HR Kérdezz-felelek: Miért kellene a képzési iparágnak megváltoznia?

A Games for Business és a Y2Y közös, rendszeresen megjelenő sorozatában a HR szakmával kapcsolatos, aktuális témákat fogunk körüljárni. Ezúttal 4 képzés-fejlesztésben dolgozó szakértőt kérdezett Balázs, a Games for Business ügyvezetője.

Napjainkban, amikor az innováció üteme szinte lekövethetetlen, az üzleti siker elérésének egyik kulcsa, hogy a változásokra miként reagálunk, hogyan alkalmazkodunk. Kivétel lehet-e ez alól a képzés-fejlesztési iparág?

c150ab5557a593cd9c1c187b145db9de.jpeg

„Érdemes megfigyelni, hogy míg pár éve részletes felhasználói kézikönyveket olvasgattunk egy-egy technológiai eszköz megvásárlásakor, ma már nincs erre türelmünk, egyből birtokolni és használni akarjuk és elvárjuk, hogy az használat közben tanítson meg önmagára. Hiszek abban, hogy ez a változás az élet más területein is formálja az emberi gondolkodást, hogy ez a szemlélet áttevődik a munkahelyekre is, ahol a dolgozók nem akarnak várni egy onboarding program kezdetére vagy arra, hogy megkapják a munkájuk elkezdéséhez szükséges tréningeket. Azonnal el akarnak kezdeni dolgozni, itt és most, várakozás nélkül és lehetőleg személyre szabott, rugalmas élményszerű folyamattal. Elvárják a szervezettől, hogy az megteremtse ennek feltételeit és hogy megfelelő felépítésben, ütemezésben biztosítsa azt az információt, melynek segítségével dolgozni és fejlődni tudnak.” – vélekedik Vendler Balázs, a Games for Business ügyvezetője.

A kérdés adott: Miért kellene változnia a képzési iparágnak?

4 szakembert kérdeztünk meg a téma kapcsán, hogy ők miként látják a választ erre a kérdésre.

Mádi-Nátor Anett – a Cybes Services nemzetközi műveletek igazgatója

A képzési vagy tréning iparág nincs könnyű helyzetben. Jelenleg legalább két ellentétes trendnek kellene megfelelni. Az egyik a munkáltatói elvárás, mely szerint szakaszosan, de egyszerre kis időráfordítást igénylő módon, másrészt azonnal praktikus és teljes mértékben felhasználható ismereteket nyújtva valósuljon meg egy tréning folyamat. A felhasználó oldaláról viszont a személyes képességeket, már megszerzett szaktudást maximálisan figyelembe vevő, komplex, nagyon komolyan kidolgozott tréning tartalomra van igény.

A kettő közti “szakadék” átívelése csak egy nagyon dinamikus, ugyanakkor modulárisan felépített, személyre szabható tréning módszertannal lehetséges.

anett_madi_nator.jpg

Szerencsés esetben, ha ez már mind megvalósult, érdemes áttekinteni a felhasználói élmény és az ehhez társuló vizualitás fontosságát is. A jelenlegi, mindennapi digitalizáció hozott ugyanis egy nem várt következményt. Akkor, amikor a professzionális felhasználók magánfelhasználóként Facebookon és más közösségi alkalmazásokon keresztül rendelnek ebédet, hívnak közösségi taxit, foglalnak szállást, vagy intézik a napi pénzügyeik meghatározó részét, és ezen alkalmazások működési modelljeihez vannak hozzászokva, akkor nem nehéz kitalálni, hogy a tréning alkalmazásoknál is ezt a fajta, 21. századi felhasználói élményt keresik.

Aki ezeknek kihívásoknak képes egyben megfelelni, az nyert.

Mario Morelli – az Excellence Education ügyvezető igazgatója

Az Il Sole 24 Ore szerint a tanulás mostanában egyre inkább “személyre szabható és bárhol elérhető, interaktív és rugalmas, rövidebb időráfordítást igényel, mint a múltban”. Az új irányvonalak azt a társadalmat tükrözik, ahol az egyes termékek, illetve szolgáltatások elérhetőségének időigénye a minimumra van csökkentve. Amikor online vásárolunk, a termékeket akár 1 óra alatt az ajtónkig hozzák. A tartalmak kezdenek bárhol, bármikor elérhetővé válni. Ezek a trendek befolyásolják annak a módját is, ahogyan tanulunk és kommunikálunk, hiszen egyre jobban a minél közvetlenebb kommunikációt részesítjük előnyben: rövid mondatok, melyek segítségével az olvasó arra az információra tud koncentrálni, amit épp keres. Ez egy másik kihívást vetít előre: hogyan ragadjuk meg a közönségünk figyelmét?

mario_morelli.jpg

A tanulás változik: a tartalmak egyre vonzóbbak – annak érdekében, hogy minél változatosabb közönséget ragadjunk meg -, személyre szabhatók és mindig elérhetők, hogy az emberek bármilyen élethelyzetben tanulhassanak.

Ezért kezdődött meg a tanulási anyagok digitalizációja: 2000 óta az ipar 900%-al megnőtt. Az adatok azt mutatják, hogy a tanulás online kevesebb időt igényel, általánosságban 40% - 60%-al kevesebbet, mint az in-house tanulás*.

A tartalom digitalizálása nagyon fontos, de nem kerülhetjük el a face-to-face coaching-ot sem: a résztvevőknek alapvetően interakcióra és tudásátadásra van szükségük csapatépítési gondolatisággal felépített aktivitásokkal együtt.

Annak érdekében, hogy hatékonyabb kommunikációt biztosítsunk, az információnak könnyen emészthetőnek, megnyerőnek és blended-nek kell lennie: a virtuális és az élő kurzusok egyvelegének, hogy növelje a hatékonyságot. A web korában is az hozza meg a különbséget, ha fizikailag jelen vagyunk. 

*https://nova.ilsole24ore.com/progetti/e-learning-di-classe-con-taglio-personalizzato/

Kovács László – az ipcenter.at ügyvezető igazgatója

Ausztria egyik vezető oktatási szolgáltatójaként határozottan abban hiszek, hogy a képzési ágazat figyelemre méltó változással fog szembenézni: 

A képzési intézményeknek igazodniuk kell a tudásanyag átadásával kapcsolatos új kihívásokhoz (mikor?, hol?, hogyan?).  Akik nem alkalmazkodnak az új körülményekhez, a lemaradást, illetve a bukást kockáztatják.

laszlo_kovacs.JPG

A képzés 4.0 olyan innovatív koncepciókat tartalmaz, melyek a tanulók egyéni igényeire fektetik a hangsúlyt. Ez lehetővé teszi, sőt motiválja a vezetőket arra, hogy a létfontosságú információkat kellő időben és minőségben, valamint a lehető legrugalmasabb módon terjesszék a szervezeten belül.

Így a kérdés nem az, hogy miért kell a képzési iparágnak megváltoznia. A kérdés az, hogy milyen következményekkel számolhatunk, ha nem cselekszünk most!

Nagy-Józsa Dorka - a Y2Y vezetője

Meg kell-e változnia a képzés-fejlesztési iparágnak?

Már megváltozott.

Hogy jó irányba változott-e, erre még keressük a választ. Az igény az, hogy legyen virtuális, hogy legyen élményalapú, hogy legyen rövid, hogy legyen személyre szabható. Amivel ebből egyetértek, az a személyre szabható, és az élményalapú. De meg kell érteni, hogy 4x120 perc alatt nem feltétlen lehet azt, és úgy megvalósítani, ahogy azt lehetne egy egész napos tréningen.

Pont tréninget speciel lehet így tartani, de a dobozos tréning-igény szerencsére lassan, de fokozatosan kikopik a piacról. A helyét átveszik a team- és a group coachingok, a tudásmegosztáson alapuló közös munka.

1a462b83a7ac9ed733168628211bfe0d.jpeg

Márpedig ezek akkor tudnak jól működni, ha olyan bizalmi teret, kapcsolódást tudunk megteremteni, amelyhez az idő, és a személyes jelenlét is szükséges. Ezért a változás kétirányú, az oktatás és a mélyebb munka szerintem egyre inkább kettéválik.

Az oktatás, a képzés megy az online térbe, előtérbe kerülnek - helyesen - a személyre szabható, moduláris, élményalapú, online tréningek. A fejlesztés pedig leválik a képzésről, sokkal mélyebb munka, sokkal nyitottabb szervezeti kultúrák alakulnak ki a piacon, mint azt bárhol lehetett volna 15 évvel ezelőtt tapasztalni.

A képzés-fejlesztési iparág szerintem nem megváltozni fog, hanem kettéválni. Képzésre és fejlesztésre. 

A SOROZAT TÖBBI RÉSZÉÉRT ITT KÖVETHETED A GAMES FOR BUSINESS, ITT PEDIG A Y2Y LINKEDIN OLDALÁT. DE TUDJUK, HOGY MÁR OTT VAGY :)