, amit a cégről hall/lát/érez, vagy egy barátja ajánlja, akkor odamegy. Ha nem hall semmit és nem is ajánlja senki, nem megy oda. Ennyi.

Van egy régi jó barátom, pár havonta felhív, hogy ajánljak neki fiatalt, mert megint ledaráltak egyet benn. Mindig beajánlok valakit, aki szerintem passzolna a cégéhez és hozzá (értsd rohadt gyors és állati vastag a bőre:) ), aztán pár hónap múlva kiderül, hogy mégcsak az interjúk végéig sem sikerült eljutniuk, mert annyira kibírhatatlanul lassúak a folyamataik, hogy emberünk már réges régen lelépett máshova, mire eljutottak volna vele a bértárgyalásig.

Hát ha így csinálod, tényleg nem fogsz tudni normális embert találni.

1) gyorsan elkelnek,

2) nem olvassák az old school hirdetéseidet,

3) olyan helyre mennek, akit valaki ajánlott nekik.

Úgyhogy kénytelen leszel te is leporolni magadról az 1969 óta hordott köpenyedet és felvenni a ritmust a piaccal.

Nem a toborzókkal beszélgetni, hanem a leendő munkavállalóiddal.

Nem a csökkenő hatótávú fegyvereket tisztogatni, hanem a növekvő elérésűeket.

Nem kézigránáttal indulni a háborúba, hanem rakétával.

Fókuszálni a talentunora, az instagram jelenlétedre és az employee advocacyra. Amit már nem fejtek ki, majd ráguglizol, ha már úgyis karácsonyi ajándékokat vadászol a neten.