A változásban is élhető munkahelyedért dolgozunk.

Y2Y

Az Ibériai-félsziget északnyugati csücske

Spanyolország olyan elképesztő mennyiségű látnivalóval rendelkezik, hogy turista legyen a talpán, aki akár az egyszázadát is végiglátogatja. Sok helyszínről írtunk mi is már, például Costa Blancáról, Katalóniáról, Barcelonáról, az északi féltekéről viszont még egyáltalán nem. 

36374546_10156362589177159_1619020125891985408_o.jpg

Júniusi portugál-spanyol útunk második felének nagyobb részét a spanyol oldalon töltöttük. Kezdtünk Las Medulasban, az ókori római aranybányában, amelyről az ezerkétszáz* követett travel blog egyikén olvastam még régen. Sokan mindenesetre nem követhetik az adott blogot, mert rajtunk kívül még egyetlen autó tartózkodott a méretes parkolóban. Legyen a tietek a következő. 

36381997_10156362590632159_5199942189739671552_o.jpg

A wikipedia szerint:

Las Médulas történelmi helyszín Spanyolországban, közel Ponferrada városhoz, León tartományban. Egykor a Római Birodalom legfontosabb aranybányája volt, ahol Kr. e. I. századtól kezdve kétszáz éven át folyt a bányászat. Las Médulas szerepel az UNESCO listáján.

A hihetetlen látványt nyújtó tájképet a ruina montium, egy rómaikori bányászati módszer (technika) eredményezte. Az idősebbik Plinius Naturalis historia című művében írja le, hogy járatokkal, alagutakkal átlyuggatták a hegyet, majd ezt követően nagytömegű vízzel árasztották el. Ennek hatására a hegycsúcs szó szerint összeomlott. A művelethez szükséges nagy mennyiségű vizet a Siera de la Cabrera mintegy 100 kilométer hosszú csatornaművön (csatorna és viadukt kombináción) át hozták ide. Ennek a módszernek egyes elemeit még napjainkban is alkalmazzák.

36375530_10156362591587159_4279114988322291712_o.jpg

Olyan színek, olyan formák, amelyeket utoljára Utahban láttunk, és itt van Európa közepén (Khm, talán kicsit balra). Balra nézve Írország zöldje, jobbra nézve a Bryce canyon narancssárgája. Három-négy óra alatt kényelmesen bejárható a környék, másfél órás kapaszkodóval felmászhatunk a tetejére, de azért vegyük figyelembe, hogy az észak-spanyol éghajlati viszonyokról ez a környék még nem hallott, itt sem atlanti szél, sem eső, sem húsz fok nem fog megtámadni minket. Helyette 38 celsius árnyékban, úgyhogy menjünk délután - amúgy is akkor a legszebbek a színek. 

las-medulas-bierzo-tuserco-travel-e1530873262432.jpg

Medulas után északnak vettük az irányt és pár óra múlva megérkeztünk a csodálatos Gijónba. Egy portugál nénike figyelmeztetett minket, hogy semmiképpen se menjünk majd oda, mert csúnya, ő járt már ott húsz éve. Ahogy az útikönyvek is utoljára, úgyhogy nem ártana lassan visszamennie mindenkinek :). Gijón ugyanis nagyon szép, a város picit Madridra hajaz, gyönyörű városi stranddal, amin a víz hőmérsékletének megfelelően senki sem tartózkodott. 

36386178_10156362583522159_2961535565847068672_o.jpg

Ha már erre járunk, ne menjünk el cider nélkül. A világ cider termelésének 90%-át adja Asturia, aminek (hálistennek) 85%-át meg is isszák. A cider fővárosa pedig Gijon, úton útfélen sidreriába botlunk, ahol megtudhatjuk, hogy a cidert nem úgy kell inni, ahogy mi hisszük, hanem magasról töltve, maximum fél decinként adagolva, azzal a lendülettel lehúzva.

36333457_10156362580972159_5046272426007068672_o.jpg

Gijontól elindulhatunk az óceánparton és szebbnél szebb strandokba, kisvárosokba fogunk botlani. A mi kedvencünk Avilés és Cudillero volt, de kedvünkre választhatunk ezerkétszáz temérdek gyönyörű, középkori városmaggal rendelkező városból. 

36338099_10156362590882159_2403917496496160768_o.jpg

Következő állomásunk Santiago de Compostella. Az El Camino nyomán híressé vált város egyszerűen csodaszép, csak ne kövesd el azt a hibát, hogy nappal akarod megnézni. Éjszaka nagyrészt üres, a kegyhelyboltok asztalai elpakolva, a helyiek pedig nyilván a kocsmában. Mondanom sem kell, zarándok jóval kevesebb van, mint turista, a zarándokmise pedig jobban emlékeztetett egy insta live közvetítésre, mint egy misére, de összességében mindenképp keressük fel a várost, ha erre járunk. Bár ezt nem hirdetik sehol, de online előre foglalva egy rövid spanyolnyelvű vezetés tekintetében a katedrális tetején is sétálhatunk, ahonnan lenyűgöző látvány tárul elénk.

36420592_10156362580152159_1449176060783493120_o_1.jpg

Santiagot elhagyva visszaértünk északról Portugáliába, ahol volt még másfél napunk felfedezni Porto környékét. A bragai Bom Jesus, és maga Braga, a portugál Róma mindenképp megér egy éjszakát. A városban több, mint 300 templom van, amennyit kedvünk van keressünk fel belőle, vagy csak bóklásszunk a hangulatos kis utcákban, élvezve a spanyol után megdöbbentően olcsónak tűnő vidéki portugál éttermeket. 

36313561_10156362587162159_1131092552368259072_o.jpg

Porto előtt utolsó városunk Ponte de Lima, Portugália legöregebb városa, széles promenáddal, a már megszokottnak mondható középkori városmaggal és maroknál kevesebb turistával. 

36340003_10156362589292159_6295136516389732352_o.jpg

Egy hetes körutunk utolsó fél napját Portóban töltöttük, ahol fogyasztottunk egy utolsó belemi kosárkát és este hazarepültünk. Egy hét, két ország rengeteg rejtett gyöngyszeme, mindez abszolút low budget módon, ez az Ibériai-félsziget teteje. Ne hagyjátok ki.

 

AUGUSZTUSBAN FÉL LÁBUNK SINCS MÉG A KÖRNYÉKEN, DE SZEPTEMBERRE MÉG 1-1 SZABAD ÓRÁNYI KAPACITÁSUNK VAN, HA SZABI UTÁN KÉT NAPIG SEM TUDOD MAGAD ÉLETBEN TARTANI AZ UNALOMTÓL, NEMZETKÖZILEG AKKREDITÁLT ÜZLETI COACHOT KERESHETSZ ITT.

 

*Bátyám körülbelül huszonöt évvel ezelőtt figyelte meg, hogy az általam automatikusan használt legnagyobb szám témától független, kivétel nélkül, az ezerkétszáz. Nem kell szószerint venni.

 

képek: saját

Nem azzal tartod meg, amivel megszerzed

Nyilván nem, mondod te, de azért tovább olvasol, hátha jön még ennél nagyobb újdonság is.

Nem jön.

Nem jön, mert bármennyit hallunk róla, még mindig elképesztő kavar van rengeteg cégnél. Van ahol a fluktuáció az egyetlen mérőszám például, amivel a HR-t mérik. (Mintha legalábbis a HR zavarná el az embereket.)

Két hosszú éve egész biztosan hallasz, olvasol, írsz, tapasztalsz, szenvedsz a munkaerőhiánytól. A könyöködön jön ki, hogy a kedves munkavállaló mit, mikor és hogyan szeretne, hallottad ezer és egy formában. Legyen az fiatal vagy öreg. Ha rákeresel, ezer és kettő kutatást fogsz találni arról, mit szeretne a magyar munkavállaló.

Csakhogy.

grandin-2.jpg

Azon túl, hogy ezeket a kutatásokat fenntartással kezeled még egy dolgot megtehetsz. Végiggondolhatod magad, hogy te milyen válaszokat adnál ezekre a kérdésekre. És mi alapján válaszolnál.

Az egyik legújabb ilyen kutatás egyébként a Boston Consulting kutatása, ami 197 országból ígért választ a munkavállalókkal kapcsolatos kérdésekre. Ha beljebb ássunk benne, láthatjuk, hogy a válaszadók száma igencsak eltér országonként (what a surprise).

Annyira eltér, hogy hazánkból például 10.000 vagy több munkavállaló válaszolt, a 130 milliós Mexikóból viszont 100-999 fő.

Hmm.

Arról nyilván nem találtunk érdemleges választ, hogy a volumenhatást kivették-e a végeredményből, vagy sem. És hogy például a kevesebb mint 100 válaszadó, ami számszerűleg meg nem határozott darab országból származik, szignifikáns-e az adott országban, és ha nem, akkor vajon kivették-e a kutatásból? Ha pedig ne adja ég, nem szignifikáns, és kivették, akkor miért hisszük, hogy 197 ország adatait látjuk?

010-decoding-global-talent-2018-ex1_tcm-195063.png

De távol álljon tőlem, hogy az örök feledés jótékony homályába süllyedt statisztika szigorlatom könyveit előtúrjam, csak arra szeretnék rámutatni, hogy nem kell semmilyen felmérés eredményét kérdés nélkül elhinni.

Többek közt azért sem, mert arra a kérdésre, hogy milyen preferenciáid vannak a munkahelyeden, lehet hogy azt válaszolod, hogy milyenek vannak. Így, jelenidőben. 

És az is lehet, hogy azt, hogy mi alapján választanál újat, ha végre képes lennél elszabadulni a mostanitól. Tehát milyenek lesznek. Vagy azt, hogy amikor utoljára rosszul érezted magad, de 1.5 milliót kerestél havonta, akkor milyenek voltak. Milyenek voltak azok, amiket egytől egyig beáldoztál a fizetésedért. 

Persze annak, hogy milyenek voltak, milyenek vannak és milyenek lesznek, néha semmi köze sincs egymáshoz. Mert másért mész oda, más okból maradsz és másért mész el. 

Egy füst alatt az összeset kipipálni nem tudod. Ha a fluktuációd már meggyőző, ugyanúgy ne dőlj hátra, mert nem biztos, hogy munkáltatói márka szinten is készen vagy. Mert attól, hogy kevés új embert keresel, még keresel, és nem fogsz találni, ha nem tudod magadról kifele is elhitetni, hogy nálad okkal nincs fluktuáció. Mint ahogy hiába csillogsz-villogsz fényesen a munkaerőpiacon, ha képtelen vagy ott tartani az embereket. 

És hiába várod bármilyen tanácsadótól vagy felméréstől a Szent Grált, ha nem foglalkozol az embereiddel - nem csoportszinten, hanem az egyén szintjén, nem fogsz sikerrel járni. Nem karám, lasszó.

maxresdefault_4.jpg

Pont azért, mert a preferenciáit nem fogod tudni átlagolni, tetszik, vagy nem tetszik. Mert ő sem tudja pontosan megmondani, hogy milyen preferenciákkal rendelkezik. Mint ahogy azt sem, mennyi a számszerűsített különbség az egyes preferenciák között.

Ettől te viszont még lehetsz tudatos ebben. Legalább annyira, hogy te nem kevered össze, hogy

a) mit teszel azért, hogy valaki a cégedhez JÖJJÖN

b) mit teszel azért, hogy valaki a cégednél MARADJON

c) mit teszel azért, hogy valaki a cégedtől NE MENJEN EL.

Hiszen még az utolsó kettő sem fedi egymást teljesen, hiába hangzik hasonlóan. Hányszor hallod, vagy mondod te magad, hogy "még maradok, amíg...".

És a még maradok és a maradok között lojalitásban hatalmas a különbség. Euróban meg még nagyobb.

 

FACEBOOK, SEE FIRST ÉS JÖN A FOLYTATÁS. TUDTAD, HOGY PREMIUM SELECTION BLOG LETTÜNK EGYÉBKÉNT?

 

kép: youtube.com, bcg.com, foodpolicyforthought.files.wordpress.com

A kiégés nem az irodában kezdődik

pedig, amikor valaki a burnoutra hivatkozik, rendszerint mindenkinek az a gondolata, hogy túlhajszolta magát szegény a munkában. És bár ez tulajdonképpen igaz, mégsem itt van a kiégés gyökere.

Az előző bejegyzésemben röviden foglalkoztam a kiégés stádiumaival. A kiégés első stádiuma egy nagyfokú lelkesedés. Lelkesedés a hivatásunk, a munkánk, a pozíciónk, a presztízs, a hatalom, a csapat, a főnök, az ideáink iránt. Ebben az első, nagyon inspiráló fázisban már félremehetnek a dogok annyira, hogy később szinte törvényszerű legyen az apátia.

Tehát akkor, NO lelkesedés, és megúsztuk a kiégést?

Persze, hogy nem. A lelkesedés állati fontos, ami nélkül nincs, ami előre vigyen. De a tűz, aminél melegedni lehet, el is pusztíthat. Nem mindegy, hogy az életünkben hány területen érezzük ezt az előrevivő tüzet. Mert, ha csak egy ilyen dolog van, legyen az munka, vagy bármi más, akkor ott bizony könnyebben kialakulhat a burnout-szindróma, mint máshol. Most jöhetnék gyönyörű hasonlatokkal, mint például a Nap körül keringő Föld. A Föld a Napba zuhanna, ha nem lenne körülötte még számtalan égitest, amely a tömegvonzás törvényei alapján végül egy elliptikus pályára és így éltető távolságba kényszeríti a Földet a Naptól. Vagy írhatnám azt, hogy egy egylábú székkel könnyebb felborulni mind mondjuk egy 1+x lábú székkel. De inkább arról írok, hogy mire kell odafigyelned, ha nem akarsz Ikaroszként túl közel repülni a Naphoz kiégni.

chinese-1492411_640.jpg

X – Y balance

Itt most kivételesen nem a generációkról van szó. Csak a Life-Work Balance, tehát a magánélet-munka egyensúly kifejezést heckeltem meg. Mert az első két szó eltereli a figyelmet a lényegről, ami az egyensúly. Nem a munka és a magánélet egyensúlya, hanem a kapcsolatok, a lelkesedést kiváltó életterületek egyensúlya a fontos. Viszont az nagyon.

Érdekes, hogy amikor a work-life balance szóba kerül, akkor sosem úgy, hogy „túl sok időt töltök a családommal/párommal/barátaimmal és ezen változtatnom kéne, mert közben a munkám nagyon háttérbe szorul, pedig tudom, hogy attól lenne teljes az életem, ha többet dolgoznék.” Ugye milyen furcsán hangzik? A „kihívásaim vannak a work-life ballancommal” helyett az esetek 99%-ban pontosabb lenne az a meghatározás, hogy „túl sokat melózom” vagy „nem bírom abbahagyni a munkát, pedig kéne”.

A work-life balance kifejezéssel még az is a problémám, hogy szembeállítja egymással a munkát és az életet, mint a mérleg két serpenyőjét. Ki az, aki komolyan elhiszi, hogy ez egy ellentétpár, és ki az, aki elhiszi, hogy az életünkben csak két dolog között kell megtalálni a megfelelő arányt a boldogsághoz?

Mutatok három érdekes hőtérképet a 2016-ben kezdett és 2017 –ben zárult Eurofound’s European Quality of Life Survey eredményeiről:

Általánosságban hogyan illeszkedik a munkaideje a munkán kívüli családi vagy társadalmi kötelezettségeihez?

heatmap-eqls2017nc-y16_income_quartiles-all-y16_q19-2--rather-well-or-very-well-hu-740.png

A fenti térképen az „inkább jól, vagy nagyon jól” választ adók arányát látjuk országos bontásban. Tehát mi magyarok inkább azok közé tartozunk, akik az igen magas átlagnál kevésbé érzik illeszkedőnek a munkaidejüket a magánéleti kötelezettségeikhez. Nézd a következőt térképet!

heatmap-eqls2017nc-y16_income_quartiles-all-y16_total_workinghours-mean-hu-740.png

Az ábrán a heti átlagosan munkával töltött órák számát látod országonként. Ez nálunk a kutatás szerint 42,5 óra, ami a nyugat és észak európai országokhoz képest magas. (A térképet elnézve ez a jelenség nem csak a gazdaság fejlettségével, és a termeléshatékonysággal függ össze.) És most jön a meglepi!

heatmap-eqls2017nc-y16_income_quartiles-all-y16_q17-mean-hu-740.png

Arra a kérdésre, hogy „Hány órát szeretne dolgozni hetente?”, mi átlagosan 37,6 órát válaszoltunk! Tíz órával többet, mint a Németországban, Olaszországban vagy például Svédországban, és tizenkét órával többet, mint a Hollandiában, vagy Dániában mért adat.

Nekem a fenti három térkép, így egymás után arról szól, hogy bár nem érezzük egyensúlyban a munkánkat és magánéletünket, sokat dolgozunk, de alig szeretnénk kevesebbet dolgozni.

Olyan, mintha nem tudnánk elképzelni, hogy mit kezdenénk heti 10 óra nem-munkaidővel.

Na, szerintem itt kezdődik a kiégés. És ezért mondom, hogy nem pusztán a munkával töltött idő és a mással töltött idő egyensúlya a fontos.

Inkább az, hogy az egyensúlyhoz szükséges összes személyes lelkesedésednek meg legyen a helye és ideje az életedben.

És ehhez nélkülözhetetlen, hogy tudj róluk. Az összesről. Nyilván ott lesznek a minőségi társas kapcsolatok is, a párod a gyerekeid, mint az egyik legfontosabb, de még ott lehet sok minden más is. Teremtsd meg azt a csendet, amelyben meghallod a saját elképzeléseidet és vizsgáld felül, hogy amit teszel az éppen hozzájárul-e az igényeidhez és az egyensúlyodhoz.

Ebben segíthet az „életkerék”, ami egy egyszerű tudatosító eszköz. Rajzolj egy kört, és oszd fel cikkekre egy átlagos napon végzett tevékenységeid szerint. Minden jellemző elfoglaltságod kapjon egy akkora körcikket, amekkora valóban jut neki. Nézz a rajzodra és figyelj arra, hogy mit érzel. Aztán rajzolj egy másik kört, és most rajzold be azokat a cikkeket, amiket és amekkorákat valóban szeretnél. Nézz a rajzodra és figyelj arra, hogy mit érzel. Ha kell, rajzold újra a második rajzot, annyiszor ahányszor szükségesnek látod. A cél, hogy a végeredmény valóban a Te céljaidat és ne a társadalmi elvárásokat tükrözze. Ha elsőre lehetetlennek tűnik is elérni a lerajzolt cél, no para! Majd alakul, alakítod. És ha megkérdeznek, hogy mennyit szeretnél dolgozni, talán könnyebben válaszolsz majd!

Ha nem szeretnél nagyon kiszolgáltatott lenni a kiégés szindróma, vagy az apátiát megelőző frusztráció stádiumának, akkor lelkesedj több dolog iránt. Lelkesedj több emberi kapcsolatod iránt, lelkesedj több művészeti stílus, több sportág iránt, több játék iránt és ne hagyd, hogy egy nagy tűz elszívja az oxigént a többi elől.

A mi lelkesedésünket itt és itt követheted nyomon.

 

A Eurofound’s European Quality of Life Survey eredményeiről itt olvashatsz többet: https://www.eurofound.europa.eu/hu/surveys/european-quality-of-life-surveys

A lampionok a paxabayről.

Nyár, iroda, túlélési technikák

Szöszmötölés helyett tippek az irodai nyárra

desigual_seaside.jpg

SOHA nincs időm semmire!

Elképesztő hosszú a ToDo listám!

Hú, most jó sok dolog összejött, most nem érek rá...

Évszaktól függetlenül gyakorlatilag naponta hajtogatjuk a fentieket és szinte már tökéletesen el is hisszük, hogy nekünk semmire nincs időnk. Egy tavalyi kutatás szerint elfoglaltnak lenni az új státusszimbólum, de ha te másra vágysz, akkor fontold meg,mivel takaríthatnál meg pár értékes percet, órát. Nyáron ez valahogy különösen fontos, hiszen ilyenkor extrém módon megnő a szabadságvágyunk, nem igaz? 

Messzemenőkig nem értek egyet azzal, hogy "arra van időd, amire szeretnél", de azzal igen, hogy visszaszerezhetsz egy kis időt:

0. Akkor kezdj dolgozni, amikor dolgozni kezdesz

Felkelés után gyors e-mail check? Még be sem értél, de már fél órája feszülsz azon, hogy mindent kéne csinálnod? Ugye tudod, hogy a saját aksidat már sikerült is félig lemerítened?! 

A 0. pont persze az estére is vonatkozik: ha letetted a tollat/gépet, akkor ne kacsints vissza az e-mailekre óránként. Vagy akkor még nincs vége a napnak, csak rendkívül szétszórtan benne maradsz egy reggel 7-től este 11-ig tartó munkanapban. 

1. Jegyzetelj!

Appba, papírra, hangoddal, kezeddel, tolladdal.

A megbeszéléseken a másik fél értékelni fogja a gesztust, mert ezzel is jelzed, hogy fontos amit mond. Másrészt ha már annyi felé áll az agyad, hálás leszel magadnak. Nincs mit "elvinni" arról a meetingről? Akkor miért vagy ott?!

notes.jpg

2. Tartsd be a határidőket

Magad miatt - így vagy korrekt. Ismerd magad annyira, hogy tudd, előre készülős vagy épp utolsó pillanatban belekezdős vagy. Számolj a következményekkel és csináld meg azt, amit vállaltál. Hogy túl sok dolog van a listán? Lépj a 3. pontra.

3. Állíts fel fontossági sorrendet

Ugye milyen érdekes, ha nem "prioritási listának hívod", akkor egész érthető, nem? 

A 3. pont lényege: gondolkodj. Mi következik egy másik elem után? Mit kell most azonnal megcsinálnod, mi ér rá később? Mi az, ami miatt másoknak várniuk kell? 

Van egy szuper gyakorlatunk erre, de itt is olvashatsz egy verziót. 

4. Csinálj valamit a Facebook megszállottságoddal

Akinek nem inge... a Statista szerint naponta átlagosan 135 percet, azaz több, mint 2 órát töltesz a social media felületeken. Ez leginkább a Facebookot jelenti, valamint Insta és hasonló oldalak. Ebben még nincs benne az online cikk olvasás, de mivel gyakran keveredik a két tevékenység, nyugodtan csapj hozzá 30 percet. Szóval máris van 3 órád. Azért köszi, hogy ezt a bejegyzést elolvastad!

5. Blokkolj idősávot a naptáradban

Ekkor tényleg dolgozz. Ez nem lesz nehéz, mert már a 4. ponton túl vagy.  Vedd fel a projektek fonalát, készítsd el a prezit, írd meg az összefoglalót, küldd el, amit kell. A végén pedig dicsérd meg magad ;)

Egyszerre csak egy dolgot próbálj ki és azt azt építsd be a mindennapjaidba.

Még ma.

 

Csak halkan jegyzem meg, hogy ha mindig csinálsz valamit, akkor pont az összetettebb gondolatoknak nem adsz időt és teret. 

És ez nem csak afféle
Szerény vélemény,
Határozottan állítom, hogy
Tény, tény, tény.

(Copyright: Micimackó)

A "semmit tevés" ad ugyanis teret a kreativitásnak, absztrakt gondolatoknak. Ha elsőre ijesztőnek tűnik, akkor keretezd át úgy, hogy "gondolkodási időt adsz magadnak".   Nem hiába, édes semmittevés...

dolce_far_niente.jpg

 

 A felső kép a Desigual központjából készült, kilátással a barcelonai playa-ra. Ugye mindjárt jobb kedved lett? :)

(Forrás itt és itt és itt)

Ha még nem ilyen az irodai kilátásod, de szeretnél váltani, akkor keress minket.  

Kiégés vagy unalom?

Több ügyfelemnél is szembejött már velem a burnout szindróma, mint induló téma. Nem én neveztem annak, hanem a coacheek. Mit sem ér egy coach blog burnout post nélkül, ezért íme néhány gondolat a teljesség igénye nélkül azoknak, akik nem kifejezetten segítő szakmában dolgoznak, de megélnek kiégéshez hasonló, vagy vezető tüneteket.

Azt hittem, hogy rengeteg cikk szól a kiégésről. A google nagyjából 106 000 találatot ad a „kiégés” kifejezésre, ami meglepően kevés. A „depresszió” kifejezésre például közel 2,5 millió magyar találat van. (Viszont a kiégés magasan veri a „felülemelkedés” kifejezés találatait, ami szerény 23 ezer.) Tehát a témáról nem azért kell írni, mert már mások is nagyon sokat írtak, hanem pont azért mert még nem lerágott csont.

És akkor nézzünk egy definíciót:

„A kiégési szindróma tünetegyüttes, amely hosszútávú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés. A fogalom Freudenberger (1974) nevéhez fűződik.„ (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ki%C3%A9g%C3%A9si_szindr%C3%B3ma)

A témával kapcsolatos definíciókban rendre megjelenik a negatív stressz, az érzelmi kimerültség, a motiváció, a lelkesedés csökkenése. Elsősorban a segítő szakmák vannak kitéve a kiégés jelenségének, de mára teljesen általános szinte az összes olyan szakterületen, ahol megjelenik az emberekre való fokozott odafigyelés igénye, ott, ahol szívvel-lélekkel kell dolgozni. Freudenberger eredeti, 1980-ban kiadott könyvében (Burn Out: The High Cost of High Achievement. What it is and how to survive it /Kiégés: a magas teljesítmény magas ára. Mi ez és hogyan éljük túl/) tíz stádiumot különböztet meg. A legtöbb témával foglalkozó írásban azonban csak a következő öttel találkozunk:

  1. Lelkesedés (irreális célok, a szakma idealizálása, hatalmas lendület és energia bevitel);
  2. Realizmus (a lelkesedés alábbhagy, a teljesítmény beáll egy reális szintre);
  3. Stagnálás (a lelkesedés tovább csökken, a munka már nem öröm, hanem rutin);
  4. Frusztráció (feszültség, ingerlékenység, teljesítmény csökkenés);
  5. Apátia (összeomlás, magánéleti válság, kimerültség, kiüresedés, érzelmi fásultság)

 

children-playing-329234_1280.jpg

Amikor a fiaim játszanak, mindig lelkesen kezdenek hozzá, majd rendszerint kétféle módon fejezik be. Vagy egész egyszerűen megunják, és elkezdenek mást játszani, vagy valami kudarcélmény éri őket, és a korábbi játékot dühösen otthagyva, esetleg odavágva kezdenek el mást játszani. A kezdeti lelkesedésüket idővel mindig elveszítik. Olykor valaminek a hosszabb sikertelen megoldását keresve enyhe stressz-helyzetbe is kerülnek. Mivel a játékot minden esetben szívvel lélekkel, teljes lényükkel játsszák, nagyon is ki lehetnének téve a kiégés veszélyének. Mégsem égnek ki.

És, hogy miért nem?

Mert nem várják meg!

Mert nem kénytelenek ugyanazzal a játékkal tovább játszani, amiben már nincs örömük, sőt kudarcot okoz nekik. A játékot nem örökre teszik le, hanem addig, amíg újra nincs kedvük vele játszani. És akkor még ott vannak az árnyalatok: a játék marad, csak mást építenek belőle, vagy ugyanazzal a játékkal mást játszanak.

Ül velem szemben egy élelmiszeripari nagyvállalat magas beosztású vezetője, és azt mondja, a témája a kiégés. Kérem, hogy mondja el, mit érez. Kiderül, hogy már 14 éve dolgozik a cégnél, több vezető beosztásban volt már. A jelenlegiben már nem talál örömöt, igazi kihívást. Vezetőként nagyon kevés közvetlen munkafolyamathoz érzi magát igazán közel. Mindenről tudnia kell, de köszönhetően a jól működő rendszernek, kevés az a tudása, amivel tényleg kezdenie is kell valamit. Nem fáradt, csak nagyon nincs kedve ahhoz, amit csinál.

Vajon ő a kiégés melyik stádiumában van? Ez valóban kiégés, vagy talán csak unatkozik? A válaszokat még nem tudom, de abban egyelőre biztos vagyok, hogy nem kell az ügyfelet pszichológushoz irányítanom. Inkább „megengedem” azt egy felnőtt embernek, amit egy gyereknek is megengedünk: történetesen, hogy megunjon valamit, amit régen szívesen csinált, de hosszú évek után már nem.

Arra jöttünk rá közösen, hogy érdemes minél alaposabban körülnézni és végiggondolni, hogy mit lehet még játszani ezzel a játékkal, vagy mi van még olyan játék a közelben, ami érdekes.

A végiggondolás azzal kezdődött, hogy megfogalmazta, milyen játék lenne az, amivel szívesen játszana. Nem „mi” az a játék, hanem „milyen”. Fontos, hogy nem munka tevékenységeket, hanem a tevékenységek számára vonzó jellemzőit sorolta fel. Innentől kezdve azokat a tevékenységeket kell keresnie, felismernie, amikre igazak a felsorolt jellemzők.

Nem tudom, hogy merre fog haladni a folyamatunk, de ha lehetőséget látok rá abban fogom támogatni, hogy átkeretezze a helyzetét. Definiálja újra, a sikert, az érdekest, a munkáját, pozícióját. Csak ezután keressen új játékot, vagy munkahelyet. (Lásd korábbi bejegyzésünk.)

Nem azért, mert rossz dolog munkahelyet, vagy akár hivatást váltani, hanem azért, hogy megtanulja megelőzni a kiégést. És ahogy gyerek korábban bölcsen tudta, idejében váltson egy szórakoztatóbb játékra.

A fentiek mellett fontos tudni, hogy a kiégés szindróma késői stádiumai csak megfelelő segítséggel, pszichológus bevonásával kezelhetők, és egyes kitett szakmák esetében már a megelőzésben is érdemes szakemberhez fordulni. (Vezetett támogató csoportok, szupervízió stb.)

Mérő Lászlótól tudom, hogy az igazi játék önmagáért való, és nincs funkciója úgy, ahogy a munkának. Mégis úgy érzem, hogy a kiégés megelőzésében kulcsszerepe lehet annak, hogy egy számunkra szórakoztató játékká tegyük hétköznapi, olykor égetően monoton tevékenységeinket. (A segítő szakmák esetében azért ennél árnyaltabb a kép.)

Amikor megmutattam ezt a cikket egy pszichológus ismerősömnek, azt mondta, hogy a flow-ról írok. Erre én azt mondtam, hogy persze, és dehogy! Inkább arra mutatok egy példát, hogy ha elvesztettük a flow-t, és csapdában érezzük magunkat, akkor hogyan legyen meg az önismeretünk, kreativitásunk és gyermeki bölcsességünk ahhoz, hogy újrakeretezzük az életünket. Igen az életünket, és nem csak a munkánkat. Mert a kiégés szindróma nem marad az irodában a munkaidő végén, és nem is ott keletkezik.

to be continued...

Az monotóniát megtörheted úgy is, ha követsz minket a facebookon!

A fényképen nem a fiaim láthatók. Forrás: pixabay.com

Riviera del Conero

Van egy riviéra az olaszoknál, ami valahogy elbújt, amikor a hazai útikönyveket szerkesztették. Ez pedig a csodálatos Riviera del Conero.

riviera-del-conero.jpg

Tavalyelőtti kisgyerekes utazásunk első két része, Umbria, és a Monte Sibillini megszületett még anno, a harmadikat pedig elfelejtettem. Ami csak most tűnt fel, amikor egy ismerősnek szerettem volna elküldeni a beszámolót Marche-ről. Úgyhogy jöjjön gyorsan ez, mert szükség van rá, aztán majd jön a portugál-spanyol következő része is egyszer :). 

Arról a Marche-ről, ami egy a sok-sok kedvenc olasz megyénkből. A tartomány egyszerűen megközelíthető Milánóból, Anconából, Firenzéből, vagy akár autóval 10-11 óra alatt Budapestről. De ha rám hallgattok, repüljetek Rómába, úgyis mindig az a legolcsóbb, ott szerezzetek egy apró autót és kezdjétek ti is minimum pár nappal Umbriában, vagy a Monte Sibillini felfedezésével, és utána érkezzetek meg a végállomásra, a Riviera del Conero partjaira. 

A Riviera del Conero, a nemzeti park maga, egy 500-600 méter közötti szikla, alatta csak csónakkal megközelíthető apró partszakaszok, öblök, kristálytiszta tenger és pár apró falu a környéken. Mi Numana-t választottuk, de bármelyik tengerparti nyaralóváros tökéletes választás lesz.

13765798_10154280404232159_1507499775099773631_o.jpg

A part hosszú, széles, apró kavicsos, lassan mélyedő. A Jesolo-atmoszférától nem kell tartani, nem érnek össze a törülközők, nincs tömeg a nyár kellős közepén sem. Helyette viszont ott van minden, amiért ezt az országot szeretni lehet. Többek között Marche régió, az elképesztő mennyiségű látnivalójával, és az egyik legkevesebb turistaszámmal, amivel a többszáz kilométeres környéken találkozhatsz. Tavaly óriási földrengés pusztított a környéken, sérült több város is a most következőkből, de a cikkek, leírások szerint jó részét már helyreállították, úgyhogy ez ne tartson vissza.

És akkor a kedvenc városok:

Urbino

Az urbinói hercegség csodálatos városa, egyszerűen páratlan hangulatú, igazi középkori város. Homokbarna falak, végtelen tisztaság, széles, kövezett centro storico, szökőkutakkal, dómmal, velencei árkádokkal, palotákkal, templomokkal. Csodálatos hely, az egyetlen város Marche-ben, amit a turisták is felfedeztek, úgyhogy (és Hűséges Olvasó már mondja fejből) érkezzünk délután és maradjunk késő estig, hogy esélyünk legyen csoportok nélkül felfedezni az utcákat.

Ascoli Piceno

Umbria apró falvai után egész felüdülés volt ilyen, vidéki olasz szemmel hatalmasnak mondható városokkal találkozni. Az ötvenezres Ascoli Piceno annyi eleganciát őrzött meg magából, mintha Velencében sétálnánk, csak kanálisok nélkül. A látnivalókat sem felsorolni, sem pár óra alatt végignézni nem lehet, úgyhogy ha kifogunk egy esős napot, szakadjunk el a tengerparttól, és töltsünk egy egész napot a városban, hogy jusson kényelmesen időnk a székesegyházra, kolostorra, katedrálisra, és a minden sarkon két középkori templomra. Itt jött rá a kisebbik lányom a hátamon, hogy a márványt az különbözteti meg a többi oszloptól, hogy hideg, úgyhogy végigfogdostuk a város 17908 oszlopát. Márvány vagy sem. Apró örömök. 

Loreto

banner-def-1-1.jpgLoreto Olaszország egyik leghíresebb zarándokhelye, annak az összes pozitívumával és negatívumával együtt. A város központja gyönyörű, a katedrális, benne a XIV. századi legenda szerint a Szent Család otthonával, különösen lélegzetelállító. A kicsi házikóra emelt fantasztikus székesegyház a kevés igazán felkapott zarándokhelyek egyike, ahol még a meghitt atmoszférát is át lehet érezni. Ettől független a rengeteg műanyag kegytárgybolt és a piros buszok azért vesznek el a hely fényéből, azt nem lehet tagadni.

L'Aquila

Aquilát rettenetes mértékben sújtotta egy 2009-es földrengés, majd tavaly a fent említett és idén még egy, sajnos a város épületeinek jelentős része sérült. A nápolyi királyság egyik legnagyobb városa pedig igazán megér egy félnapos látogatást. Marche és Róma között útba esik, úgyhogy ha tehetjük, időzítsük ide a megállónkat. Hangulatában leginkább talán a szicíliai Cataniára emlékeztet, megtűzdelve még Európa egyik legmagasabban fekvő várkastélyával, a Rocca Calascio-val. Nekünk ez már nem fért bele az időbe, de legalább lesz miért visszamenni.

Ha te is imádod Olaszországot, különösen így nyáron, találsz még itt némi Szardíniát, itt egy kis Szicíliát, itt Pugliát, itt Umbriát, itt még egy kis Marche-t, itt Friuli-t, itt Venetot, itt még egy kis Veneto-t. itt egy Cinque Terrét, és idén megnézzük Liguriát a Cinque Terrén túl is, hogy erről se maradj le, kövess minket facebookon.

 

képek: sajátok, és visititaly.com

MÉG MINDIG SZERVEZET- ÉS VEZETŐFEJLESZTÉSSEL FOGLALKOZUNK, DE AZÉRT MI IS LEHETÜNK SZABIN, IGAZ?:)

Interjú nélkül ne vegyél fel magadnak embert!

Az év címe, gondolod most. Mégis kinek jutna eszébe felvenni valakit interjú nélkül? 

Sokaknak.

Nem úgy értem, hogy nem interjúztatnak egyáltalán. De igen. De egyre több helyen látjuk, hogy költséghatékonyság, gyorsaság, időspórolás, miegyéb címszóval ellátva nem az interjúzik, aki majd dolgozni fog az illetővel.

Komolyan? Komolyan.

Képzeld el, hogy úgy vesznek fel alád embert, hogy te nem hagytad jóvá. Képzeld el, hogy ebből ezerszer több van, mint hinnéd, sőt - bár nincs rá kutatásom, de még felmérésem se - mintha ez a szám még hajlamos lenne növekedni is.

mek-oszk-hu_j48tqqbc.jpg

És tökre értem, hogy anno is remekül működtek a házasságok, mikor az érintett pár felesleges variálása nélkül a szűlők jó előre eldöntötték, hogy kinek ki lesz a férje, felesége. De már Mária Terézia is szerelemből ment férjhez, könyörgöm.

Egyébként meg 2018 van. (És emiatt a mondat miatt kell majd jövőre átírnom a fél cikket, hogy aktuálisnak tűnjön, amikor még mindig ugyanezen fogunk lamentálni.)

Legyen az a világ legjobb jelöltje, a világ leggyakorlottabb interjúztatójával párosítva, ha te nem nézted, vagy legalább nem hallgattad meg, és veled aztán nincs kémia, nem fogtok tudni normálisan együtt dolgozni. Ha már elég profi vagy egyébként, ráadásul hozzá is szoktál, hogy alattad pakolgatják az embereket, akkor nyilván te is tudod, hogy ez már ferdítés. Mert persze hogy fogtok tudni együtt működni, hiszen megtanultál már kezelni mindenkit. Elhiszem. DE.

1. Plussz energiát kell beletenned, amit tehetnél másba. 

2. Fogalmad sincs róla, hogy az, hogy neked ez plussz erőfeszítés, hogyan csapódik le benne. Mert egyébként legyünk őszinték - nem igazán szereted. Lehet, hogy nem lát belőle semmit, csak érzi valahogy. És lehet, hogy látja is, és mindkét esetben el fogod veszteni előbb vagy utóbb.

3. Ha belepusztulsz sem tudsz neki igazi rajtgép típusú vezetője lenni, hacsak azért nem, hogy megszabadulj tőle. "Kimenedzseltem." Ismerős kifejezés?

4. A "nincs kémia" érzet gyakran teljesen kölcsönös. És szuper, hogy ő is van annyira szocializálva, de megint a 2.) lesz a vége ennek a verziónak is.

Akkor meg már nem lett volna jobb mindkettőtöknek, ha fel sem veszed? De őszintén.

Nem mondtam, hogy csak úgy lehet valakivel dolgozni, ha kölcsönös az imádat. De azt igen, hogy igenis van olyan, hogy két ember között egyszerűen nincs meg az a minimális összhang, ami ahhoz kell, hogy ők szeressenek és akarjanak együtt nemcsak dolgozni, hanem fejlődni.

Márpedig ez esetben mindkét félnek jobb lenne, ha nem a te csapatodba kerülne. Vagy te nem kerülnél az ő csapatába. 

Tehát az, hogy hatékonyság címmel keresztbe kasul interjúztatunk a szervezetben, egyszerűen hatékonytalan. Ami különösen vicces, hiszen pont az eredeti, és egyetlen célkitűzést nem sikerül vele megvalósítani, amiért bevezették.

 

4801 követő, még mindig csak itt tartunk, márpedig megígértük Zuckerbergnek, hogy nyár végére elérjük az 5000-et. Segítenél?

 

Portón túl

Az Ibériai-félsziget tetején I.

9 éve Malagából indulva, három hét alatt bejártuk Portóig Dél-Spanyolországot és Portugália középső, déli részét. Akkor eldöntöttük, hogy egyszer még visszajövünk és bepótoljuk északot, ami akkor kimaradt. Erre idén került sor, ezúttal csak 7 napunk volt, de ügyes szállásfoglalásokkal és némi tervezéssel így is rengeteg minden belefért.

36369127_10156362595057159_3389345442746597376_o.jpg

Portóból indultunk, ide megy a wizzair (wizz-erste hitelkártyával, némi pénzügyi fegyelemmel, aminek a fenntartásához Ildi blogjától sok segítséget kaphatsz, egész pontosan 0 HUF-ért vettük a jegyeket megint, csak pontokból). Itt béreltünk autót, némi utánajárást ez sajnos igényel, mert sok helyen méregdrágán mérik, hogy ha át szeretnéd vinni az autódat egy másik országba, szóval erre érdemes nagyon figyelni.

Az alapár kemény 22 EUR volt, ezért egy két éves renault clio-t kaptunk egy hétre, az észak-portugál pályákon kötelezően bérelendő kis kütyüvel, díjakkal, határátlépéssel együtt is kijöttünk 25.000 HUF alatt 7 napra, szóval tényleg botrányosan alacsony árakat lehet találni a környéken.

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_07_02_152612.jpg

36333459_10156362579872159_8834687048574042112_o.jpg

Portó elképesztő változásokon ment keresztül, mióta utoljára itt jártunk, szóval aki teheti, most menjen, amíg még élvezhető. A város továbbra is gyönyörű, a gettókat szinte teljesen kitisztították, a felújítások a homlokzatok megőrzésével, döbbenetes ütemben zajlanak. Turista már rengeteg van (érzésre több, mint 9 éve Lisszabonban, mi lehet Délen?), de legtöbbjük nem jut tovább a városon.

36357752_10156362594362159_7565622790695419904_o.jpg

Pár órás városnézést, és az anno kimaradt Livraria Lello (a világ legszebb könyvesboltja, a Harry Potter megihletője) megtekintését követően elautóztunk a Magic Mountains nevezetú vidékre, ahol végigjártuk a Passaicos de Paiva-t.

A trailt két éve nyitották meg talán, egy 8 kilométer hosszú faösvény, gyönyörű tájon, rengeteg lépcsővel. Konkrétan karbantarthatatlannak tűnik, úgyhogy most érdemes végigjárni, amíg szét nem korhad :).

Cinfaes környékén aludtunk egy remek citromtortás néni ősöreg kastélyában, majd egy lamego-i városnézést követően másnap jött a Douro-vidék.

lamego-sanctuary-nossa-senhora.jpg

A mi Tiszánkhoz hasonlatos folyón hajózva lehet a legjobban megnézni a környéket. Apró falvak, végtelen szőlők és borospincék, házak, kóstoló kóstoló hátán. Santa Eugenia faluja mellett aludtunk egy agriturismo-ban. A portugál árszint vidéken töredéke a spanyolnak (és sok mindenben olcsóbb, mint Magyarország), egy kávé ezekben a falvakban 0.5-0.6 EUR, egy éjszakáért 30-40 EUR-t fizettünk gyönyörű szállásokon, legtöbbször reggelivel, kettőnkre. 

36416182_10156362593382159_3319721944114266112_o.jpg

Sao Joao éjjelét - ami a mi Szent Iván éjünknek felel meg - méltóképpen megünnepelve a helyiekkel (akik nyilván nem engedték kifizetni a vacsorát, hiszen vendég vagy) másnap tovább haladtunk északra, a Montesinho nemzeti parkba. Braganca gyönyörű, és kongóan üres városát és várát megtekintve eljutottunk a kempingünkbe, ahol rajtunk kívül egyetlen pár tartózkodott, két idős angol hölgy, egy kiszuperált volkswagen mikrobusszal. (Sári, ez a jövőnk!! a szerk.).

A park már a spanyol határon fekszik, amit egyetlen kő jelez, rajta egy E betű. Cseppnyi kőfalvak, fekete ruhás nénik, kóborkutyák, előre köszönés az utcán. Az óceáni klíma itt már nem érződik egyébként, már a Douro völgyében is 35 fok volt, ahogy itt is, az úszómedencék viszont gyakori vendégek a környéken, a kempingnek is volt és a citromtortás néniknek is, úgyhogy az ellátás luxus, csak az árszínvonal nem. 

36358226_10156362579947159_5707772581583519744_o.jpg

Másnap feltankoltunk az utolsó portugál Lidl-ben, és továbbmentünk északnak, Las Medulas, a legnagyobb egykori római aranybánya irányába.

Folyt. köv.

Szülésig még biztos maradok

Ez az a mondat, amit a legtöbbször hallasz, ha 30-as nővel beszélgetsz arról, mit tervez a következő öt-tíz évben a karrierjében. És ez az a mondat, aminél szomorúbbat valószínűleg se munkáltatóként, se munkavállalóként nem fogsz se hallani, se mondani.

Szülésig még biztos maradok.

Márpedig ez van.

Rengeteget cikkeznek mostanában arról, hogy mekkorák a bérkülönbségek itthon és mekkorák máshol férfi és nő között, vagy hogy milyen nehéz kisgyermekes anyaként elhelyezkedni. Ez utóbbiról nem tudok nyilatkozni, mert nem helyezkedtem el munkavállalóként. 

20160511forma1-williams-kerekcsere.jpg

Az viszont egészen biztos, hogy egyetlen olyan ismerősünk nincs, aki ne kerékcserének fogná fel a szülést a karrierjében. Meghatározott stratégiát követve, előre eldöntött időben, felkészülten kiáll a dokkba, majd pár másodperc, hónap, év után, újraindul. És utólag kiderül, jól időzített-e, és elég hatékonyan végezte-e a kerékcseréjét. Ő, meg a párja, anyukája, apukája, nagynénje, bébiszittere csapata.

Az, hogy a munkáltatók döntő többsége (és igen nagy tisztelet az igen kevés kivételnek) még mindig nyögve vesz fel 35 feletti gyerektelen nőt, az biztos. Időzített bomba, ide se hozzátok a cv-jét, ez a standard mentalitás rengeteg helyen még mindig. Ennél csak kicsit rosszabb a helyzet, ha az illetőnek még gyereke is van.

Sokkal több verziónk márpedig nincs.

Ami azt jelenti, hogy az, hogy hátrányos helyzetbe kerülünk, az egész biztos. És ez nem nyafogás, panaszkodás, vagy a szokásos "feminista baromság", hanem tapasztalat. 

Mint ahogy az is, hogy a jelenlegi adózási szabályok miatt egyszerűen nem éri meg nem munkaviszonyból gyesre menni.

Aminek az eredménye az, hogy ha olyannal beszélgetsz, aki egyébként tervez vállalkozni, szabadúszni, nem munkavállalóként dolgozni életében, akkor egész biztos ezt a választ fogod kapni: "Szülésig még biztos maradok.". Mint ahogy ezt mondja a vezetői pozícióban levő is. És ezért megy el a vállalkozó munkaviszonyba két évvel azelőtt, hogy szülni szeretne. Keresek egy helyet, ahonnan szülhetek. Ismerős?

Ahogy erről Zsófi is írt már sokszor, például itt, a részmunkaidős pozíciók száma szumma is minimális, nemhogy középvezetői pozíciótól felfele. Úgyhogy ha gyorsan jutottál magasra, akkor gyorsan eshetsz magasabbról.

A skandináv multikat leszámítva, ahol rengeteg jó gyakorlatot látunk itthon is, a szervezeti kultúra a legritkább esetben engedi meg a "négykor eldobom a tollat és hazamegyek" mentalitást. Az óvodák, iskolák viszont még ennél is ritkább esetben engedik meg nem ezt a mentalitást, úgyhogy ha nincs térdelőrajtban álló nagymama, nagypapa a környéken, vagy fix gyerekszállító bébiszitter (igen, már ilyen is van, de hát hogyne lenne, ha egyszer az iskola elvárja, hogy 16:30-kor elhozd a gyereket, a munkáltató meg elvárja, hogy sötétedés után még meetinget kezdjél) akkor kvázi kizárt egyszerre vezetőként dolgozni és kisgyereket nevelni.

6ee32db8e58bc0a9c419fc7fc06f40aa.jpg

És ha van is ebben előrehaladás az elmúlt tíz évben (mert van!), az biztos, hogy a fejekben még jónéhány évtizednek kell eltelnie, hogy erre tudjanak is tervezni. Volt görög felettesem, aki egy regionális pozícióra való interjúban egyenesen megkérdezte tőlem, az jegygyűrű-e az ujjamon. Húsz perccel később az is elhangzott, hogy utánanéztem-e már, hogy vajon hányadik hónapig engedik a terhes nőket repülni? Nem voltam terhes - és nem is néztem ki annak:) - félreértés ne essék.

És azzal kaptam meg aztán a konkrét ajánlatot, hogy vagy gyereket vállaljak vagy a pozíciót, mert a kettő együtt nem fog menni. Előbbit választottam, és a bossnak igaza is volt egyébként.

Teljesen igaza, és örülök is neki, hogy ilyen őszintén beszéltünk egymással. Pont ugyanúgy, ahogy évekkel később, mikor felmerült, hogy a gyerekek után visszamennék, és annyi volt a nyílt és egyenes válasz a cég részéről, hogy "Tudod Dorka, a vezetői pozíció gáz." De ha két szintet hajlandó lettem volna visszalépni, még lehet, hogy részmunkaidőt is kaphattam volna. És persze a vezetői fizetés felének a felét mondjuk, mert felezed, ahogy mászol visszafele a ranglétrán, és felezel tovább, mikor részmunkaidőzől. És persze őszinteség, nyíltság, vezetői végkielégítés, tehát még ennél sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet, ugye. 

Azonban ez ettől még nem jó így.

Nem jó a munkavállalónak, mert azzal a fejében tölti a karrierje első tíz-tízenöt évét, hogy van a szülés előtt és a van a szülés után. 

Nem jó a munkáltatónak, mert egyszer használ egy címkét, hogy nő vagy férfi, aztán használ még egyet, hogy szült vagy nem szült. Pedig egyiket sem kellene, nemhogy mindkettőt. Az első alapján áraz, a második alapján ítélkezik.

És egyébként valahol érthető, hogy használja (még ha magában is teszi, mert annyira van már edukált, hogy ne hangosan csinálja), hiszen a munkavállaló is így beszél saját magáról, a munkáltató pedig szintén nem hülye, hogy ne hallja meg a sorok között a mondatot: "Szülésig még biztos maradok". 

Ha viszont egyik félnek sem jó, miért nem teszünk érte, hogy ne így legyen? 

 

Facebookon követsz minket? Nem sorsolunk ki semmit, nem posztolunk motivációs idézeteket naplementés háttéren és becsülettel kipateroljuk a trollokat. Többet igazán nem tehetünk érted. :) 

 

képek: alon.hu, pix.com

Öt lendkerék a változáshoz

avagy mire figyel egy coach ha változni akar

Idén nyáron nem csak a foci vb kezdődött le, hanem az életemnek egy új időszaka is. Átrendeztem egy kicsit a dolgokat, hogy többet tudjak azzal foglalkozni, ami igazán érdekel, és amiben még sokat fejlődhetek. Éppen ezért gondoltam arról írok, hogy mi az én személyes módszerem a fejlődésre, változásra.

Azt mondja egy hirdetés, hogy vegyek meg egy bizonyos testedző gépet, napi negyed órát tornázzak vele intenzíven, és tartsam be a mellékelt füzetben leírt diétás tanácsokat. (Ugye Te is találkoztál már hasonlóval?)
Gondolom, hogy ha egy egyébként egészséges ember napi negyed órát (ami, lássuk be igazán nem sok) intenzíven mozog, és odafigyel arra, hogy mit eszik, akkor fogyni fog. Lehet, hogy valaki lassabban, valaki gyorsabban, de a hatás garantált. Mindenki szeretne fittebb lenni, tovább élni és vonzóbbá válni, és szinte mindenkinek van napi negyed órája. Hazánkban mégis minden negyedik felnőtt túlsúlyos!

Legyen szó testedzésről, vagy a rossz szokásainkról, a legáltalánosabb feloldása a fenti látszólagos ellentmondásnak, hogy „ha meg is születik az elhatározás, a cél előtt elfogy a kitartásunk”. Ha elfogyott a kitartásunk, akkor jön a csalódottság (negatív érzés) és az önhibáztatás (a felelős azonosítása), majd a lemondás (önigazolás:„hiszen tényleg csak ennyire vagyok képes”).

man-641691_640.jpg

-nem én vagyok a képen-

A csalódottság oka legtöbbször az, hogy a „módszer” tisztelete elhomályosítja azt, hogy különbözőek vagyunk. „Ez a módszer korábban mindenkin segített, rajtam mégsem, tehát bennem van a hiba.” A módszerek tisztelete eltereli figyelmet azokról a személyes tényezőkről, amik valóban meghatározzák, hogy sikeresek lehetünk-e céljaink elérésében.

Ezért célszerű óvatosan kezelni a jól bevált módszereket - ezt is - , viszont van néhány olyan szempont, amit  szem előtt tartok a saját életemben.

1. Nem markolok túl sokat

A legtöbb dolog, amin valaha változtatni szerettem volna, vagy arról szólt, hogy elkezdjek valamit, amit eddig nem csináltam, vagy arról, hogy amit eddig rutinszerűen rosszul csináltam, megváltoztassam. Ezek a témák olykor plusz időt, és minden esetben plusz koncentrációt követelnek. A plusz koncentrációhoz extra energiára van szükségem, ráadásul szinte folyamatosan.

Az erőforrásaim pedig végesek. Priorizálom a kitűzött céljaimat és nem változtatok egyszerre túl sok mindenen.

Amikor felismerek valamit, amin változtatni szeretnék, elönt a tettvágy. Úgy gondolom, hogy el kell kezdenem foglalkoznom a célom megvalósításával. Ilyenkor csak ez az egy dolog kerül figyelmem középpontjába, ezért úgy érzem, nincs szükség priorizálásra. Ez nem így van. Ha ezen a ponton megállok és végiggondolom, hogy milyen változtatásokban vagyok éppen benne, amelyek még nem zárultak le – csak már kicsit kikerültek a figyelmem középpontjából –  sokszor rá kell jöjjek, hogy mégis túl sok minden van már egyszerre a porondon. Ilyenkor el kell halasztanom az új kitűzött cél felé való indulást, egy előre meghatározott, jól mérhető eseményig (egy korábbi célom megvalósulásáig), amíg más folyamatokból erőforrásaim szabadulnak fel. Lehet, hogy ez túlzottan konzervatív gazdálkodásnak tűnik, de nem is hinnéd, milyen sokat segít, ha várnom kell a kezdésre!

 

2. Fenntarthatósági stratégiát alkotok

Számomra egy változtatás akkor fenntartható, ha folyamatosan jelen vannak az energiát adó visszacsatolások, jutalmak, nem csak egy távolban elérendő cél lebeg a szemem előtt. A stratégiaalkotás során a ráfordításaimat, erőfeszítéseimet olyan mértékűre kell szabnom, amelyet képes vagyok a fent említett jutalmakkal ellentételezni. Lehet, hogy látványos és gyors változást szeretnék elérni, ezért nagy erőfeszítéssel kezdek bele a folyamatba, ami önmagában nem baj. A veszély pusztán abban rejlik, hogy ezt a nagy energiát nehéz fenntartani, nehéz folyamatosan megadni magamnak azokat a jutalmakat, elismeréseket, amiért érdemesnek érzem tartani a tempót. Ha az energiabevitel leesik, már kevesebb a koncentráció, az edzés, és lassul a fejlődés a megszokotthoz képest. A visszaesés gyakran a csalódás és az önhibáztatás miatt meg is szünteti a folyamatot.

Például a dohányzásról való leszokásba úgy kezdtem bele (sokadszor), hogy nem céloztam meg a teljes leszokást, csak minden reggel az aznapi cigaretta-mentességet. Ma sem mondom, hogy leszoktam-e, de a döntésem napja óta 15 év telt el anélkül, hogy rágyújtottam volna.

Nem tud eredményessé válni egy projekt – bármennyire jövedelmező üzleti lehetőségre is épül –, ha a likviditása nem biztosított!

És hogy mik a jutalmak? Bármi lehet, ami azonnal élvezhető. Egy hangosan kimondott mondat este lefekvés előtt, hogy „ma is megcsináltam”, egy kocka a kedvenc csokimból, a társam elismerő tekintete, stb. A legnagyobb sport eredmények sem üres stadionokban születnek, hanem több ezres éltető tömegek előtt! Ha megtalálom a szurkolóimat, már nagy lépést tettem a stratégiám fenntartása felé.

update-1672350_640.png

Persze a megfelelő stratégia, koncentráció, energia és a várakozásból adódó kiéhezettség sem garancia az azonnali sikerre.

Ezzel kapcsolatban van egy rossz és egy jó hírem: a rossz hír, hogy a témában nincs garancia semmire, a jó viszont az, hogy a csalódásra fel lehet készülni.

3. Felkészülök a csalódásra

A csalódás felkavar, letör és megtör. Ha csalódok mindig ott a kísértés, hogy feladjam. Ilyenkor megkérdezem magamtól, hogy mi változott, ahhoz képest, amikor kitűztem a céljaimat. A válasz legtöbbször az, hogy semmi lényeges.

Mégis mi az a „lényegtelen”, ami miatt most kész lennék feladni? Válaszom erre, hogy ez a lényegtelen nem más, mint egy aktuális érzés. Egy érzés, amit az táplál, hogy mást gondoltam magamról, mint amit aztán kaptam. Két fontos dolog vezethet ahhoz, hogy gyakran csalódjak: az egyik az, hogy nem ismerem eléggé működésemet. A másik csalódáshoz vezető ok az, ha egy hollywoodi film főszereplőjeként képzelem el magam, és a célom felé vezető utamat, aminek a végén mindig ott a happy end.

Az élet azonban sokkal jobban emlékeztet egy művészfilmre. Van, amit képes vagyok elsőre elérni és van, amit nem. Ezért, ha belevágok valamibe, akkor előre elképzelem a kudarcaimat és azt, hogy hogyan fogom azok ellenére folytatni az utamat.

4. Nem keresek bűnbakot

Az önhibáztatás egy ilyen helyzetben természetes reakció, de csacsiság és veszélyes dolog. Csacsiság, mert hibást keresni egy ilyen helyzetben felesleges, és veszélyes, mert ez a reakció visz a lemondáshoz, a módszerek felülvizsgálata helyett, azonnal a célok felülvizsgálatához.

Ha van olyan módszer, amit más sikeresen alkalmaz, de nekem nem megy, az nem az én hibám. Mások vagyunk!

5. Személyes módszert alkotok, vagy választok

Nem vagyunk egyformák, sem testben, sem lélekben. Tehát mielőtt változtatok magamon, meg kell ismerjem magam. Ilyenkor nem általában kell keresnem létem célját és természetét, hanem célzottan azokat a kérdéseket kell megválaszolnom, hogy a személyes működésemben, mik azok a tényezők amik gátolják, illetve segítik a változtatás fenntartását. (Lásd fenntarthatósági stratégia)

Ha megválaszoltam a fenti kérdéseket, csak akkor alkothatok saját módszert, vagy kereshetek egy már jól beváltat, ami passzolhat hozzám.

Őszintének kell lennem  magamhoz! Képesnek kell lennem az önreflexióra.

Ha még nem vagyok képes, akkor sokat segíthet valaki, akiben megbízom, legyen az a párom, egy barát, vagy egy szakember.

 

 

Képek a pixabayről.

A zöldszemű (szakmai) szörny

A szakmai és a kapcsolaton belül érzett féltékenység mindössze egyetlen dologban különbözik egymástól. Ha a feleségedre/férjedre vagy féltékeny, talán van annyi eszed, hogy nem írod ki az ablakba. Vagy ahogy a kistesóm mondaná: "Az, hogy izzad a tenyered, a te problémád. Nem kell mindenkinek tudnia róla."

image_3.jpg

Mi is a gond ezzel? Miért baj, ha féltékeny vagyok a másikra akár házasságban, akár a szakmámban? És egyáltalán miért baj, ha világgá kürtölöm?

A házasságon belüliről hadd ne mondjak véleményt, azt tűrje szegény férjed/feleséged, ha nektek ez így jó.

Maradjunk szigorúan üzleti fronton, ahogy eddig.

A gond szerintem kettős. 

1. Miért vagy féltékeny?

 2. Miért írod ki az ablakba?

Kezdjük az 1)-essel, hátha úgy nem vesztem el a fonalat. Ha szakmai féltékenységet érzel, ennek általában egyetlen egy oka van, nem több. (Nem meglepő módon ugyanaz, mint a házasságban.) Az önbizalomhiány. Csakhogy szakmai fronton ezen már különösen érdemes egy kicsit megállni és magadba nézni.

Mert kire is vagy féltékeny tulajdonképpen? És miért?

Arra, aki ellopta a régóta vágyott pozíciót?

Vagy arra, aki lenyúlta a régóta megszerezni kívánt ügyfelet?

Vagy arra, aki magasabb fizetésemelést kapott, mert hangosabban nyafog, mint te?

Aki ellopta a pozíciót, az az esetek 99%-ban többet tett érte. Vagy okosabban.

Aki lenyúlta az ügyfeledet, arról elhitték, hogy jobb lesz, mint te, avagy szimplán jobb volt a kémia, még avagyabb olcsóbb, más, neki ott és akkor jobb, mint te. Bármiért is.

green-eyed-monster.jpg

Aki magasabb fizetésemelést kapott, az magasabbat érdemelt, vagy jobban tudja kommunikálni az igényeit, mint ahogy te tetted. 

Igen, és persze mindig van a kivétel, aki erősíti a szabályt. De könyörgöm, ezért féltékenynek lenni? Nem tanulni kellene tőle?

Nem hangosabban sírni tanulni, azt még véletlenül se. De megnézni, hogy ő mit csinál, rácsodálkozni, hogy igen, milyen igaza van, én ebben még gyengébb vagyok, én még ezen dolgozom. Én még megtanulok rendesebben franciául, én még kifejlesztek három új terméket, én még eltüntetem a helyesírási hibákat a promóanyagjaimból.

És ennyi.

Ha féltékeny vagy, akár a karrieredben, akár az üzletedben, lehet, nem értékeled magad eléggé. Nem vagyok pszichológus (van köztünk egyébként aki az is, szóval ha mind a magánéleted, mind a karriered megkeseríted ezzel, akkor szívesen összekötünk vele - de nem coachingra), úgyhogy nem szeretnék foglalkozni az okokkal. Legyen az bármilyen eredetű, mindegy. Térjünk át helyette a 2)-re, hátha még sikerült megtartani a logikai ívet.

Szóval miért is ne írd ki az ablakba mindezeket? Mert az 1), amit én most itt leírtam, nem újdonság. Annyira nem az, hogy mindenki tudja, aki valaha életében érzett már féltékenységet, lapozott fel bármilyen pszichológiai újságot, könyvet.

jealousy-467x278.jpg

Leesett? 

Nem hiszem, hogy létezik kontraproduktívabb viselkedés az üzletben, mint a szakmai féltékenység kommunikációja. Mintha a homlokodra ragasztanál egy cetlit és ráírnád, hogy nincs elég önbizalmam.

Ha a vezetői szerepet pecázták el az orrod elől, és ennek adsz hangot, a főnökeid fogják olvasni a cetlidet.

Ha a konkurenciát pocskondiázod, és vetélytársat látsz mindenkiben, aki az ezer kilométeres körzetedben bármit is árul, ők fogják olvasni.

És mit látnak majd belőle?

Hogy kevésnek hiszed magad.

Amitől a vezetőd meggyőződik majd róla, hogy jó döntés volt nem téged választani a pozícióra. Amitől a konkurencia az eddigi X önbizalmát, most már X+1-nek fogja érezni. Hiszen hozzád képest megbizonyosodhatnak róla, hogy jobban állnak. És ettől aztán még magabiztosabbak lesznek.

Így ha mindkét pontot megszeged, majd nem elég, hogy szétvet az ideg magától az adott szituációtól, ami kihozta belőled a zöldszemű szörnyet, hanem még a többiek is rátapintanak a gyenge pontodra. 

Úgyhogy, ha a szakmai féltékenység csíráját is felfedezni véled, stop, és szigorú önvizsgálat. Aztán pedig húzd ki magad, tapsold meg, és nézd meg mit tanulhatsz tőle, ahelyett, hogy elirigyled. Te is jobban leszel utána.

 

Soft skill fejlesztés, team és egyéni üzleti coaching itt. Gondolatébresztő cikkek meg facebookon, ahol nagyon szeretnénk már elérni Fonyód lakosainak a számát. 

 

képek: https://supportforstepdads.com, https://relationshipremedy.com

4 tuti tipp amivel kicselezheted a fapados légitársaságokat

A rettegett poggyász méret-ellenőrző keretek ideje ugyan lejárt, mégis kevesen utazunk igazán felhőtlenül, hiszen válogatott módszerekkel keserítik meg az életünket az olcsósított légitársaságok már a felszállást megelőzően. Szerencsére a rendszer hackelhető, szóval nincs kifogás: irány nyaralni!

wow-air-offers-cheap-roundtrip-to-europe-for-only-300-afct.jpg
1.Vedd meg időben! A megfelelő időben.

Az egyik legproblémásabb kérdés a fapados járatoknál, hogy mikor érkezik el az idő a jegyvásárlásra. Nem csak reklámfogás, tényleg léteznek 5-6000 Ft-os jegyek európai viszonylatban, viszont ha emberi léptékkel nézzük, akkor 1 hónappal korábban találod ki úgyis, mikor utaznál.

Ehhez mérten pedig egy biztos trükk létezik: vásárolj az indulást megelőző 20-30 napban.

Ebben az intervallumban könnyen találhatsz korrekt árakat több alkalommal is. Bónusz tipp: péntektől egészen vasárnapig szigorúan tilos bármilyen repülőjegyet vásárolni, ilyenkor ugyanis a hétvégi utazási kedv miatt a légitársaságok árai drasztikusan megnőnek. Tudom, nehéz lesz hétvégén ellenállni a csábításnak, de akár 5-10 ezres nagyságrendben spórolhatsz.


2. Barátod a Google


A Google nem is olyan régen élesítette -majd pimpelte ki- az utazni vágyók egyik legjobb barátját, a Google Flights-t. Sajnos, jelenleg még app változata nem létezik, de ingyenes, és Calendar integrációja is van. Egyszerűen válaszd ki egyenként az összes lehetséges időpontot az utazásodhoz, majd keresd meg a választott légitársaságot és állíts be email-es figyelőt a kis csúszkával közvetlenül. Ez a hasznos szolgáltatás napi 1x elküldi neked az általad figyelt jegyek árát, amennyiben történik bármilyen változás a paraméterekben. Bónusz tipp: érdemes napi 2x manuálisan is csekkolni a díjakat, hiszen esetenként napközben is változnak.

legroom-for-google-flights-search-results.png

3. Székfoglalós játék

Az első külföldi kiruccanásaimnál én is mániákusan rohantam becsekkolni amint ingyenesnek jelezte a rendszer. Azóta tudom: tipikus amatőrként viselkedtem. Ha megteheted, az utazás előtti napon legkorábban a kora esti órákban foglalj helyet, mert elsőként a „nyomorgószékeket” szórja szét fapados barátunk.Ezzel garantálja ugyanis, hogy marad hely azoknak a szegény utasoknak, akikkel jól kiszúrt a gonosz algoritmus.

A szabályzat szerint ugyan átültethetnek az ablaktól ha előkerül egy szabadnapos pilóta, de ilyennel még nem találkoztam. Bónusz infó: akár az is lehet, hogy még így is középre kapod a helyed. Ne ijedj meg, simán előfordulhat, hogy az egész sor üres lesz és víg mosollyal huppanhatsz át az ablakhoz.

 

4. Viszlát Priority, hello józan paraszti ész

Utolsó tippnek hagytam azt a szolgáltatást, amiért elképesztően sokan hajlandóak fizetni, holott általában nincs igazi haszna. Ha fontos tárgyalásra igyekszel, esetleg nagy értékű, de kisméretű tárgyat vinnél a kézipoggyászodban, akkor persze megéri kifizetni azt a pár ezret, minden más esetben viszont felesleges.

shutterstock_210042967-970x546.jpg

A biztos trükk: próbálj meg minél később beállni a végső ellenőrző sorba és az utolsók között feltenni a bőröndöt a repülő melletti kis kocsira, így leszálláskor a feladott poggyászokat követően biztosan a tiéd lesz az első ami kigurul a szalagon.

Ezt a négy tippet követve szinte biztosan kimaxolhatod repülőutad valós értékét, ugyanakkor nem akarlak elszomorítani, de napi 5-10 percet biztosan el fog venni az életedből az adatok elemzése és értékelése. Ha ennyi belefér amikor úgyis csak az Instát pörgetnéd az irodában, akkor vágj bele, és utazz még egyszer ezen a nyáron a spórolt pénzből.

 

Köszönjük a tippeket és a cikket kedves Olvasónknak, Rozitának.

Papp Viktorina Rozita elektronikus zeneszerző, amatőr párbajtőröző, civilben egy mobil marketing ügynökség munkáját segíti projektmenedzserként.

 

Rozita facebookon írt nekünk, hogy szívesen megosztja tapasztalatait, ha van bármi tipped még, ide várjuk! És nem csak utazással ám, azért nagyrészt mi is dolgozunk. :)

Boldog 2. szülinapot magunknak!

A linkedin és ennek következtében rengeteg gratuláló üzenet figyelmeztetett, hogy két éve dolgozom a Y2Y-nál. Szóval álljunk meg egy perce, durrantsunk egy pezsgőt és nézzük meg, hogy hova jutottunk az elmúlt két év alatt. 

Kezdjük azzal, hogy a két év igaz a vállalkozásunkra, de nem igaz rám.

Hiszen én csak 9 hónapja dolgozom főállásban. Épp egy terhesség. Utóbbi egyébként rövidebbnek tűnt. Mind a kétszer.

1662882_468652273267533_802989410_n.jpg

Először is oda jutottunk, hogy írtunk 250 cikket. Ez talán pont a 250.-ik. És azért ezzel kezdem, mert az egész modellt a blogra építettük fel. A cikkeinket olvassák, szórják a világban. Van olyan olvasónk már, nem egy, és nem is kettő, aki ír, ha egy hete nincs friss cikk a blogon. Mert szuperül kommunikálunk, végre tudnak valakik úgy írni, hogy érdekes legyen, még egy ilyen - egyébként több, mint a könyökünkön kijövő - téma is. Mint a meló. Vagy a cég. Köszönjük!

Szuperül kommunikálunk, és pocsékul kommunikálunk egyszerre. Mert ha nem írunk, és megkérdezik, hogy mi van már, miért nincs új cikk egy hete, hiszen minden reggel a Y2Y ("vájtuváj"-> nem mondunk ipszilont, hékás!)-al kelnek - akkor az a feleletünk, hogy ne haragudjatok, csak annyira el vagyunk úszva melóval, hogy nincs rá időnk. Melóval? Miért, mit dolgoztok? Hát azt, amiről írunk.

Szervezeteknek segítünk abban, hogy jobbak legyenek. Maguknak, nekünk, nektek. Y-oknak. Meg Z-knek, meg mindenkinek. És ezzel az infóval tudunk még meglepetést okozni, szóval úgy kommunikálunk sokak szerint zseniálisan, hogy csak az nem ment át, hogy egyébként szervezetfejlesztéssel is foglalkozunk. Still some room for improvement. :)

Ami még a két év alatt történt, hogy amit először niche-nek belőttünk, hogy igenis, mi kizárólag az Y-okkal fogunk törődni, már nem állja meg a helyét. Mert annyit voltunk velük, hogy most már az, amiket megtapasztaltunk, hasznos másnak is. Úgyhogy szépen fokozatosan csökken az Y generáció részaránya az ügyfeleink között.

Ami viszont különösen fontos nekünk, hogy az idősebb generáció is ugyanolyan elégedett azzal, amit csinálunk. Tudunk tehát generációsemlegesen működni, ami ugyan pofára 8 szótag, de egész biztosan nem írok bele kötőjelet.

A legutóbbi nagyobb soft skill fejlesztési projektünkön a százvalahány visszaküldött elégedettségi kérdőív végeredménye 98,2% volt. Mindezt 9 trénerrel és több különböző szempontból rákérdezve a trénerek munkájára, ez azért wow tényleg. És a különösen wow érzet mindebben nem az volt, hogy az Y-okkal megtaláljuk a hangot, hanem az, hogy a résztvevők bizony nem Y generációsak voltak, hanem javarészt X és Babyboomer. 

És mi lesz ezután? Mi a következő két év terve? Hát az, hogy növekszünk. Továbbra is organikusan, befektetők és befektetés nélkül, szépen, fokozatosan, kockázatmentesen. Hogy a sok mellékállásból és egy-két főállásból lesz sok főállás. Mert szabadúszni fantasztikus.

2fab255d00000578-0-image-m-28_1451403313474.jpg

Nem azért, mert ne dolgoznék messze többet, mint valaha, pedig aki ismer tudja, hogy nem volt alacsonyan a léc. Hanem azért, mert az a tudat, hogy magad döntöd el, hogy a hetven emailre és húsz nem fogadott hívásra válaszolsz csütörtök délelőtt, vagy elmész futni és közben egy őszi projektet raksz össze a fejedben, ez megfizethetetlen.

Még akkor is az, ha közben nincs minden másra ott a MasterCard. Úgyhogy emiatt az éjszakád fog az emailekkel telni.

 

Úgyhogy boldog szülinapot nekünk és hajrá tovább!!! Most pedig irány a facebook, legyen már meg az az 5000!!!

 

92d3d04e14ec9f8231b51f215d1a0cbc--kids-snapchat-snapchat-humor.jpg

 

Képek: rich kids of instagram -> na mi nem pont így ünneplünk, de illusztrációnak jó lesz :)

A megfelelő juttatások az embereid bosszantására

A május a tréning/coaching piacon maga a halál, így van egy olyan furcsa hatás, hogy akkor van az ember fejében a legtöbb kavargó gondolat, mikor a legkevesebb ideje van írni. Így van ez velünk is, és persze most követem el épp azt a hibát, hogy rávilágítok a saját gyengeségünkre (miszerint, hogy harmadannyit sem írunk, mint szeretnénk) ahelyett, hogy belekezdenék a mondanivalómba.

Csak az elmúlt négy hétben 21 cégnél fordultunk meg, az executive coachingtól kezdve a szimpla kávén át ezerféle benyomást szerezve ezekről.

Azt találtuk - és most őszintén kérem az összes ezzel foglalkozó külső-belső szakértő tanácsadót/havert/olvasót, hogy olvasson tovább, mert nem velük van a gond -, hogy semmi, de semmi tudatosság nincs abban, amilyen szolgáltatásokkal a cégek kényeztetik az embereiket.

food-cakes-and-sweet-various_sweets1.jpg

Ha lenne erre energiánk (és majd remélem a nyáron végre a fű sem fog nőni, és akkor lesz) indítanánk egy kutatást, ami korrelációt keresne az extra juttatások és az ott dolgozók elégedettsége között. Szuper kutatás lenne, mert végre nemcsak a módszertan lenne megkérdőjelezhető, hanem az eredménye is, a nagy semmi.

Biztos, hogy nincs. Mondom ezt úgy, hogy nem a juttatásokkal van bajom.

Hanem azt látom, hogy azok sorrendje fontosabb, mint maguk a juttatások. So what. 

Hát annyi, hogy ha fizetés nélkül adsz éves konditermi bérletet, több kárt okozol, mint hasznot. Mert semmi mást nem fogsz vele elérni, mint ha a férjednek viszed haza a mákos rétest, vacsora helyett. 

Ergo ne adjunk bérletet?

De adjunk. De akkor adjunk, ha ezt szeretnék, komolyan. Amihez meg kell kérdezni, ami idő, és pénz, és még több pénz. Viszont kevesebb, mint amit a fluktuációra költesz (bár tudom, hogy van annyi eszed, hogy nem mutattatod ki külön), ha ez vigasztal, és annál is kevesebb, mint amit feleslegesen juttatásra költesz. Nem azért, mert a juttatás felesleges, hanem azért, mert nem fogsz vele elérni semmit, amíg nem állnak a munkavállalóid azon a szinten, hogy örüljenek neki. Amíg nincsenek meg az alapok. 

Ha ilyesmit áruló HR tanácsadó lennék - ami nem vagyok - már biztos lenne készen egy gyönyörű színes-szagos piramisom, ami a juttatások sorrendjére tesz javaslatot. Szigorú kikötésekkel, amik teljesítése teszi lehetővé, hogy az adott szervezet feljebb másszon a piramison. Srácok, csináljatok egyet kérlek és roadshow-zzatok vele.

Mert nemcsak a munkavállalónak vannak szükségleti szintjei, hanem a szervezetnek is. Amit át kell gondolni, fel kell mérni, meg kell vizsgálni, mielőtt random juttatásokat vásárolunk csak azért, mert az utca másik oldalán is van ilyen nekik. Tesszük mindezt úgy, hogy a szervezeti önismeretünk vakfoltja nagyobb, mint az ingyen feszített tükrű a munkavállalóinknak.

3288-new-2017-kettering-swimming-pool-gal.jpg

Borzalmasan rossz érzés látni, tapasztalni, hallgatni, azt a rengeteg elégedetlen munkavállalót, akinek az alap szükségleteit felejtjük el kielégíteni, cserébe meg elhalmozzuk extrákkal. Vacsorát nem főzünk neki, de desszert van.

Éhen fog halni. És a medencéd is üres lesz, hiába fizeted.

Ráadásul úgy fog elmenni, hogy még te is rég elaltattad a lelkiismeretedet, hiszen te még mákos rétest is adtál. De fizetést nem.

Vagy törődést.

Vagy feedbacket.

Vagy perspektívát.

 

A hálátlanja meg utálja a mákot.

 

Ha szeretnél velünk dolgozni ősszel, most szólj, mert nyáron kikapcsolunk mindent. A klímát is. -> info@y2ycoaching.hu

 

képek: groceries.asda.com, leisurepools.com

Olaszország legközelebbi csücske, az ezerféle zöld Friuli

Egyszer megpróbáltam megszámolni és arra jutottam, hogy úgy 30x lehettem eddig életemben Olaszországban, megnézve több, mint 250 olasz várost és számtalan régiót. De megunni még nem sikerült, szerintem lehet, hogy sosem fog. Imádom.

32336722_10156249078012159_8715885573107089408_o.jpg

Ezúttal egy hetet töltöttünk Olaszország egyik legkevésbé ismert, és hozzánk legközelebb fekvő régiójában, Friuli-Venezia Giuiliában. 

Ha magyar autóba ül, két utat választ, vagy elmegy Velencéig a parton (kihagyva ezzel többek között a gyönyörű Triesztet és a hangulatos Muggiát), vagy átszeli a Dolomitok lábát és meg sem áll Bellunoig vagy a Garda-tóig. Kihagyva ezzel a teljes Friuli régiót.

32287918_10156249079267159_1153966629063753728_o.jpg

Úgyhogy hagyjuk most a két órás dugókat és menjünk csak odáig, amíg a többiek csak tankolni állítják le a motort, és töltsünk egy teljes hetet a zöld ezerféle árnyalatában pompázó Friuliban. A szlovénok és az osztrákok közelsége kilométerről kilométerre változtatja a falvak arculatát. Goriziát nem tudnád megkülönböztetni Ljubljana szívétől, Tarvisiot pedig bárhol lehajíthatnád Ausztriában is. Szokás szerint a személyes kedvencek jönnek majd, nem az összes látnivaló.

32267067_10156249079502159_428324761873940480_o.jpg

Szállásnak mi egy "Albergo Diffuso"-t választottunk San Roccoban, ami a helyiek elnevezése, és annyit takar, hogy a JóIsten háta mögött van, egész biztosan nem egy felkapott városban (nem mintha lenne ilyen egyáltalán a régióban), a ház maga eredeti helyi építészet, belülről meg felújítják, rendbe rakják. Lélegzetelállító kilátás és egyetlen szamár* futópajtásnak a reggeli sporthoz, dupla terasz és olcsóbb árak, mint Siófokon. A tengerpart csak egy óra kocsival, úgyhogy aki nyáron érkezik, annak Gradot javaslom, amely tavasszal is megér egy kellemes sétát.

 

Udine

Udine egy Pécs méretű, egészen gyönyörű városka, nagy parkkal (benne a lányaim legnagyobb örömére stájer fesztivál, rántott hússal!), rengeteg palazzoval és templommal, hangulatos árkádokkal, velencei építészettel, fekete-fehér kockás terekkel, római kutakkal.

32260475_10156249078317159_5454558081658650624_o_1.jpg

Lago di Barcis

A mesterséges tó, a Friuli Dolomitok egyik legszebb alkotása. Olyan színe van, amelyhez hasonlót sem láttam még eddig sehol. A tavat körbeautózva vagy bicajozva találunk parkolókat, ahonnan feltúrázhatunk az erdőbe és megnézhetjük a kilátópontok egyikéről is a kristálytiszta, elképesztően zöld vizet, ahol ha tehetünk pattanjunk kajakba és élvezzük a belsejéről azt a csendet, amely az egész tájon uralkodik.

32324219_10156249077927159_3503574453080555520_o.jpg

Gorizia

Gorizia a szlovén-olasz határon fekszik, a szlovén része, Nova Gorizia teljesen kihagyható, de az olasz rész nagyon szép. Ha nem tudnánk, hogy Olaszországban vagyunk, nem hinnénk el. A monarchia hatása olyan erős, hogy az utcák jobban hajaznak Bécsre, mint Velencére. Egyetlen árulkodó jel talán a színes spaletta lehet, amely az összes házon megtalálható egész Friuliban, ahogy itt is. De mellette itt már megjelennek a kovácsoltvas erkélyek, az örök négyemeletes házak, a kétoldali járdák. Turistáktól nem kell tartsunk, a teljesen véletlen kiválasztott trattoriában 32 centis pizzatányéron hozták a 8 EUR-os lasagnét és ketten ettük meg, szeretni fogjuk a helyet. 

1200px-piazza_vittoria_gorizia.jpg

San Daniele del Friuli

Már Veneto tartomány bejárásánál kinéztem, de akkor nem sikerült útba ejteni, most viszont eljutottunk és egyszerűen szuper. Az olaszok egyik leghíresebb prosciutto-ja a san daniele, amely lágyabb és kevésbé karakteres, mint a pármai, vagy akár a spanyol jamon iberico, még vékonyabbra is szeletelik, majd környéki sajtokkal és grissinivel fogyasztják. Csodálatos. Mindezt egy teljesen helyi, igazi "megállt az élet és nem is akar elindulni" jellegű helyen kóstolhatjuk meg és a rengeteg sonkabolt, prosciutteria és kisebb sonka üzembe még el is látogathatunk, ha mélyebben vagyunk kiváncsiak a készítés módjára. 

32387274_10156249077457159_1908882284673499136_o.jpg

Cividale del Friuli

Megint egy gyönyörű példa az itteni hibrid építészetre. Ha csak a házat nézed, lehetnél Sopronban is, de aztán észreveszed, hogy mintha letiltották volna az erkélyeket, ahogy Friuli szívében szinte mindenütt, cserébe felkerültek a faspaletták az ablakokra. Az utcákon macskakő, hiányoznak a velencei árkádok, de a kutak azért ott vannak a terek közepén. Nagyon hangulatos város, az Ördög hídján keresztül megközelíthető belváros szintén 1.5-2 óra alatt nagyon kényelmesen bebarangolható. 

32313488_10156249078282159_4312019218108252160_o.jpg

 

Erto e Casso

Erto e Casso két kisváros, ahol a madár sem jár. A vajonti gát katasztrófájának eredményeképpen a környéken jópár falu maradt így. A rosszul megépített gát és a problémák eltusolása miatt az itt épített tározóba 1963. október 9-én kevesebb mint egyetlen perc alatt 260 millió köbméter hegy csúszott 110 km/órás sebességgel, a benne levő 50 millió köbméter vizet pedig kinyomva a helyéről egy 250 méter magas hullám elpusztított mindent, amit talált. Több, mint 2000 ember halt meg azon az éjszakán, 350 család minden tagja elhunyt a szerencsétlenségben. A gát ma is áll és látogatható, a környéken pedig tehetünk egy sétát azokban a gyönyörű, és tragikus falvakban, amelyek azóta sem heverték ki, és talán soha nem is fogják, a világ egyik legnagyobb gátkatasztrófáját.

Venzone

Útban Tarvisio és az olasz-osztrák határ felé álljunk meg Venzonében és töltsünk ott egy kellemes másfél órát. A várost a hetvenes években porig zúzta egy földrengés, majd pár hónappal később egy utórengés, úgyhogy egyetlen templom maradványai állnak. A többit viszont a helyi lakosok kőről kőre, teljesen újjáépítették, minden egyes házat. Tavaly Olaszország legszebb városa lett (ezt a címet kapta meg pár évvel korábban a szicíliai Gangi is, amiről már írtam és remélem nem hiába és látogatjátok becsülettel :) ), nem véletlen.

32337210_10156249078787159_2548182883873325056_o.jpg

 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON, PÜNKÖSDRE 5000-EN SZERETNÉNK LENNI!

 

*már utaltam rá, hogy nem minősülök az állatok legnagyobb szakértőjének, értsd fogalmam sincs melyik a lánykacsa, nem izgat hányat csap percenként a kolibri a szárnyaival, és nem tudom melyik a bakkecske. Egy ezzel kapcsolatos vitánkat hallva férjemmel, 3 éves kislányom így definiálta a futócimborámat: "Anya, reggel, amikor megsimogattam, még szamár volt." :) 

A rajtgép típusú vezető

Sokszor és sokat elmélkedünk róla, hogy mekkora ökörség osztályokba sorolni a vezetőket, van ilyen típus, olyan típus, amolyan típus. Mert hát nincs. Se matrózszemléletű például, se coaching szemléletű, se autoriter, se semmi. Van olyan, aki jobb (rosszabb?:) ) napjain bizonyos emberekkel tud ilyen, vagy olyan lenni. 

Aztán arról is meséltünk már, hogy az elmúlt - most már nem számoljuk mert brutál sok - óra Y-okkal való dolgozás után mit látunk, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyünkön. És ha egy vagy az ötezer állandó olvasónk közül, akkor már mondod fejből: utódlástervezés, rugalmasság, egyéni felelősség, visszajelzés. Igen.

173348973.jpg

És egy pár hónapja megfogalmazódott bennünk, hogy akkor milyen típusú vezetőre is van szükségünk. Van szüksége az Y-nak, a Z-nek -> és már talán hozzá sem kell tennem, hogy nyilván erre is teljesen felesleges bármilyen generációs maszlagot ráhúzni, mert lehet, hogy bármilyen 23- 36 évesnek erre van - erre volt szüksége.

Hát rajtgép típusú vezetőre.

És háttal nem kezdünk mondatot.

Mert azt látjuk, hogy mindenki erre vágyik. Amit a 'nem rajtgép típusú' vezetők úgy fordítanak le magukban, hogy törtető, tojáshéjcipelő kis egyetemről szabadultak, csíkos tornacipőben, akik már holnaptól menedzserek akarnak lenni. Undorító. 

De hát nem így van. Mert nem holnaptól szeretnénk lenni (a többesszám megint csak stilisztikai húzás ám, köszönöm, én már nagyon régen voltam csíkos tornacípős tojáshéjcipelő vezető, amiért örökké hálás is leszek, mert nekem jutott olyan vezető kezdő koromban, amilyet szerettem volna. Nem is egy. Igen, rajtgép típusú. a szerk.).

Hanem tök mindegy mikortól, AMíG a vezetőnk még rajtgép. Ha azt tudjuk, hogy ő megad nekünk mindent ahhoz, hogy gyorsabbak, hatékonyabbak, ügyesebbek és eredményesebbek legyünk, mint mindenki más.

Hogy másodperceket spórolunk már rövidtávon is, ha vele dolgozunk.

sprint-start-boly.jpg

Hogy megadja nekünk azt a magabiztosságot, hogy lehajtott fejjel, a szemünket a földre szegezve is gyorsabban érjünk célba, mint nélküle.

Ilyet szeretnénk mindannyian. És ha közben autoriter, ha kell, annyi baj legyen.

És ha matróz, vagy coaching szemléletű, vagy mindegy is nekünk hogy hívják, akkor is annyi baj legyen.

És ha mikromenedzserkedik, akkor is annyi baj legyen, van szánk, majd szólunk neki.

És meg is bocsátjuk neki.

Amíg ő a mi rajtgépünk.

Amíg tudjuk, hogy azért van ott, hogy mi gyorsabban haladhassunk. Ha kell mentort ad mellénk, ha kell visszajelzést, ha kell coachot, ha kell fejmosást. 

Amíg segít, hogy megtaláljuk a módját, hogy hogyan legyünk láthatóak úgy, hogy közben még sem törtetünk.

Hogy hogyan találjuk ki először azt, hogy tulajdonképpen mit is szeretnénk mi magunk, aztán azt, hogy mit szeretnénk itt a szervezetben, aztán azt, hogy hogyan fogjuk elérni. És aztán azt is igen, hogy hogyan fogjuk mindezt még gyorsabban elérni. Mert nem érünk rá, mert rohanunk, és na itt már elkezdhetnénk a generációk irányába tapogatózni, csak nem akarunk.

Mert vezetőként neked úgyis mindegy.

1.) Ha rajtgép típusú vagy akkor azért mindegy, mert te mindezeket pontosan tudod. Mint ahogy azt is, hogy miért vesztetted el azt a két emberedet tavalyelőtt. Mert nem könnyű bizony mindenkinek egyformán rajtgépének lenni, az tuti. Vagy azért mert nincs kémia - ami megér egy külön posztot, vagy azért mert van. Mert nem akarod elveszteni, mert jó neked, jó a cégednek, az osztályodnak. És azzal, hogy rajtgépe vagy, el fogod veszteni őt, lehet, hogy magasabban lesz hamar, mint te magad vagy.

Azért ülsz ott, ha ez vigasztal.

2.) Ha meg nem rajtgép típusú vagy, akkor azért, mert te úgyis meg vagy már győződve, hogy ez a generáció úgy reménytelen, ahogy van, hogy ez a munkaerőpiac úgy reménytelen, ahogy van, és hogy ez a fluktuáció úgy reménytelen, ahogy van.

Sokan vagytok így, ha ez vigasztal.

Ha te az előző csoportba tartozol, gyere közénk, mert rengetegen vagyunk már. Ha meg az utóbbi, és fel is ismerted magadat, szintén gyere közénk, mert nincsenek reménytelen esetek. Rajtgép lehetsz holnaptól is.

 

képek: https://i1.wp.com/

Nem leszek a mentorod!

Pénteken tartottam egy előadást a második JobXperience konferencián a MÜPA-ban. „A generációs különbségek legnagyobb kihívásai és válaszai” címet kaptam, megosztva Steigervald Krisztián generáció kutatóval. Azon gondolkoztam, hogy mit mondjak a generációs kihívásokról egy generáció kutató után, ráadásul egy rövid 10 perces előadásban.

Úgy okoskodtam, hogy mivel kutató nem vagyok, ellenben business coach igen, ránézek arra, hogy mik azok a tipikus témák, amin a Y generációs vezetőkkel dolgozom. Tíz perc persze csak arra elég, hogy egy szálat emeljünk ki a gombolyagból.

Ne egy teljes, inkább csak egy jellemző képet mutassak meg. Egyeztettünk és a Y2Y csapat is megerősített abban, hogy az egyik hangos Y-os téma az ÖNBIZALOM.

Valószínűleg mi vagyunk az első olyan generáció, amelyik már nagyon fiatalon arra volt kondicionálva, hogy erőt, határozottságot, önbizalmat mutasson, többet mint ami van. Mi már szinte csak amerikai filmeket néztünk, legalábbis azt gondoltuk, hogy a jó filmek azok az amerikaiak. Mi vagyunk az első „keep smiling” generáció hazánkban. Ez a mosoly és határozottság pedig sokunknál egy maszkká merevedik (a hihetetlen Hulk), és elválik a valós érzéseinktől, lelki állapotunkról.

portrait-3249020_480.jpg

Jó és mit kezdjen ezzel egy HR-es vagy szervezetfejlesztő. Ha elfogadjuk, hogy nekünk Y-os vezetőknek dolgunk van az igazi önbizalommal, akkor ebben hogyan segíthet minket egy szervezet?

A valódi önbizalomhoz önismeret kell

Az önismerethez pedig kapcsolódás kell magunkhoz és olyan személyekhez, akik hiteles visszajelzéseket tudnak nekünk adni. A coaching megadhatja mind a kettőt, de a visszajelzéseket minél szélesebb körből érdemes megkapnunk, hogy színes lehessen a kép.

A generációs különbségek kihívása első sorban a fiatalabb és idősebb személyek közötti kapcsolódás kihívásai.

Mivel számos vállalati területen az új tudás sokkal hasznosabb, mint a régi tudás, az idősebb generáció munkatapasztalata leértékelődik. Már nem evidens, hogy azért mert valaki már több tíz éves tapasztalattal bír egy szakterületen, annak feltétlenül jobban hasznosítható a tudása a jelenben. Egy iskolapadban ülnek az Y-ok, az X-ek és a Baby boomerek. Önmagában ez a jelenség már zavart okoz abban, ahogy mi Y-ok kialakítsuk a tiszteletünket a minket megelőző generációk irányába, és ők mennyire érzik magukat komfortosan a társaságunkban. A másik oldalról, pedig nehéz támogatni azt a kollégát, aki úgy viselkedik, mint Hulk, egy három méter magas dühöngő izomkolosszus. Nehéz meglátni a jelmez mögött a támogatásra, építő visszajelzésekre vágyó fiatal szakembert. Sőt, sokan inkább arra éreznek ingert, hogy jó helyre tegyék. Az idősebb generációk inkább ki szeretnék pukkasztani a lufit ahelyett, hogy segítsenek a valódi értékek megismerésében, és a teljesítménnyel kapcsolatos reális ítélkezésben.

Amikor a coaching ülésen lekerül a maszk, akkor az ügyfél gyakran egy másik szerepbe hív be engem. Azt várja kimondva, vagy kimondatlanul, hogy adjak tanácsot, legyek mentor. Ezzel csak az a baj, hogy nem vagyok mentor és nem tanácsadásra szerződtünk. Hogy pontosan értsd mi a kettő között a különbség:

A mentor azt mondja az ügyfelének

„mond meg, hova szeretnél jutni, és én megmutatom, hogy merre menj. Gyere utánam, én tudom az utat!”

Coachként azt mondom az ügyfelemnek:

„mond meg, hova szeretnél eljutni. Aztán indulj el azon az úton, amit a célod felé vezetőnek gondolsz. Én elkísérlek, ha elakadsz ott leszek és segítek.

Tehát az az üzenet a HR szakma felé, hogy az Y-on generációnak szüksége van mentorokra. Ezt az igényt pedig egy hatékony belső montoring rendszer kialakításával lehet jól kiszolgálni. A coaching nem erre való. Nem véletlen, hogy coachingban elsősorban vezetőkkel dolgozunk, akiknek már vannak elképzeléseik a saját útjaikról.

cambodia-1822528_480.jpg

Egy jól működő belső mentoring rendszer kialakítása során a következőkre figyelj:

  • Képezd ki a mentorokat;
  • Hagyd hogy megismerjék őket;
  • Hagyd, hogy válasszák egymást a mentor és  a mentorált;
  • Kövesd nyomon a folyamatot;
  • Támogasd a mentort;

A mentoring révén erősödik a szervezetben a kérdezés és a tudásmegosztás kultúrája és kielégíthető az Y generáció alapvető elvárása: fejlesszetek minket!

 hajo.jpg

Ha sikerült a fentiek mentén leporolni, vagy kiépíteni egy vállalat belső mentoring rendszerét, akkor az kiépíti a generációk közötti hidakat is. Javítja a fiatalok (és idősebbek) önismeretét és ezzel megerősíti a valódi önbizalmat bennünk, bennük és az egész vállalatban.

Mi tudunk segíteni a kitalálásban, képzésben, támogatásban, de ha hozzám fordulsz, én nem leszek a mentorod.

Fotók a pixabay-ről.

A mindfulness nem káros, és nem is értelmetlen

Péntek 13. amúgy is baljóslatú napján, "Mindfulness: csak értelmetlen, vagy káros is?" címmel megjelent az indexen egy cikk, amely laikusként is rengeteg ponton támadhatónak tűnt.

Megkértük ezért a téma két hazai szaktekintélyét, Horváth Ágnest és Dr. Márky Ádámot, hogy véleményezzék a cikket.

Horváth Ágnes, az Oxfordi Egyetem MBCT (Mindfulness-Based Cognitive Therapy) képzésén végzett mindfulness szakértő szerint a cikk tele van csúsztatásokkal, amelyből a három legfontosabb a következő: 

"Bullshit1: A fogalommagyarázat

Aki a mindfulnesst definiálni akarja, annak nincs könnyű dolga. Az értelmező szótárak és a Wiki definícióit előrángatni azért veszélyes, mert egy olyan dolgot kell szavakkal leírni, ami tapasztalati, azaz élmény alapú. Ki tudná egészen pontosan, sőt, szakszerűen leírni, mi az a lovaglás? Vagy hogy mi az a csellózás? Minden gyakorlati jellegű tevékenység olyan, hogy lehet ugyan definiálni, szavakkal leírni, de minek? Élményeket, érzéseket, egy gyakorlati cselekvést nagyon nehéz szavakkal megragadni.

Van egy közös pont a csellózásban, a lovaglásban és a mindfulness gyakorlásában: rengeteget lehet róla írni, de csak akkor tudod meg, mi az, ha csinálod. Egy kizárólag gyakorlatban végezhető cselekvést leírni: mission impossible.

mindfulness-spiegazione-definizione.jpg

Bullshit2: A módszertan

Mivel valóban van több olyan mindfulness-kutatás is, mely erősen megkérdőjelezhető, a Wisconsini Egyetem kontemplatív idegtudományért felelős dékánja, Richard Davidson megpróbálta a lehetetlent: átnyálazni az összes vonatkozó kutatást és kimazsolázni belőle azokat a kutatásokat, amelyek tudományos szempontból is megállják a helyüket.

Davidson szerint a mindfulnessnek három pozitív előnye egyértelműen van:

1, A mindfulness valóban fejleszti a figyelmet. A figyelem, azaz a kognitív kontroll fejlődésével nemcsak jobban tudunk fókuszálni, hanem a negatív gondolatok figyelmen kívül hagyásában, ezáltal a belső, mentális stressz leküzdésében is kiemelkedően fontos szerepe van.

2, „A mindfulness gyakorlásának második pozitív hatása abban érhető tetten, hogy az ember nyugodtabbá válik.” – írja Davidson.

3, „A mindfulnesst alkalmazók körében figyelemre méltóan sok fiziológiai rendellenesség visszaszorulása is megfigyelhető, az egyszerű idegességtől a magas vérnyomáson át egészen a krónikus fájdalomig.” – írja maga a nagynevű mindfulness- és érzelmi intelligencia-kutató, Daniel Goleman.

Bullshit3: A mindfulness felszínre hozza a traumákat

Nagy érdeklődéssel olvastam Claire esetét, akit a szerző példaként hoz arra, hogy miként erősíti fel a meditáció gyakorlása a poszttraumás emlékeket.

trauma-570x350.jpg

Egyetértek a szerzővel abban, hogy nagyon fontos a mindfulness trénerek megfelelő szakmai felkészültsége.

Azonban Claire-t nem egy mindfulness oktató, hanem a cég küldte egy intenzív, csöndes elvonulásra. Egy ilyen elvonulás még egy egészséges embernek is megterhelő. Claire sajnálatos megborulásában nem a mindfulnesst, mint módszert tenném felelőssé.

Az eltemetett, nem feldolgozott gyerekkori traumák teljesen spontán, egy zeneszám, egy illat vagy egy film hatására is váratlanul felszínre törhetnek.

Az átélt élményekért azonban sem a mindfulness, mint módszer, sem a tréner nem felelős."

 

Dr. Márky Ádám, orvos, mindfulness-kutató, a téma másik hazai szakértője a cikk etikai megkérdőjelezhetőségét is aláhúzza:

"Egy metaanalízis alapján, mely egy aspektusát vizsgálja a mindfulness ennél jóval szerteágazóbb hatásainak, azt állítani, hogy a módszer nem hatékony és így a tudatosság gyakorlása helyett tévénézésre buzdítani az embereket nem etikus egy olyan országban, ahol minden második ember szív és érrendszeri betegségben hal meg, egy olyan országban, ahol a felnőtt férfiak több mint fele elhízott, egy olyan országban, ahol minimum 200.000 ember gyógyszerfüggő, egy olyan országban, ahol az egyik legnagyobb probléma, hogy az emberek kritikátlanul kezelik a médiából érkező információt.

ad347805-a0f7-499b-b31eaa92561837d6.jpg

A mindfulness nem csodaszer, nem egy hatóanyag, viszont egy remek lehetőség ahhoz, hogy elkezdjük gyakorolni a felnőtt viselkedés azon aspektusát, hogy nekünk kell tennünk a boldogságunkért, egészségünkért, boldogulásunkért. Két végén égetjük testünk erőforrásainak gyertyáját, majd kikapcsolásképp a tévé előtt bedobunk két sört, majd amikor betegek leszünk, akkor maximum annyit változtatunk, hogy elkezdünk gyógyszert szedni.

A világon éppen ezért sok kormány nagy erőfeszítéssel próbálja a mindfulnesst és minden más megelőzésen alapuló módszer minél szélesebb körben való elterjesztését, mert enélkül az egészségügy fenntarthatatlan.

Egyre hosszabban élünk, egyre kevesebbet törődve saját egészségünkkel így egyre több krónikus betegséggel bajlódunk, melyek miatt egyre többször vesszük igénybe az egészségügyi ellátást.

A végeredmény: a medscape 2017-es kiégés kérdőíve alapján az Egyesült Államokban az orvosok 42%-a ki van égve a munkateher miatt. Mindez egy olyan országban, ahol az orvos a legjobban kereső foglalkozás.

Tehát az amerikai eü dolgozók soha nem találkoznak azzal az egzisztenciális szorongással, amiben a magyar kollégáik minden nap élnek. Képzeljük el, hogy nálunk hágy százalék lehet kiégve. Ez viszont visszahat arra, hogy milyen ellátást kapunk, ha megbetegszünk márpedig megbetegszünk, mert az egészségünkről való gondolkodásunk mellőzi a tudatosságot.

Szerencsére már arra is van metaanalízis, hogy milyen jó az, ha egészségügyi dolgozók gyakorolják a mindfulnesst azért, hogy kicsit kevesebb stresszt éljenek meg.

 

Horváth Ágnes kapcsolódik Dr. Márky Ádám szavaihoz a stresszkezelés kapcsán:

"Alvástrénerként és mindfulness oktatóként nap mint nap tapasztalom, hogy a legtöbb embernek nincs egy hatékony, bármikor alkalmazható stresszkezelő technikája. A legtöbb embernek fogalma sincs, hogyan engedjen el problémákat, mit kezdjen a zavaró, negatív gondolatokkal, amik napközben vagy éjszaka rátörnek. Sokan közülünk nehezen tudják letenni az aggódást. Általános jelenség az, hogy pörgünk és nehezen tudunk kikapcsolni, pihenni.

Az állandó feladatvégzésből és rohanásból a saját jól-létünk érdekében meg kell tanulnunk kiszállni. A mentális betegségek nagy része abból ered, hogy szinte sohasem csendesedünk el, nincs kapcsolatunk önmagunkkal, az érzéseinkkel, a valódi vágyainkkal.

A meditácó az én értelmezésemben egy check-in önmagunkba. Az a 10-20 perc naponta, amit nem tévézéssel, hanem meditációval töltünk, valójában egy ajándék. Ajándék önmagunktól – önmagunknak."

A véleményeket végigolvasva az eredeti cikk címében megfogalmazott kérdésre remélem már egyértelmű a válasz - csak sajnos maga a kérdés is helytelen.

Mert a mindfulness se nem káros, se nem értelmetlen.

Köszönjük szakértőinknek, Horváth Ágnesnek és Dr. Márky Ádámnak a közreműködést, bármilyen további kérdés esetén keressétek őket is bizalommal, és Ádám szavait idézve, kezeljétek kritikával a médiából érkező információt.

Minket is!:)

 

képek: pinterest.com, gettyimages.com

Sosem leszel jó vezető.

Vezetői tréningek igénylésekor sokszor szembejön az a tévhit, miszerint ha a leendő Steve Jobsunk végigmegy az összes létező modulon, amit összerakunk neki, akkor ő bizony egyszercsak kész lesz. 

Ő lesz a jó vezető. 

Van egy rossz hírünk. Sosem leszel jó vezető. Így végleg, biztos nem. 

A vezetés nem olyan, mint a biciklizés, valaki vagy tud, vagy nem tud.

A vezetés egy kapcsolat, se több, se kevesebb.

29f33c6f76259731f9bcbae33315843c.jpg

Mint ahogy az esküvőd után sem mondhatod, hogy neked most már biztos jó a házasságod. Továbbmegyek, a széthullás utáni párterápia után sem fogod azt mondani, kész vagytok, most már tutira megjavítottatok mindent, ez már egy jó házasság. 

Az, hogy egy csapatot, vagy egy beosztottadat, legyen az alkalmazott, vagy projekttag (ld. matrózszemléletű vezetés:) ) hogyan tudsz vezetni attól - és csak attól - függ, hogy milyen az adott emberrel, csapattal a kapcsolatod.

És talán azzal sem állítok különösebben nagy újdonságot, hogy a csapattal mint olyannal sincs külön kapcsolatod, tekintve, hogy nem létezik. Ahogy a kisebbik lányom szokott fogalmazni: "fogalomra gondoltam Anya, olyan tárgyra, ami nem létezik." A csapat ilyen tárgy, magyarán a csapatodat sem fogod tudni másként vezetni, mint minden egyes elemével kialakított kapcsolaton keresztül.

Ha pedig 600 embered van (őszinte részvétem), akkor ott 527 embered rólad - és a vezetői tevékenységedről - kialakított véleményét az fogja meghatározni, milyen a kapcsolatod azzal a 73-al, akivel már valóban sikerült érdemben értekezned.

Ergo?

Ergo, nem leszel jó vezető.

Meg rossz sem egyébként, ezt a jó hírt már magadtól is kilogikáztad. Mindig éppen annyira vagy jó vezető, amennyiféle emberrel leszel képes olyan kapcsolatot kialakítani, amelynek a keretrendszerében úgy tudtok mindketten működni, ahogy az neki, neked - és reméljük a szervezetednek is, megfelelő.

És igen, lehet, hogy van olyan embertípus (csak hogy legyen mibe belekötni, hiszen mi is az embertípus ugyanmár, ilyen sem létezik - és tényleg nem.), akit annyira rühellsz, hogy egyszerűen nem tudsz vele mit kezdeni. Na, ott van fejlődési lehetőség igen, attól mondhatod, érezheted és tudhatod magad jobb vezetőnek, ha egyre több és több ilyennel megtanulsz együtt élni. Vezetőként is.

Vezetni a lógóst, aki mindig csak ígérget. Vezetni a lufit, aki kívülről selymesen csillogó unikornisos luftballon, belül meg üres, mint egy elsős füzete szeptember 2-án. Vezetni a csapattagothátbaszúróst, a páfránymögülrádugrósmindigmindentmegcsinálokot, a semmivelsemmegelégedőt, a mindenúgyjóahogyvanhagyjálbéként, és a többit.

De ettől nem leszel jó vezető. 

Mert ez nem egy olyan skill, amit elsajátítasz és utána működni fog. Hanem egy olyan, amiről tanulsz, olvasol, aztán dolgozol magadon, és utána még többet dolgozol magadon, és néha rosszabb lesz, néha jobb lesz. Először megtanulsz például delegálni, ami a legtöbb friss vezetőnek nehézséget szokott okozni, aztán mikor ötvenedszerre szúrnak el valamit az embereid, elkezdesz megint mindent magad csinálni.

Magad uram, ha szolgád nincs van.

Aztán mindent megcsinálsz, még annál is többet és ki is égtél, és fel is álltál a kiégésből és megint megtanulsz delegálni. Mert már tudod, hogy jobb kicsit elszúrva, mint sehogy. Közben jó vezető voltál? Ugyanmár. Voltál jobb, rosszabb, megint jobb. Aztán leszel megint rosszabb. 

De "jó vezető", leader a boss helyett, vagy a menedzser helyett, ahogy az a töménytelen bullshit ábra mutatja, na olyan sose leszel. 

bullshit.png

Lesz olyan embered, aki szerint te vagy a világ legjobb főnöke. Ha jól csinálod a dolgodat, egyre több és több ilyen lesz. De ehhez minden áldott nap dolgoznod kell azon a kapcsolaton, ami köztetek van, és amit úgy hívnak, vezetés. 

És nem, hiába tréningeled magadat, hiába jársz évekig a világ legjobb coachaihoz, vezetőfejlesztőihez, bárkihez, akkor sem tudhatod előre, hogy mikor kapsz megint egy új típust abból a 7.6 milliárdból, akivel tipped sincs, mit tudnál kezdeni. Akinek nem leszel jó főnöke. Nem azért, mert lógós, mert lufi, mert hátbaszúrós, mert elégedetlenkedő, mert statusquofan. Hanem azért, mert hozzá még nem értesz.

Még nem. 

GYERE FACEBOOKRA, PÜNKÖSDRE MEGLESZÜNK ÖTEZREN!

 

kép: pinterest.com, saját.