#magamértdolgozom

Y2Y

4 kézműves, akitől vásárolj idén karácsonykor!

Szóval az van, hogy megint nem dolgoztunk rendesen előre őszre, és megint elúsztunk, hiába szálltunk ki még a TEDxből is, hogy több idejünk legyen például blogolni.

De nem lett.

Ettől még viszont a karácsony a nyakunkon, a posta a black friday-en könnyű és gyors halált halt, úgyhogy vagy most rendelsz, vagy marad a 23-a és a plázák.

46510571_774731616209200_8324621512799682560_o.jpg

Ez utóbbitól, hogy megkíméljünk, íme pár kézműves lehetőség. Nem szponzorált poszt, csak egyszerűen szeretjük őket. És elnézést azoktól a kézművesektől, akiktől már rendeltem és szerettem, és nincsenek most a listán - azért nincsenek, hogy ne derüljön ki a Jézuska érkezte előtt, hogy kik azok. :)

Katt a címekre!

1. Bogbag

A kistesómat most el is vesztettem az olvasók közül, azt tudom. Lay Bogi valami csodákat alkot, textilzsákok, mikulászsákok, uzsonnacsomagolók, mérges törpék, bármi amire az ünnepekkor (vagy bármikor) szükséged lehet és környezetbarát. 

2. Szizi Művek

rokal.jpg

Kézzel festett, egyedi porcelánok, bögrék, müzlistálak, amit szeretnél. Ha unod már az egyszer használatos műanyag műbarbikat az összes unokatesónak, vagy olyan szerencsétlen vagy, mint én, hogy a gyerekeid egyáltalán nem játszanak tárgyakkal, embert meg mégsem ültethetek a fa alá.

3. Jewelry Garden

44245530_252635982278142_4920333612542328832_n.jpg

Ha kreatív vagy, akkor azért, ha az ajándékozott kreatív, akkor azért. Amit el tudsz képzelni és lehet belőle ékszert alkotni, azt itt megkapod. Csomagolással, szíjjal, medálalappal, kövekkel, mindennel. 

4. Moa Bag

Egyedi, kézzel készült táskák, filcből, rattanból, akármiből. Gyönyörűek, különlegesek, és egész biztos nem jönnek szemben óránként háromszor a hármas metrón.

Ne gyere facebookra, mert annyian vagyunk már, mint a rossz nyavalya, viszont instagramon még te lehetnél az 1000. követőnk!

Mi fán terem a szervezeti reziliencia?

Attól, hogy beleteszek egy fát a címbe, még nem lesz populárisabb a téma, ezt jól tudom. Mégse tudok jobbat, de majd a cikk végén visszaolvasom és megmondom változtattam-e a leaden. (Nem.)

A szervezeti rezilienciára rá tudsz keresni google-ben is, de az, hogy 12.000 találatot fogsz kapni (a "kapros ischler" 17.100!) mindent elmond róla, mennyire ismerjük a témát. Semennyire. Ráadásul a találatok 99%-a egyéni reziliencia fejlesztéssel foglalkozik.

És akkor most hadd mondjuk el úgy, hogy mi is ez az egész, hogy nem biztos, hogy ebből fogunk majd Nobel-díjat kapni*. Főként, hogy az egyénit se tudja senki.

A reziliencia a rugalmas ellenálló képesség, azaz a sikeres adaptáció képessége az erőteljes külső hatásokhoz.

Legyen itt vége is a hivatalos definíciónak.

A szervezeti reziliencia képessége az, ami akkor hiányzik nektek, amikor mondjuk "agilis átalakulás!" címszóval megpróbálnak rád feszíteni mindent, amit a főnökeid az Üzleti Könyvek soron találtak a Libriben. Vagy ami még rosszabb, amit a főnökeid new yorki főnökei találtak a Barnes & Noble-ben, de le se fordította senki, hogy legalább a tieid megértsék.

bookshelves-main-20160817101218317.jpg

A szervezeti reziliencia képessége az, ami akkor hiányzik nektek, mikor felmond januárban Pisti és ettől kicsit megborultok, mert Pisti, hát igazából a Pisti volt. Aztán Pisti elviszi áprilisban Zolit, és akkor kicsit még jobban megborultok, mert bakker Zoli is?! Aztán Zoli és Pisti elviszik Lindát, Amandát és Barnát is, amitől úgy fogjátok majd érezni, hogy mindenki elment. Még akkor is, ha 2700-an maradtatok és a fluktuációtok nem éri el a 10%-ot. Hisz nincs itt senki már.

A szervezeti reziliencia képessége hiányzik akkor, mikor harmadik hónapja toljátok éjjel-nappal a melót, és három nappal a go-live előtt lecsapják a projekteteket. Vagy berobban egy új termék a világba, ami egyszerűen indokolatlanná teszi az eddigi melótokat. Pedig a tietek jobb. És balhéztok. Te is, aki egyébként nem is vagy balhés. Vagy istentudja. És értelme sincs, ezt is tudjátok. De nem segít a tudat sem.

Amikor ilyen hatások érnek, akkor egyéni szinten teljesen máshogy reagálunk rá. Mert máshogy állunk az egyéni reziliencia szintünkkel (kötőjel szerinted? Úgyse tetszik.) Amikor a másodunokatesód másfél órát mesél arról, hogy átrendezték a tescot, ÁT-REN-DEZ-TÉK, nem hiszed el, de átrendezték! Na az, az egyéni reziliencia. Igen, egyszerűsítek, igen sarkítok, igen, vannak rétegei - de nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy arra rájöjjünk, hol kell a hibát kapisgálni.

shutterstock_177703280.jpg

Szóval ha ilyenekkel találkozol a cégednél vagy a csapatodnál (vagy akár az unokatesódnál, de most a szervezetről beszélgetünk:) ), akkor érdemes egy kicsit lemenni a tünet mélyére. 

Mi hozta elő? Ismételt a gond, vagy egyszeri? Mit teszel érte, hogy a legközelebbi pofont vastagabb bőr várja? Mit teszel egyén szinten persze, ha te vagy a vezető (hiszen a tükörneuronok fogalma óta ismert: ha a te bőröd nem megfelelő vastagságú, az embereidé sem lesz az soha - as simple as that.), és mit teszel csoport és csapat szinten? 

Az, hogy következő felmondási hullám lesz, biztos.

Hogy le fogják csapni minden X. projektedet, bármire is hivatkozva, az is.

Hogy lesznek újabb és újabb régiós átalakulások, amik flipcharton jól mutatnak, de a te szervezeted az orrod előtt reccsen bele, az is.

Az, hogy ezen nem segít a helyzetfüggő kommunikáció és hasonló tréningek, az is.

Nem a sebet kell összevarrni, hanem a páncélt magaddal vinni a csatába (hah, laminálni!!).

Akkor mit tehetsz még?

Aha, igen. Fejleszted a szervezeti rezilienciádat. Találd ki hogyan, szerezz hozzá szolgáltatót, kérdezd meg a mostanit, csináld meg belül, hívjál fel vagy csináld, ahogy szeretnéd.

De lássál neki asap, mert arra várni, hogy ha ezen túlleszünk, majd már minden rendben lesz, felesleges. Addigra jön a következő. Akár kicsi vagy, akár nagy. A munkaerőpiac természete nem engedi meg, hogy békében legyetek, hagyjuk már abba a kesergést ezen. Nem fog érdemben csökkenni a fluktuációd, sem a piacod tempója, olyanná kell tenni a csapatodat, hogy elviselje ezt is. Szeresse, keresse a változást, még akkor is ha ezeken még gondolkozni is túl absztrakt, nemhogy dolgozni. De attól még lehet.

Mi változási képesség növelésen dolgozunk, team coachinggal ötvözve vagy anélkül. Ez a mai megoldásunk a reziliencia kérdésre. A holnapi meg más lesz, mert nem csináljuk meg kétszer ugyanazt. Pont azért, mert a saját szervezeti rezilienciánk is folyton téma. Helyesen egyébként, ezt jól csináljuk.

Azt meg rosszul, hogy ez a poszt három hónapja várja, hogy befejezzem. Minden szervezetnek megvan a maga baja, látod.

TEAM COACHING, SZERVEZETI REZILIENCIA-FEJLESZTÉS KÖTŐJELLEL VAGY ANÉLKÜL, CHANGE AGILITY ITT. ÉS MOST MÁR NE MONDD, HOGY NEM TUDOD MI AZ.

 

*Mert azt abból fogjuk, ha sikerül lekutatni, hogy mi okozza azt, hogy az emberek fordítgatják a párnájukat, hogy a hidegebb fele legyen fent. A kisebbik lányom engem is meg szokott fordítani, hátha a másik felem hidegebb. Na, ennek a miértje megérne egy Nobel-díjat.

A hidegrázós one-on-one meeting

Lassan már közhellyé válik, hogy mi fiatalok mindennél jobban vágyunk a visszajelzésre. Mi is, más is folyamatosan azt toljuk, hogy kérdezd meg a dolgozóidat, ha tenni akarsz értük, mielőtt berendeled a csocsóasztalt, vagy a napi gyümölcsöt. Kérd ki a véleményüket az iroda átalakításról. Közösen fogalmazd meg velük a céged értékeit, és úgy általában, kommunikálj velük minél többet. Azt is mindenki betéve tudja már, hogy karrier utat kell kínálni a munkavállalóknak. Olyat, ami a munkavállaló képességeivel, érdeklődésével és motivációjával egybeesik. Ha karrier utat nem tudsz, akkor legalább fejlődési lehetőséget biztosíts. Bízz meg az embereidben, kezeld őket felnőttként.

De ha ezt mindenki tudja, akkor ez a sok blogposztnyi bölcsesség miért nem köszön még mindig vissza a gyakorlatban? Azért mert az ördög a részletekben rejlik. Az egyik ilyen részlet a kognitív disszonancia redukció (Az a jelenség, amikor elménk átstrukturálja a környezetből érkező információkat, és aszerint rendezi át a világ felől érkező impulzusokat, hogy azok alátámasszák és igazolják választásunkat.). Például: „persze jó, ha a vezető közösen gondolkozik a beosztottal a cégen belüli továbblépési lehetőségekről, de hát a Pistivel erről nem lehet.” Amikor a blogon elolvasom, még nagyon egyetértek, és talán el is szánom magam, de mire másnap beérek az irodába, mindenki Pisti lesz.

arnyek_kicsi.jpg

A vezetők naptárában a one-on-one megbeszélések esnek áldozatul leggyakrabban, ha egy programot még bele kell préselni a hétbe. Ezek a négyszemközti megbeszélések mindig elbírnak még egy hét halasztást. A praktikus okok mellett ennek van egy rejtőzködő oka is: ezek a megbeszélések nem könnyűek a vezetők számára (sem). Ez a második ördögi részlet.

Ha véletlenül mégis megtartunk egyet, akkor jól telepakoljuk státuszolással, ügyviteli témákkal, hogy az „egyébként hogy vagy” kérdésre már ne legyen idő. „Jobb ez így mindenkinek”, gondoljuk. Nem egyszer találkoztam azzal, hogy a beosztott készít be előre annyi core business témát, hogy elejét vegye a főnök feszengős és béna próbálkozásának, amikor megpróbálja eljátszani, hogy valóban érdekli a véleménye.

Ez nem is fog változni addig, amíg nincs bizalom vezető és beosztott között. És itt jön egy gyakori dogma, a harmadik részlet: „nem lehetek őszinte a főnökömmel, mert bajom lesz”, és ennek a fordítottja „nem lehetek őszinte a beosztottammal, mert felmond, vagy a fejemre nő”.

Ha nem vizsgálod felül a fenti dogmáidat, nem fogsz tudni jól kapcsolódni az embereidhez, vezetőidhez.

Persze most mondhatod, hogy kamikaze akcióra biztatlak, de nem így van.

kutya-szorf.jpg

Az őszinteség nem egyenlő a nyers esztelenséggel. Természetes, hogy  a vezető és a beosztott olykor megfontoltan, nem őszintén viszonyulnak egymáshoz.

Viszont ha itt megállsz, akkor tényleg megállsz!

 

Egy szervezeten belüli bizalmi szint nem állandó, mivel az egyes emberek közötti bizalmi szint sem az. Dinamikus  oké, de nem mindegy, hogy milyen az átlag, és mekkora a szórása. Időbe telik, amíg az átlag megerősödik, a szórás lecsökken. Ráadásul nem is mindig egyértelmű a fejlődés.

Egy 2015-ös nagymintás felmérés szerint a dolgozók 97%-a a vezetőktől várja a bizalmi szint erősítését, és a vállalaton belüli őszinteség megalapozását.

Ezért, kedves vezető ahelyett, hogy leírnám azt az öt vagy tíz tippet, ami az instant megoldás, csak annyit írnék, hogy ezen nagyon is érdemes dolgoznod!

Ha szánsz rá időt és energiát, hogy tudatosabban készülj a one-on-one-jaidra, rá fogsz jönni, hogy ez fontosabb téma, mint eddig gondoltad, és egyre kevesebb lesz a Pisti a cégnél. Lehet egyértelmű elvárásokat tenni mellé, meg lehet fogalmazni mi a következménye ha valaki visszaél vele, de a bizalommal kapcsolatban egy biztos: amíg nem adod, addig nem kapod meg csak úgy.

Figyeld meg, hogy milyen helyzetekben próbálod kontrollálni, helyette megcsinálni, helyette elmenni a meetingre, kibújni az őszinte visszajelzés alól, lemondani azt a bizonyos one-on-one megbeszélést. Elsőre talán nem fogsz tudni változtatni a működéseden, de ha már felismered ezeket a helyzeteket, csak rajtad múlik mit kezdesz velük!

Mi már rájöttünk a bizalom fontosságára, ezért készülünk is egy Y2Y-os programmal, ahol az egyéni coaching mellett közösen is dolgozhatunk a hatékony one-on-one-on!

Részletek hamarosan, addig is kövess minket ha még nem teszed, mert lemaradsz!

Képek innen:Gratisography; Pixabay

100.000 HUF egy jókor ellőtt CV-ért

Tényleg mindenkiből lehet fejvadász?

Tegnap egy olyan startup bemutatójára hívtak, amely ha beváltja a most hozzá fűzött reményeket (nem a mienket, hanem a befektetőkét :) ), akkor végre felbukkanhat a valódi game changer a munkaerőpiacon.

dsc_3652.jpg

Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, 100 olvasónkból 98-nak biztos van legalább egy önéletrajza, jó vagy rossz, érvényes, vagy idejétmúlt, valahol az inboxa legmélyén. Mert legtöbbünk keresett már állást. Egyszer, kétszer, tizenkétszer, habitusunktól, szakmánktól, életkorunktól függően. Tettük ezt úgy régen, hogy elmentünk egy fejvadászhoz*, egy-két interjúra, aztán leszerződtünk.

img_e0387.JPG

A talentuno (ejtsd: tálentjunó, ééérted :) ) azt ígéri - és a cucc már fut, letölthető, és még állások is vannak rajta - hogy ha ide én felregisztrálok, és kicsit körbenézve látok egy szimpatikus állást Jocinak, akkor Joci CV-jét feltöltve, és pár adatot bepötyögve, Jocit már be is ajánlhatom az adott cégnek. Joci kap egy emailt, ott leokézza a hadműveletet - GDPR pipa -, aztán ha Joci ügyes, és átmegy az előszűréseken, majd az interjún, és a cég is szimpatikus neki, akkor munkába áll.

És ha beválik, én gazdagabb leszek 100.000 forinttal. Amiből ha jól rémlik a leírásból, a felét már Joci első munkanapján megkapom. Ami azért nem kevés pénz.(, és ha a kistesóm nem olvasná a cikkeimet, most azt is hozzátenném, lássuk be, de ő mindig szól, hogy ezt hagyjam abba. Túl sokat használom, lássuk be.)

Ráadásul Joci unokatesója is állást keres, úgyhogy ezt megtehetem vele is. És megint beljebb vagyok 100.000-el. És így tovább. Ha fejvadász vagyok, vagy csak egy ember, akinek van száz álláskereső ismerőse, akkor ezt százszor is megtehetem egymás után, vagy ahányszor csak akarom.

dsc_4152.jpg

Hogy hogy fog kijönni Nekik a matek, azt nem tudom. Mert mindezért a jelöltet kereső cégtől mindösszesen az évi bér 10%-át kérik el, ami bizony jóval alacsonyabb annál, mint amit fejvadászoktól megszokhattunk. Főként, hogy azért jellemzően nem a topmenedzserek keresnek úgy állást, hogy feltöltik az életrajzukat a közösbe. Hab a tortán, hogy mivel a cég már most két site-al fut, hazánk mellett Lengyelországban is jelen vannak, így rögtön elérhetőek lesznek nemzetközi állások is.

Illetve már most is elérhetőek, beregisztráltunk tegnap kipróbálni, és működik. A mobil app és az oldal is. Speciel a facebookos regisztrációs lehetőséget hiányoltam, mert lusta vagyok gépelni, de másba így első blikkre nem tudtunk belekötni. Havi díj, regisztrációs díj, semmi ilyesmi nincs, minden ingyenes.

Nyilván a rendszer akkor fog működni, ha sikerül mindkét oldalt megfelelő ütemben aktiválni. De ha igen, akkor ott a határ a csillagos ég, és lehet, hogy tényleg az orrunk előtt születik meg a fejvadászok Airbnb-je. Vagy Uber-je, ahogy tetszik.

Vannak már fenn állások egyébként, norvégul beszélő pénzügyi elemzőtől kezdve a fejlesztőkig. Mint minden ilyen szolgáltatásban, nyilván az árképzéssel lehet majd először játszani, úgyhogy feltételezhető, hogy mind a fejpénzt, mind a cégektől szedett jutalékot változtatni fogják, ahogy elindult a userszám drasztikus növekedése, tehát az elején biztosan sokkal érdemesebb rámozdulni a kérdésre, mint később. De meglátjuk, elkezdjük használni, aztán mesélünk majd tapasztalatokról. A jelentkezéseket egyébként egy rakat előre feltöltött, vagy cégre szabható teszttel, aztán élő fejvadászokkal is letesztelik, úgyhogy a cég oldaláról nem kell attól tartani, hogy egy robot fogja az összes munkát elvégezni (már ha van még olyan, aki ettől fél.).

Mindenesetre ha van álláskereső ismerősöd (márpedig egész biztos, hogy van), vagy Te magad keresel állást, érdemes ezt is a szem előtt tartanod, és ami fenn van itt, ott ezen és egy haveron keresztül regisztrálni. Ha jelöltet keresel, akkor meg végképp.

 

GYERE FACEBOOKRA ÉS OSZD MEG VELÜNK A TAPASZTALATAIDAT, HA KIPRÓBÁLTAD!!!

 

képek: tegnapi Talentuno bemutató a HVG Future of Recruitment konferencia zárógálájáról.

*Ha már a kistesómról meséltem, hadd meséljek a nagytesómról is. Mikor SAP projektmenedzserként, hamvas 25 éves koromban először levadásztak az állásomban, és úgy döntöttem elmegyek, hogy meghallgassam mit szeretne, megkérdeztem idősebb és bölcsebb (?:) ) bátyámat, mit vegyek fel? Ennyit válaszolt: "Te gondolkozol rajta, hogy mit vegyél fel? Te? Ő él abból, hogy te okos vagy, öltözzön fel ő!". :)))))) Mindenesetre most már mindenki élhet abból, hogy a haverja okos, ami azért nem egy rossz business.

 

4 tanulság a szabadúszás első évéből

1. Senki sem hiszi el, hogy te is dolgozol

Aki el tud menni délben a postára, az nem dolgozik. Mindegy, hogy végigmelózod az éjszakáidat, mivel nappal tudsz úgy tenni, mint aki ráér (!), ezért ráérsz, ennyi. Ha délelőtt például elmész futni, vagy lenyírod a füvet, és teszed ezt egy évben akár egyetlen egyszer, ezzel végleg elvesztél a munkavállalók szemében. A reggeli buszt elfoglaló nyugdíjashadtól még talán egy lépéssel jobb vagy a közutálatnak örvendő láblógatók listáján, de ez a lépés se túl nagy.

bus_2448993k.jpg

Úgyhogy vagy egyre/még kevésbé kezd majd érdekelni mások véleménye, vagy a nem létező munkaidőd felében azt fogod bizonygatni, hogy rohadtul nem érsz rá. ("Egy nap meghalsz, s a pokolra jutsz, vagy Hadleyburgbe. Inkább az elsőt válaszd."*)

2. A work-life balance fogalma értelmét veszti

Nincs munkaidőd és nincs szabadidőd. Teregetés közben céges telefont intézel és szerződés értelmezés közben vacsorát főzöl. Elindítod a parkolásod egy business coaching miatt, ami a munkád költsége, de az ügyfél után a haveroddal ebédelsz egy házzal arrébb, ami a sajátodé.

antiquechessclockwide.jpg

Délelőtt futsz, éjszaka emailekre válaszolsz. A láthatatlan sakkórát pedig sosem indítod el, és sosem csapod le. Így fogalmad sincs, mennyit dolgozol valójában. (Ráadásul ha szereted is a munkádat, hajlamos vagy magaddal is elhitetni, hogy a munkamániád hirtelen normális is lett ettől. Egyébként nem az.)

3. A tervezhetetlenség sosem engedi nullára az adrenalinszinted

Amikor épp azt hiszed, hogy ha szétfeszülsz sem tudsz több melót elvállalni, akkor bejön még három nemhagyhatomki megkeresés. Amikor három hét sakkozás után rájössz, hogy hova tud még valami beférni a naptáradba, elmarad két projekt és hirtelen felszabadul másfél hét. És mire odaérsz, megint nem fér be egy kávé sem sehova. Leszámítva a délelőtti futást, ld. első pont, ugye. Kigondolsz valamit novemberre, de februárra sem indul el semmi, kigondolsz valamit februárra, de lélegzetet sem kapsz, mire odaérsz, mert három másik másfél évvel ezelőtt ködbe veszett ügyfél órán belül csengeti a rég a pokol aljára kívánt telefonod.

agua--644x362.jpg

Amit egyébként nem veszel fel, mert szülői értekezleten ülsz. Munkaidőben igen, de mivel neked nincs, így nem kérdés, melyik szülő megy a szülőire. Azt meg senki sem meri megkérdezni, miért van munkaidőben.

4.Te határozod meg a saját kereseted

Lehet, hogy még nincs rá adatod, de bizony a gyomorérzeted (így hívjuk ezt magyarul?) már megvan arra, hogy pontosan tudd milyen és mennyi munkát kell abba belefektess, hogy legyen melód. Ezért a munkáért legtöbbször nem kapsz pénzt. Vagy nem rögtön. A melódért viszont igen.

Ha többet dolgozol, nincs időd több melót szerezni, ergó maximalizálod a mai hasznodat, de kérdőjelesen hagyod a holnapit. Ha kevesebbet dolgozol, de többet teszel az építésbe, lemondasz a bevételed egy részéről cserébe, hogy majd egyszer több legyen. Februárban talán, vagy novemberben, lásd 3. pont. Ezzel eléred azt, hogy te tudod beállítani magadnak, hogy mennyi pénzt akarsz keresni. Egyébként azt is, hogy mennyi munkával.

És mikor erre rájössz, kénytelen vagy válaszolni arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mennyit is szeretnél keresni. Mennyit ma és mennyit holnap. Amiről nyilván fogalmad sincs, honnan tudnád. Hiszen azt sem tudod, mennyi időért kéred egyáltalán a mennyit, lásd 2. pont. Ergo? Ergo elmész futni, az majd kitisztítja a fejed.

Délelőtt.

FACEBOOKON VELÜNK TARTASZ? ANNYIAN VAGYTOK, HOGY MOST MÁR A MEGKERESÉSEK 95%-A AZON JÖN, PEDIG AZ INFO@Y2YCOACHING.HU IS MŰKÖDIK. DE AHOGY ÉRZED.

képek: abc.es, picasa

 

*Nyilván megint Mark Twain, hát kitől idéznék? Megírt mindent, amit érdemes volt. :)

 

2018\08\17 PottokJudit komment

BB2Y - avagy hogyan látom baby bommerként az Y generációt, mint vezető (2. RÉSZ)

Az első gondolatok itt érhetők el. Egyben túl hosszú lett volna.

...ha számítunk rá, akkor be is vonjuk. Harmadik próbatétel: Az „azonnal”

Beültünk a tárgyalóba, és szépen kezdünk belemászni a témába. Eleinte figyel, jegyzetel Y-os társunk, naná, hogy a telefonjába, és persze a hozzám hasonszőrűek meg furcsán néznek fel a kockás füzetükből. Fiatalodtam vagy 30 évet, mert most már én is a telefonomba jegyzetelek. Csak előtte szólok a kollégáknak, hogy nem játszom, hanem a telefonom a jegyzetfüzetem. A fiatal kollégámnak tök természetes, ő nem szól.

Már 30 perce dumálgatunk, és kollégám előveszi a másik telefonját. Miért? Megtelt az első? Elfogytak benne a „papírlapok”? Nem. Neki elég volt, és innentől már feleslegesnek ítéli meg ottlétét, alternatív időtöltést keres, mert azért mégsem akar távozni. Ahogy az Y generációst nem köti már le a téma, azonnal vált, és újabb után néz. Lehet, hogy éppen a Messengeren szervezi az esti programját vagy csetel a személyi edzőjével, de már nem a munkahelyén van, csak fizikailag. Ezt a vezetőnek látnia kell a szeme sarkából, és nem elég tudomásul venni. Nem lehet a fiatalt ott hagyni ebben az állapotában, mert a többiek szemében kívülállóvá válik a következő 15 percben. Tehát vagy érdekesebbé kell tenni a megbeszélést, vagy egyszerűen segíteni rövidre zárni. A maradék időt pedig azonnal felhasználni arra, hogy a fiatal tehetséggel leüljünk pár percre beszélgetni. (Ez az ember már megint beszélgetni akar!!!) Igen, beszélgetni arról, ő hogy látta a témát, mit szűrt le, mit vitt el magával. Aztán bizony arról is, hogy a többiek vajon mit láthattak, és ők mit vihettek el. Ez sokat segít abban, hogy idővel rájöjjön, miért gondolkodnak a BB-sek vagy az X generációsok másképpen. Mi az ő kommunikációs stílusuk, eszköztáruk. Ez nagyon fontos, mert sok-sok évet kell együtt dolgozniuk még.

Visszamész a helyedre, leülsz a rég látott asztalodhoz, (mert állandóan a tárgyalókban ülsz, ahelyett, hogy a kollégáiddal törődnél) és nézegeted az e-maileket. Jobb alul egyszer csak jön egy buborék, és azt látod, hogy Y-os barátunk délután 14:32 és 14:43 közé betett egy „megbeszélést”. Nem is tudom örüljek-e, hogy hagyott 2-2-percet levegőt venni. Igazándiból azt az egyetlen negyedórát lőtte ki a napodban, ami két megbeszélésed között szabadon van... Na most mit csinálsz? Visszautasítod, hogy nem érsz rá? Így tudsz egy kicsit az e-mailekkel foglalkozni, meg szusszanni egyet. Elfogadod? Igen, elfogadod. Fiatalunk valami fontosat akar, ha ilyen gyorsan kellesz neki. Jön is pontosan, és döbbenetedre már az első megoldással érkezik a délelőtti megbeszélés témájában. Ez aztán a bevonódás, meg motiváltság. Őszintén:  NEKED, mint hasonló vezetőnek mik az első gondolataid? Tedd a szívedre a kezed. „Mégis mit akar 11 percben? Ez nem elég egy téma megbeszélésére. De türelmetlen! Azt hiszi nincs más dolgom, mint vele foglalkozni?” Ennél az utolsónál időzzünk egy kicsit.

Bizony tisztelt Vezető Kolléga, nincs is más dolgod, mint velük foglalkozni. Ebben a 11 percben kapsz egy nagyon gyors impulzust, hogy mennyire érdekli, vagy mekkora feladatnak ítéli meg, esetleg már most milyen akadályokat lát. De nem azért, mert Y-osunkat az vezérli, hogy miért nem tudja megcsinálni. Azért hozta a témát, hogy a Te szakértelmedre, tapasztalatodra számítva támogatásodat, segítségedet kérje. Hogy háríts el minden akadályt, aztán ő gyorsan tudjon haladni, azaz azonnal eredményeket tudjon elérni.

Ne feledd a kiválasztási interjún elhangzottakat! De tényleg, mi is volt másfél évvel ezelőtt? Ültetek az interjúszobában, és eljutottatok addig a témáig, hogy mi is lesz jelöltünkkel 5 év múlva. A válasz nagyon gyorsan jött, „előrébb szeretnék lépni”. Csodálkozunk ilyenkor, és keressük az értelmét, lényegét e 3 szónak. Ilyenkor persze elhangzik, hogy sokat tanulni munka közben, fejlődni, bonyolultabb problémákat megoldani. Ilyenkor megkérdezem, hogy nekem, mint vezetőnek mit kell tennem ennek érdekében? Mit vár tőlem, mint vezetőtől? A legtöbbször elhangzó szó a bizalom. Könnyű kimondani, de nagyon nehéz felépíteni, és főleg megtartani. Ezt követően azonban nem nagyon tudják megfogalmazni, hogy pontosan mit is várnak el a vezetőtől. Ezt nekünk kell napról-napra felépíteni, és figyelni minden rezdülésüket. Bizony ez nagyon más, mint BB vagy X generációs kollégákat irányítani.

Tudomásul kell venni, hogy nekik a gyors eredmény, a gyors haladás a lételemük, és azokra a vezetőkre néznek fel, akik ezt megértik, és támogatják. Hogyan? Azonnal vesszük a jeleket, azonnal igyekszünk a problémákat megoldani, akadályokat elhárítani, és mindeközben szakmailag is támogatást nyújtani. Egyre még erősen felhívom a figyelmet. Az Y generációs, akár csak egy kisgyerek azonnal elkezdi feszíteni a határokat. Új gondolatokat, szempontokat, teljesen más nézőpontokat és a végén új koncepciókat hoznak be.

Ezzel nem azt akarják bizonyítani, hogy ők mindent jobban tudnak, mert 2 diplomájuk is van és 2 nyelvet is beszélnek, hanem valóban újat, a kortársaiknak is tetsző dolgokat szeretnének létrehozni. Jól látod, e mögött pedig van egy adag megfelelési kényszer. Van, akinél erősebb, ami már korlátozó is lehet, de sokuknál egészséges.

Szeretik egymással is azonnal megosztani eredményeiket, hisz így tudják mutatni, hogy ők le is tesznek valamit az asztalra. Na és itt jön megint elő, hogy előrelépni, mert az is egy bizonyíték, hogy ők érnek valamit.

OK, meg is adod a sok segítséget, adsz mellé iránymutatást is, és azt hiszed, hogy ez most egy jó darabig elég muníció a számára, hogy haladjon. Figyelem, nem így van. Eltelik néhány nap, és megint jön a bejegyzés a naptáradba, jobb esetben. Más esetben pedig azonnal elkap a folyosón, ahogy éppen megérkezel az előző megbeszélésről, és feltesz gyorsan egy kérdést. Milyen volt a reggeli szereplésem a megbeszélésen?

Ha már bevontuk, dolgozik, kommunikál, még motiváltuk is, ég a visszajelzésekért. Ez a negyedik próbatétel, mert hisz három a magyar igazság, és egy a ráadás.

A tradicionális visszajelzés tervezett, és egy bizonyos forgatókönyv szerinti. A legrosszabb, mikor ez az egész lezajlik 15-20 perc alatt, és ráadásul a főnök beszél ebből 95%-nyit. Ja, és letudva egész évre. Ez egyébként még a BB-seknek és az X generációsoknak sem jó. Gépeknek érzik magukat, maximálisan alárendelt szerepben. Ez a fajta visszajelzés a mai kor normál szervezeteiben sem elfogadható, nemhogy egy Y generációs munkatársunkkal szemben. Miért is más az ő igényük? Miért kell velük ennyit foglalkozni? Miért kell ennyire figyelni rájuk? Egyszerűen mert igénylik a mindennapi működésükhöz.

Lássuk csak, lépésről-lépésre

  1. Előkészítés

Térjünk vissza ahhoz a pillanathoz, hogy elkap a megbeszélés után. Te már gondolatban a következő feladatodnál jársz, de lehet, hogy még az előzőt emésztgeted. Hirtelen szembe találod magad a kérdéssel, hogy Y-osunk milyen volt a reggeli megbeszélésen. Te pedig azt sem tudod, hogy mire is gondol. Elkezdesz általánosságokban beszélni, és pillanatok alatt elég kellemetlenül érzed magad. Belül feszít az érzés, hogy tudod, most nem vagy konkrét. Igazándiból szembesülsz azzal, hogy nem figyeltél fiatalunkra, hanem csak a saját témádra koncentráltál, meg a belső politikai viszonyokon járt az agyad, hogyan oldjad meg. Vagyis figyeltél rá, de nem mint emberre. Nem vetted észre, hogy bizonyos válaszoknál feszengett. Nem vetted észre, hogy ő is szeretne mondani valamit, csak te gyorsabb voltál, és mégis, ha a főnök beszél, akkor az a helyes. Pedig ő jót akar, és ráadásul lehet, hogy valami újszerűt.

Így semmi másra nem vágyik ebben a rövid visszajelzésben - ami persze azonnali kell, hogy legyen - hogy megtudja, ő maga hogyan működött.

Hogyan érheted el, hogy legközelebb konkrét válaszokat tudj adni erre a kérdésre?

  1. Figyelem

Amikor jön a következő közös szereplésetek egy megbeszélésen, előtte beszéljétek át, hogy ki mit fog vinni. Így a neki „kiosztott” szerep közben „csak” figyelj, és nem a téma mélyére, hanem a kollégánk működésére. Figyelj a mondataira, ahogy hangsúlyoz, ahogy gesztikulál, ahogy a vizuális eszközöket használja, ahogy fenntartja vagy éppen elengedi a többiek figyelmét. Nézd, hogyan reagál a kérdésekre, mennyire frusztrálja őt vagy mennyire kezd belemenni megoldásokba, részletekbe, aminek talán nem ott a helye. És persze a végén mindez hogyan fejlesztette az ő brand-jét. Mert ő azt szeretne építeni, neki legyen egy saját brand-je, ami tökéletesen ismertté teszi őt.

  1. Érzések

Most már van egy csomó megfigyelésed, amit meg tudsz osztani fiatal munkatársaddal. Mit is jó ilyenkor tenni? Biztos, hogy ne nyomj le egy olyan monológot, amit e téma elején leírtam. Az sem jó, ha elkezded ráolvasni, mi lett volna a helyes. Én ilyenkor elindulok az érzések felé, mert azokkal senki, de senki nem tud vitatkozni. Mint tudjuk, az első érzelmi reakciók 200-250 msec alatt kialakulnak. A szádat még megmozdítani sem tudod, de már testedben az érzés összes reakciója lejátszódik. Ezt kell az Y generációs kolléga esetén felszínre hozni. Elárulok egy titkot, ez nem csak az Y-osokra igaz. Ez igaz minden emberi lényre, éljen bárhol és bármilyen kulturális közegben és legyen bármennyi idős. Ha szépen előhozod az érzéseit, hogy egy-egy szituban mit reagált a szervezete, ő maga fogja megtalálni a helyes utat, vagy jön rá arra, hogy jó volt, amit csinált.

A golfedzőmnek két mondása is van: 

  • Ne akarj baromi nagyot ütni, mert akkor alig fogsz előrébb jutni. Ugyanis a görcsös akarásnak egy borzalmas rossz ütés lesz a vége, és 150-160 m helyett kullogsz 20 métert. Milyen az érzés ilyenkor? Nagyon rossz, frusztráló – „De én nem ilyet akartam!”
  • Ne nagyot akarjál ütni, hanem szépet. Ilyenkor az ütés könnyedebb, hisz arra gondolsz, hogy ezt éppen filmezik, és a labdád gyönyörű ívben emelkedve repül, és csak repül, és pont oda, ahova akartad. Itt az érzésed felemelő, mosollyal teli – „Szép az élet!” Már mész is a labdához, hogy átéld még egyszer. A visszajelzés itt is azonnali, mert rögtön látod a labda repüléséből, hogy mit csináltál.

A vezetőnek pontosan olyannak kell lennie, hogy az ilyen érzéseket hozza felszínre. Ha kiderül, hogy a kolléga egy ponton rosszul érezte magát, akkor jönnek a kérdések, hogy mikor is kezdett el benne rossz érzés kialakulni. Ilyenkor előjön, hogy nem érzete magát biztosnak egy szakmai kérdésben, hogy nem értette meg elsőre a kérdést, és nem merte azt mondani a másiknak, hogy fogalmazza meg másképpen. Ezekre a konkrét dolgokra aztán már adhatsz taktikát, megoldást hogy ilyenkor mi lehet a jó eszköz. Például visszakérdezni: „úgy gondoltad, hogy…?” (És erről még egy teljes könyvet lehetne írni, de ez most nem célom.)

Ha pedig a jó érzésekről kell beszélgetni, nos itt szokott a nehezebb dió előkerülni. Ugyanis az emberek ezekről nem szeretnek beszélni, mert dicsekvésnek, nagyképűségnek tűnik. Pedig pontosan ezek azok a pillanatok, amiért majd újból el akar veled menni egy megbeszélésre, mert szeretné gyűjtögetni Y-osunk ezen jó pillanatokat. Szóval csak kérdezz, amíg ki nem mondja – ezzel tudatosítva magában – hogy melyik helyzetben hogyan érezte magát. Ilyenkor erősíts rá, hogy mi volt az, ami benned, mint vezetőben is jó érzést keltett, és nagy a valószínűsége, hogy a résztvevő többi kollégában is.

  1. Nézőpontok

Eddig a saját megfigyeléseidről beszéltem, de akkor lesz igazán kerek a visszajelzés, ha kilépsz a saját zónádból. El kell látogatni vezető társaidhoz, más szervezeteknél dolgozó kollégákhoz. Igen, tőlük is kell visszajelzést kérni, mert a saját érzéseikről csak ők tudnak hitelesen nyilatkozni. Elsőre talán meg fognak lepődni, de elkezdenek téged is becsülni azért, mert az látszik, hogy törődsz a fiatal tehetségekkel. Nekünk, mint vezetőknek ez az egyik legfontosabb dolgunk.

  1. Kezdeményezés

Megvannak a visszajelzések, és most rajtad a sor! Neked kell kezdeményezni egy találkozót a fiatal kollégáddal. Ez a hagyományos út, amikor rendezett gondolatmenetben megosztod vele élményeidet, amiket te magad tapasztaltál, vagy kaptál másoktól. Azonban a legjobb, ha sikerül spontán belekezdeni egy négyszemközti beszélgetésbe ebéd közben, reggeli kávézás mellett. Ekkor utalj vissza arra, hogy a kollégának milyen jó érzése volt azon a bizonyos megbeszélésen. Itt meséld el, hogy találkoztál a másik vezetővel, és elmesélte, hogy neki mit jelentett az a pillanat. Ez a fajta spontán visszajelzés sokkal hatásosabb, mint egy előre „megszerkesztett” találkozó. Élj gyakran ezekkel a lehetőségekkel, mert ez is egy módja, hogy Y generációs kollégánk folyamatos, és azonnali visszajelzést kapjon. Ez ad neki erőt, hogy érdemes küzdeni, hogy érdemes az idősebb, de tapasztaltabb vezetőjére figyelni, segítségét kérni. Mi BB vezetők pedig ekkor kezdjük érezni azt a jó érzést, hogy kollégánk egyre inkább boldogul magától, és ez egy bizonyos részig neked, vezetőnek köszönhető.

Amiket most a visszajelzésről írtam, már nem annyira Y generációs fő irányok, ez bizony mindenkire igaz. Próbáld ki, és osszátok meg a tapasztalatokat vezetőtársaiddal egymás között.

Sok sikert a fiatalabb generációval! Én nagyon élvezem!

Üdv,

egy lélekben 35 éves vezető - 57 év tapasztalattal :)

Tetszett az írás? Még van egy csomó itt. Itt meg képek is rólunk.

 

Képek a Pixabayről

2018\08\09 PottokJudit komment

BB2Y - avagy hogyan látom baby boomerként az Y generációt, mint vezető

Na jó, most azzal kéne kezdeni, hogy egy BB korosztályt képviselő, kopaszodó vezető vagyok, de lelkileg megragadtam a 35-40 éves korban, miközben gyűjtögettem az élettapasztalatokat, amiből már 57 év van.

Vagy lehet, hogy ez lenne a jobb bevezető? Vezetek egy majd 80 fős szervezeti egységet egy multi cégnél, legalább 6-8 különböző tématerülettel, és 2/3-os Y generációs létszámaránnyal.

De írhatnám azt is, hogy eddig 120 különböző kolléga fordult meg az irányításom alatt, és a beválási arány 90% felett van. Ja, hogy mi lett a másik 40-nel? Átszervezés miatt átkerültek másik szervezethez, nagyobb arányban magasabb pozícióba, vagy belső pályázatok révén szintén magasabb beosztásba, és más osztályoknál építik tovább karrierjüket. De volt, aki cégen kívül mérettette meg magát, és hát sikerült.

Hogy én állandóan dolgozom, és csak ez van a központban? Egyáltalán nem. Golfozás mellett rengeteget utazunk, és imádunk együtt lenni a párommal. Sőt, a generációs kihívásokkal a gyerekeim révén is találkozom, akik pedig mily meglepő, az Y generáció tagjai.

Aztán írhatom azt is, hogy azért kéredzkedtem be ide vendég íróként, mert rendkívüli módon érdekel az utánunk jövő generáció, és most az Y és Z elnevezéssel illetett millenniumi fiatalokra gondolok. Ragadjunk is le itt ennél a témánál, hisz ezért írok most.

A Y2Y oldalán is megtalálható, meg még sok-sok száz helyen, hogy miért is más az Y generáció, akik lassan a munkavállalói réteg felét fogják adni, és mikor nyugdíjba megyek már 60% felett lesznek. Ne feledjük, azért ott vannak még az X generáció tagjai is.

Mint említettem majd 2/3-a az általam irányított szervezetnek Y generációs. Ez egy vezető számára manapság nem kis kihívás. OK 2/3-a Y generációs, aztán van X generációs és van bizony nyugdíj előtt álló is. (Közelebb a nyugdíjhoz, mint én.) Mondhatnánk, hogy akkor az Y-osok révén egész szépen egységes. Nos mindjárt szeretném is eloszlatni ezt, ugyanis hiába majd 50 fő Y generációs, de ez valójában 50 különböző Y generációst jelent. Ráadásul együtt kell dolgozniuk az előttük járókkal.

Arra gondoltam, hogy egy BB korban lévő vezető szemével nézzük meg az Y generáció kihívásait, és egyben egy vezető próbatételeit is.

És akkor meg is érkeztünk az első királyi próbatételhez:

Hogyan lehet 2-3 generációt egy irányba állítani, „beállítani” a sebességet, mely mindenkinek kihívó, de elfogadható, hogy azért mégis haladjunk előre. Hogyan lehet célokat kitűzni, mely inspirál mindenkit?

 

Bizony az a helyzet, hogy egy adott probléma megoldásában szükség van a korábbi sok-sok év tapasztalatára, nagy szükség van a mai kor eredményeire, de szükség van egy iránymutatásra is, mely a jövőbe mutat, és ami bizony még hordoz elég sok ismeretlen faktort ráadásul. A fiatal tálent azonnal szárnyra kap, elkezd vízionálni, jövőt alkotni, már bele is fogna a 2028-as feladatokba 2018-ban, mert hisz gyorsan kell jönnie az eredményeknek, mert nem ér rá várni, mert jönnek a félelmetes versenytársak, és aztán a végén ő marad a kis hangya. Aztán persze szépen el is sétál ezzel a vízióval a pofonokért, amit elég gyorsan meg is kap egy több generációt foglalkoztató multinál. De miért is?

Mert a nagyobb vállalatok belső működését a Baby Boomer korosztály vagy jobb esetben már az X generációs réteg szabta magára.

 

Ez pedig azzal jár, hogy jó előre meghatározott szabályok mentén kell működni, attól eltérni csak felsőbb engedéllyel lehet. Ha meg áthágjuk a szabályokat, akkor vizsgálat, szőnyegszéle. És akkor itt meg is érkeztünk a pofonok garmadához. A fiatal tálentnek fel kell ismernie, hogy pofont kapott, és nem szeretne többet, de a vezetőnek nem szabad engednie, hogy teljesen illeszkedjen a régi stílusú működéshez, különben ki fog újítani? Segíteni kell megkeresni, hogy milyen módon lehet a lehetőségek mentén mégis gyorsabban előrébb jutni, hogy az Y generációs ne veszítse el lelkesedését, de ne is lépjük át a még jelenlegi szabályokat. Ezzel párhuzamosan pedig a vezetőnek képviselnie kell az új irányt, és közreműködni abban, hogy az új igényeknek megfelelően módosuljanak a szabályok. Na ez meg a vezetőnek kihívás, hisz át kell lépnie a saját árnyékát, ki kell lépnie a számára biztonságot jelentő komfortzónából. Ez pedig csak úgy megy, ha minél többet és többet beszélget az Y generációs munkatársával, mert csak így tanulhatja meg, hogy mi az ami mozgatja, hajtja őt előre. Mi az, amiben nem érzi magát komfortosnak a BB-ek által felépített világban.

Itt bizony eltérő válaszokat fogunk kapni, mert hisz ők is különbözőek. Lesz, akit kiráz a hideg a rettenetesen bonyolult jóváhagyási procedúrától, mert azt érzi, hogy bizalmatlanok vele szemben, pedig ő minden lépésében a cégnek kívánja a legjobbat, csak másképpen. Aztán a másik kolléga alkotni szeret, de őt hagyják békén a 8 és a16 óra közötti bentléttel, mert ő délután és este tud alkotni.

Vegyünk egy egyszerűbb IT fejlesztést.

BB módszer:

Beszélgessünk, hogy mit is akarunk --> írjuk le az üzleti igényünket --> hagyassuk jóvá az üzleti vezetővel --> küldjük meg az IT szakterületnek --> tartsunk értelmező egyeztetést --> az IT elkészíti a fejlesztési koncepciót --> megküldi véleményezésre --> az üzlet félig érti, így egyeztetnek --> lezárják a koncepciót --> megrendelik a fejlesztést --> fejlesztés --> fejlesztői tesztek --> megkapja az üzlet, teszteli --> javítattja --> teszteli --> engedélyezik az élesítést.

Elfáradtál ugye a nem is teljes felsorolásban, mert kimaradt a change request, az elszámolási problémák stb. Ja, hogy ez 6-8 hónap?

Y-os módszer:

Beszélgessünk, hogy mit is akarunk --> mutassuk meg, hogy hogyan akarjuk megcsinálni --> mi legyen az első eredmény --> építsünk közösen egy IT szakemberrel egy „homokozó rendszert” --> próbáljuk ki --> mutassuk be az eredményt --> módosítsunk --> menjünk tovább a következő eredményig

Igen, felhatalmazás, bizalom à 6-8 hét!!!!

Na ezt kell közösen elérni. Az Y generációs kolléga mint mondtam elment a pofonért. De miért is kapott pofont?

Második királyi próbatétel, a kommunikáció:

A mi korosztályunk nagyon figyel arra, hogy a kommunikációja finom legyen, véletlenül se bántson meg senkit. Mi a vége? Félreértések, nem egyértelmű kijelentések, elbeszélések egymás mellett, finomkodások, oda nem érő üzenetek.

Ezzel szemben az Y generációs munkatársunk odaáll, elmondja, hogy mit szeretne, mi az amit most nem szeret a rendszerben, és egyértelműen elmondja, hogy neki mire van szüksége. Nem kertel, nem simogat, mert a cél lebeg a szeme előtt, amit el akar érni. Nem érti a másik oldalt, hogy ezt az egészet miért nem érti, miért ragaszkodik a megszokotthoz, és miért nem csatlakozik azonnal az ő elképzeléséhez, és mennek együtt tovább.

A kommunikáció kétsíkúvá válik, gyakran konfliktus is keletkezik belőle. Na ezt az Y generációs pedig nem tudja kezelni, hisz nem tud a BB fejével gondolkodni. Nem tudja, hogy a BB-s az összes kockázatot szeretné elkerülni, nem szeret hibázni, és neki egy esetlegesen sikertelen próbálkozás a homokozó rendszerben kudarc. Ezt pedig szintén el akarja kerülni, mert azt hiszi, hogy ha bevallja akkor csökken a nimbusza, megrója a főnöke, netán elveszíti az állását. Tehát ezek a félelmek vezetik abban, hogy ne akarjon azonnal beállni az Y-os mögé, és mindenképpen a megszokott folyamatok, eljárások mentén haladjanak tovább. Ezt egy vezető, akinek a szervezeti egységében sok az Y-os, nem teheti meg. Ugyanis nem fog sikereket elérni. Pedig egy sikeres vezető attól sikeres, ha a kollégái is azok.

Tehát a vezető mielőtt kiengedi az Y generációst a gladiátorok közé, felkészíti -  már megint: beszélgetésekkel. Igen, végiggondolják előre, hogy mi történhet, mit szólhat a másik fél, hogyan reagálhat. Hisz a vezető sokkal több tapasztalattal bír a kollégáit illetően, mint az 1-5 éve itt dolgozó Y generációs, aki ráadásul első munkahelyén van. A vezetőnek támogatnia kell a fiatal elképzelését, módszereit, és ha szükséges, akkor mint mentor vagy coach kell, hogy részt vegyen ebben.

 

 

Azt pedig nem nagyon tanácsolom, hogy ha nehéznek látszik a dolog, akkor a fiatalt távol tartsuk az arénától. Meg kell tanulnia érvelni, meg kell éreznie a bőrén, hogy mit is jelent a különböző megközelítések garmada egy tárgyalón belül.

De ez miért probléma? Nos azért, mert ez a bizonyos Y generáció és főleg a fiatalabbja már nagy részét az életének virtuális térben tölti, ahol csak a hasonszőrűekkel kommunikál, és azt is speciális nyelvezettel. Ha valaki nem hasonszőrű, kikapcsolja, nem is létezik számára. Aztán jön a munkahely, ahol a munkatársakat nem lehet kikapcsolni. Még rosszabb, együtt kell vele dolgozni, beszélgetni, érvelni, alkotni. Természetesen az érveléstechnika is tanulandó. Csak gondoljunk bele, hogy pl. az egyetemen mekkora az írásbeli és a szóbeli vizsgák aránya. Akik pedig csak középiskoláig jutottak, magoltak vagy körmöltek. Retorika nulla.

Ez megint a vezető egyik kihívása, hogy erre is felkészítse a jövő embereit. Ez pedig csak példamutatással és gyakoroltatással megy. Időt kell rá szánni, és pl. egy vezetői szintű megbeszélésre vigye el magával az Y generációst annál a témánál, amiben számítunk az ő közreműködésére.

De ha számítunk rá, akkor be is vonjuk. Harmadik próbatétel, az azonnali reagálás – de ezt már csak a következő bejegyzésben…

Egyébként Baby boomerekkel is foglalkozunk...ha lélekben Y-ok ;)

Képek a Pixabayről

Írónk valós személy, nagy tapasztalattal rendelkező multis vezető, akinek nevét saját kérésére - és persze a GDRP-t figyelembe véve :) - fedje jótékony homály. Viszont jó hír minden Y-nak, hogy TÉNYLEG léteznek ilyen vezetők ;)

2018\08\08 nzsofiy2y komment

6+1 érv, hogy Ausztriában töltsd a nyár utolsó hosszú hétvégéjét

35 fok, hétvége, pattanj kocsiba itthon bármerre, vagy akár ugorjatok el Ausztriába egy hétvégére. Ha már eleged van a metró felújításból, minden tipp jól jön, igaz? 

6 érv Ausztria mellett:

1. Tudod, mire számíthatsz

Bárhol megállsz, tuti, hogy lesz egy szuper játszósarok vagy játszótér és persze itt a pelenkázóknak is találnak helyet. Nem kell azon aggódnod, hogy menj be a személyzeti öltöző padján pelenkázni, hanem van rá helység, ahogy lennie kell.

303_sonnblick_hotel_egg_am_see_karintia_1.jpg

 2. Nem spórolják ki a belevalót

Eddigi számtalan síelés, több rövid hétvége alapján biztosan állíthatom, hogy az osztrák idegenforgalom szereplői igényesek. Nyilván elsősorban magukra, mert számára lenne ciki, ha az a review jelenne meg, hogy gagyi a kiadott szobája, lakása, háza.

Az ingatlanok jó minőségűek, tökéletes felszereltségűek és tiszták.

3. Kulináris élvezetek

Persze beleszaladhatsz egy-egy ízetlen habos sütibe, de ki akar olyat enni? Már egy Merkur látogatás felér egy mini-vidámparkkal kicsit gasztroőrült felnőttek számára. Szépen előkészített, minőségi alapanyagok, nagy választék a kisebb falusi boltban is. Ami igazán érdekes, hogy a boltokban kb. magyar árakon.

austria-summer-two.jpg

 4. Meseszép tavak

Igen, persze, nekem is a Balaton a Riviéra, de ezek a kis és nagyobb gyöngyszemek!

Wörthi tó, Mondsee és az általunk tavaly felfedezett Zell am See, mind körbejárható, körbe biciklizhető, és a luxus mellett az egyszerű-de-nagyszerű kempingek is mindig helyet kapnak. Okosan csinálják!

29106791_m.jpg

 5. Hegyek-völgyek

Kora ősztől kora nyárig havas hegycsúcsokat a zöldellő mezők felett egyszerűen látni kell. Conteo nélkül is tudjuk, hogy erősen változóban a látkép, ideje mielőbb elmenni megnézni. Mi augusztusban épp lemaradtunk a hatalmas Grossglockneri hóviharról, így csak a X000 m magasan elfogyasztott nyári Germknödel élménye maradt meg- ne hagyd ki te sem, nyáron sem.

kaisertal_wandern_ferienland_kufstein_3_onlinejpg3352932.jpg

 6. Nyári tipp – itt nincs allergiád!

Elképesztő érzés, hogy a hegyek, állatok és minden egyéb között semmi tüsszentés és szem vakarás egészen addig, míg vissza nem érsz Magyarországra. Persze ha nem a parlagfűre vagy allergiás, hanem másra, akkor azért járj utána, mielőtt elindulsz!

krimmler-wasserfaelle-oeav-sektion_warnsdorfkrimmljpg3071523.jpg

+ 1 keserédes tény

Ha nem tudsz németül vagy angolul, akkor sem érhet már gond: itt minden (!) pincér magyar. Hegyen-völgyön, tó mellett és városban egyaránt. Ez a kemény….

Tény, hogy Ausztria nem adja könnyen magát. Úgy jó, ahogy van, mégsem mondhatjuk, hogy egyértelműen otthonos ország lenne, érezhető némi távolságtartás. Ezzel együtt szeretjük és szeretni fogjuk, talán idén újra. 

Neked sem késő még elindulni még idén, vagy jövőre… vagy inkább most már síelnél egyet? 

Még egy szűk hónap és óhatatlanul vissza a melóba. Vagy? A váltáshoz üzleti coachot találsz itt. 

 

képek: austria.info mert a képeink nekünk is otthon, amíg mi csavargunk :)

Az Ibériai-félsziget északnyugati csücske

Spanyolország olyan elképesztő mennyiségű látnivalóval rendelkezik, hogy turista legyen a talpán, aki akár az egyszázadát is végiglátogatja. Sok helyszínről írtunk mi is már, például Costa Blancáról, Katalóniáról, Barcelonáról, az északi féltekéről viszont még egyáltalán nem. 

36374546_10156362589177159_1619020125891985408_o.jpg

Júniusi portugál-spanyol útunk második felének nagyobb részét a spanyol oldalon töltöttük. Kezdtünk Las Medulasban, az ókori római aranybányában, amelyről az ezerkétszáz* követett travel blog egyikén olvastam még régen. Sokan mindenesetre nem követhetik az adott blogot, mert rajtunk kívül még egyetlen autó tartózkodott a méretes parkolóban. Legyen a tietek a következő. 

36381997_10156362590632159_5199942189739671552_o.jpg

A wikipedia szerint:

Las Médulas történelmi helyszín Spanyolországban, közel Ponferrada városhoz, León tartományban. Egykor a Római Birodalom legfontosabb aranybányája volt, ahol Kr. e. I. századtól kezdve kétszáz éven át folyt a bányászat. Las Médulas szerepel az UNESCO listáján.

A hihetetlen látványt nyújtó tájképet a ruina montium, egy rómaikori bányászati módszer (technika) eredményezte. Az idősebbik Plinius Naturalis historia című művében írja le, hogy járatokkal, alagutakkal átlyuggatták a hegyet, majd ezt követően nagytömegű vízzel árasztották el. Ennek hatására a hegycsúcs szó szerint összeomlott. A művelethez szükséges nagy mennyiségű vizet a Siera de la Cabrera mintegy 100 kilométer hosszú csatornaművön (csatorna és viadukt kombináción) át hozták ide. Ennek a módszernek egyes elemeit még napjainkban is alkalmazzák.

36375530_10156362591587159_4279114988322291712_o.jpg

Olyan színek, olyan formák, amelyeket utoljára Utahban láttunk, és itt van Európa közepén (Khm, talán kicsit balra). Balra nézve Írország zöldje, jobbra nézve a Bryce canyon narancssárgája. Három-négy óra alatt kényelmesen bejárható a környék, másfél órás kapaszkodóval felmászhatunk a tetejére, de azért vegyük figyelembe, hogy az észak-spanyol éghajlati viszonyokról ez a környék még nem hallott, itt sem atlanti szél, sem eső, sem húsz fok nem fog megtámadni minket. Helyette 38 celsius árnyékban, úgyhogy menjünk délután - amúgy is akkor a legszebbek a színek. 

las-medulas-bierzo-tuserco-travel-e1530873262432.jpg

Medulas után északnak vettük az irányt és pár óra múlva megérkeztünk a csodálatos Gijónba. Egy portugál nénike figyelmeztetett minket, hogy semmiképpen se menjünk majd oda, mert csúnya, ő járt már ott húsz éve. Ahogy az útikönyvek is utoljára, úgyhogy nem ártana lassan visszamennie mindenkinek :). Gijón ugyanis nagyon szép, a város picit Madridra hajaz, gyönyörű városi stranddal, amin a víz hőmérsékletének megfelelően senki sem tartózkodott. 

36386178_10156362583522159_2961535565847068672_o.jpg

Ha már erre járunk, ne menjünk el cider nélkül. A világ cider termelésének 90%-át adja Asturia, aminek (hálistennek) 85%-át meg is isszák. A cider fővárosa pedig Gijon, úton útfélen sidreriába botlunk, ahol megtudhatjuk, hogy a cidert nem úgy kell inni, ahogy mi hisszük, hanem magasról töltve, maximum fél decinként adagolva, azzal a lendülettel lehúzva.

36333457_10156362580972159_5046272426007068672_o.jpg

Gijontól elindulhatunk az óceánparton és szebbnél szebb strandokba, kisvárosokba fogunk botlani. A mi kedvencünk Avilés és Cudillero volt, de kedvünkre választhatunk ezerkétszáz temérdek gyönyörű, középkori városmaggal rendelkező városból. 

36338099_10156362590882159_2403917496496160768_o.jpg

Következő állomásunk Santiago de Compostella. Az El Camino nyomán híressé vált város egyszerűen csodaszép, csak ne kövesd el azt a hibát, hogy nappal akarod megnézni. Éjszaka nagyrészt üres, a kegyhelyboltok asztalai elpakolva, a helyiek pedig nyilván a kocsmában. Mondanom sem kell, zarándok jóval kevesebb van, mint turista, a zarándokmise pedig jobban emlékeztetett egy insta live közvetítésre, mint egy misére, de összességében mindenképp keressük fel a várost, ha erre járunk. Bár ezt nem hirdetik sehol, de online előre foglalva egy rövid spanyolnyelvű vezetés tekintetében a katedrális tetején is sétálhatunk, ahonnan lenyűgöző látvány tárul elénk.

36420592_10156362580152159_1449176060783493120_o_1.jpg

Santiagot elhagyva visszaértünk északról Portugáliába, ahol volt még másfél napunk felfedezni Porto környékét. A bragai Bom Jesus, és maga Braga, a portugál Róma mindenképp megér egy éjszakát. A városban több, mint 300 templom van, amennyit kedvünk van keressünk fel belőle, vagy csak bóklásszunk a hangulatos kis utcákban, élvezve a spanyol után megdöbbentően olcsónak tűnő vidéki portugál éttermeket. 

36313561_10156362587162159_1131092552368259072_o.jpg

Porto előtt utolsó városunk Ponte de Lima, Portugália legöregebb városa, széles promenáddal, a már megszokottnak mondható középkori városmaggal és maroknál kevesebb turistával. 

36340003_10156362589292159_6295136516389732352_o.jpg

Egy hetes körutunk utolsó fél napját Portóban töltöttük, ahol fogyasztottunk egy utolsó belemi kosárkát és este hazarepültünk. Egy hét, két ország rengeteg rejtett gyöngyszeme, mindez abszolút low budget módon, ez az Ibériai-félsziget teteje. Ne hagyjátok ki.

 

AUGUSZTUSBAN FÉL LÁBUNK SINCS MÉG A KÖRNYÉKEN, DE SZEPTEMBERRE MÉG 1-1 SZABAD ÓRÁNYI KAPACITÁSUNK VAN, HA SZABI UTÁN KÉT NAPIG SEM TUDOD MAGAD ÉLETBEN TARTANI AZ UNALOMTÓL, NEMZETKÖZILEG AKKREDITÁLT ÜZLETI COACHOT KERESHETSZ ITT.

 

*Bátyám körülbelül huszonöt évvel ezelőtt figyelte meg, hogy az általam automatikusan használt legnagyobb szám témától független, kivétel nélkül, az ezerkétszáz. Nem kell szószerint venni.

 

képek: saját

A kiégés nem az irodában kezdődik

pedig, amikor valaki a burnoutra hivatkozik, rendszerint mindenkinek az a gondolata, hogy túlhajszolta magát szegény a munkában. És bár ez tulajdonképpen igaz, mégsem itt van a kiégés gyökere.

Az előző bejegyzésemben röviden foglalkoztam a kiégés stádiumaival. A kiégés első stádiuma egy nagyfokú lelkesedés. Lelkesedés a hivatásunk, a munkánk, a pozíciónk, a presztízs, a hatalom, a csapat, a főnök, az ideáink iránt. Ebben az első, nagyon inspiráló fázisban már félremehetnek a dogok annyira, hogy később szinte törvényszerű legyen az apátia.

Tehát akkor, NO lelkesedés, és megúsztuk a kiégést?

Persze, hogy nem. A lelkesedés állati fontos, ami nélkül nincs, ami előre vigyen. De a tűz, aminél melegedni lehet, el is pusztíthat. Nem mindegy, hogy az életünkben hány területen érezzük ezt az előrevivő tüzet. Mert, ha csak egy ilyen dolog van, legyen az munka, vagy bármi más, akkor ott bizony könnyebben kialakulhat a burnout-szindróma, mint máshol. Most jöhetnék gyönyörű hasonlatokkal, mint például a Nap körül keringő Föld. A Föld a Napba zuhanna, ha nem lenne körülötte még számtalan égitest, amely a tömegvonzás törvényei alapján végül egy elliptikus pályára és így éltető távolságba kényszeríti a Földet a Naptól. Vagy írhatnám azt, hogy egy egylábú székkel könnyebb felborulni mind mondjuk egy 1+x lábú székkel. De inkább arról írok, hogy mire kell odafigyelned, ha nem akarsz Ikaroszként túl közel repülni a Naphoz kiégni.

chinese-1492411_640.jpg

X – Y balance

Itt most kivételesen nem a generációkról van szó. Csak a Life-Work Balance, tehát a magánélet-munka egyensúly kifejezést heckeltem meg. Mert az első két szó eltereli a figyelmet a lényegről, ami az egyensúly. Nem a munka és a magánélet egyensúlya, hanem a kapcsolatok, a lelkesedést kiváltó életterületek egyensúlya a fontos. Viszont az nagyon.

Érdekes, hogy amikor a work-life balance szóba kerül, akkor sosem úgy, hogy „túl sok időt töltök a családommal/párommal/barátaimmal és ezen változtatnom kéne, mert közben a munkám nagyon háttérbe szorul, pedig tudom, hogy attól lenne teljes az életem, ha többet dolgoznék.” Ugye milyen furcsán hangzik? A „kihívásaim vannak a work-life ballancommal” helyett az esetek 99%-ban pontosabb lenne az a meghatározás, hogy „túl sokat melózom” vagy „nem bírom abbahagyni a munkát, pedig kéne”.

A work-life balance kifejezéssel még az is a problémám, hogy szembeállítja egymással a munkát és az életet, mint a mérleg két serpenyőjét. Ki az, aki komolyan elhiszi, hogy ez egy ellentétpár, és ki az, aki elhiszi, hogy az életünkben csak két dolog között kell megtalálni a megfelelő arányt a boldogsághoz?

Mutatok három érdekes hőtérképet a 2016-ben kezdett és 2017 –ben zárult Eurofound’s European Quality of Life Survey eredményeiről:

Általánosságban hogyan illeszkedik a munkaideje a munkán kívüli családi vagy társadalmi kötelezettségeihez?

heatmap-eqls2017nc-y16_income_quartiles-all-y16_q19-2--rather-well-or-very-well-hu-740.png

A fenti térképen az „inkább jól, vagy nagyon jól” választ adók arányát látjuk országos bontásban. Tehát mi magyarok inkább azok közé tartozunk, akik az igen magas átlagnál kevésbé érzik illeszkedőnek a munkaidejüket a magánéleti kötelezettségeikhez. Nézd a következőt térképet!

heatmap-eqls2017nc-y16_income_quartiles-all-y16_total_workinghours-mean-hu-740.png

Az ábrán a heti átlagosan munkával töltött órák számát látod országonként. Ez nálunk a kutatás szerint 42,5 óra, ami a nyugat és észak európai országokhoz képest magas. (A térképet elnézve ez a jelenség nem csak a gazdaság fejlettségével, és a termeléshatékonysággal függ össze.) És most jön a meglepi!

heatmap-eqls2017nc-y16_income_quartiles-all-y16_q17-mean-hu-740.png

Arra a kérdésre, hogy „Hány órát szeretne dolgozni hetente?”, mi átlagosan 37,6 órát válaszoltunk! Tíz órával többet, mint a Németországban, Olaszországban vagy például Svédországban, és tizenkét órával többet, mint a Hollandiában, vagy Dániában mért adat.

Nekem a fenti három térkép, így egymás után arról szól, hogy bár nem érezzük egyensúlyban a munkánkat és magánéletünket, sokat dolgozunk, de alig szeretnénk kevesebbet dolgozni.

Olyan, mintha nem tudnánk elképzelni, hogy mit kezdenénk heti 10 óra nem-munkaidővel.

Na, szerintem itt kezdődik a kiégés. És ezért mondom, hogy nem pusztán a munkával töltött idő és a mással töltött idő egyensúlya a fontos.

Inkább az, hogy az egyensúlyhoz szükséges összes személyes lelkesedésednek meg legyen a helye és ideje az életedben.

És ehhez nélkülözhetetlen, hogy tudj róluk. Az összesről. Nyilván ott lesznek a minőségi társas kapcsolatok is, a párod a gyerekeid, mint az egyik legfontosabb, de még ott lehet sok minden más is. Teremtsd meg azt a csendet, amelyben meghallod a saját elképzeléseidet és vizsgáld felül, hogy amit teszel az éppen hozzájárul-e az igényeidhez és az egyensúlyodhoz.

Ebben segíthet az „életkerék”, ami egy egyszerű tudatosító eszköz. Rajzolj egy kört, és oszd fel cikkekre egy átlagos napon végzett tevékenységeid szerint. Minden jellemző elfoglaltságod kapjon egy akkora körcikket, amekkora valóban jut neki. Nézz a rajzodra és figyelj arra, hogy mit érzel. Aztán rajzolj egy másik kört, és most rajzold be azokat a cikkeket, amiket és amekkorákat valóban szeretnél. Nézz a rajzodra és figyelj arra, hogy mit érzel. Ha kell, rajzold újra a második rajzot, annyiszor ahányszor szükségesnek látod. A cél, hogy a végeredmény valóban a Te céljaidat és ne a társadalmi elvárásokat tükrözze. Ha elsőre lehetetlennek tűnik is elérni a lerajzolt cél, no para! Majd alakul, alakítod. És ha megkérdeznek, hogy mennyit szeretnél dolgozni, talán könnyebben válaszolsz majd!

Ha nem szeretnél nagyon kiszolgáltatott lenni a kiégés szindróma, vagy az apátiát megelőző frusztráció stádiumának, akkor lelkesedj több dolog iránt. Lelkesedj több emberi kapcsolatod iránt, lelkesedj több művészeti stílus, több sportág iránt, több játék iránt és ne hagyd, hogy egy nagy tűz elszívja az oxigént a többi elől.

A mi lelkesedésünket itt és itt követheted nyomon.

 

A Eurofound’s European Quality of Life Survey eredményeiről itt olvashatsz többet: https://www.eurofound.europa.eu/hu/surveys/european-quality-of-life-surveys

A lampionok a paxabayről.

2018\07\18 nzsofiy2y komment

Nyár, iroda, túlélési technikák

Szöszmötölés helyett tippek az irodai nyárra

desigual_seaside.jpg

SOHA nincs időm semmire!

Elképesztő hosszú a ToDo listám!

Hú, most jó sok dolog összejött, most nem érek rá...

Évszaktól függetlenül gyakorlatilag naponta hajtogatjuk a fentieket és szinte már tökéletesen el is hisszük, hogy nekünk semmire nincs időnk. Egy tavalyi kutatás szerint elfoglaltnak lenni az új státusszimbólum, de ha te másra vágysz, akkor fontold meg,mivel takaríthatnál meg pár értékes percet, órát. Nyáron ez valahogy különösen fontos, hiszen ilyenkor extrém módon megnő a szabadságvágyunk, nem igaz? 

Messzemenőkig nem értek egyet azzal, hogy "arra van időd, amire szeretnél", de azzal igen, hogy visszaerezhetsz egy kis időt:

0. Akkor kezdj dolgozni, amikor dolgozni kezdesz

Felkelés után gyors e-mail check? Még be sem értél, de már fél órája feszülsz azon, hogy mindent kéne csinálnod? Ugye tudod, hogy a saját aksidat már sikerült is félig lemerítened?! 

A 0. pont persze az estére is vonatkozik: ha letetted a tollat/gépet, akkor ne kacsints vissza az e-mailekre óránként. Vagy akkor még nincs vége a napnak, csak rendkívül szétszórtan benne maradsz egy reggel 7-től este 11-ig tartó munkanapban. 

1. Jegyzetelj!

Appba, papírra, hangoddal, kezeddel, tolladdal.

A megbeszéléseken a másik fél értékelni fogja a gesztust, mert ezzel is jelzed, hogy fontos amit mond. Másrészt ha már annyi felé áll az agyad, hálás leszel magadnak. Nincs mit "elvinni" arról a meetingről? Akkor miért vagy ott?!

notes.jpg

2. Tartsd be a határidőket

Magad miatt - így vagy korrekt. Ismerd magad annyira, hogy tudd, előre készülős vagy épp utolsó pillanatban belekezdős vagy. Számolj a következményekkel és csináld meg azt, amit vállaltál. Hogy túl sok dolog van a listán? Lépj a 3. pontra.

3. Állíts fel fontossági sorrendet

Ugye milyen érdekes, ha nem "prioritási listának hívod", akkor egész érthető, nem? 

A 3. pont lényege: gondolkodj. Mi következik egy másik elem után? Mit kell most azonnal megcsinálnod, mit ér rá később? Mi a, ami miatt másoknak várniuk kell? 

Van egy szuper gyakorlatunk erre, de itt is olvashatsz egy verziót. 

4. Csinálj valamit a Facebook megszállottságoddal

Akinek nem inge... a Statista szerint naponta átlagosan 135 percet, azaz több, mint 2 órát töltesz a social media felületeken. Ez leginkább a Facebookot jelenti, valamint Insta és hasonló oldalak. Ebben még nincs benne az online cikk olvasás, de mivel gyakran keveredik a két tevékenység, nyugodtan csapj hozzá 30 percet. Szóval máris van 3 órád. Azért köszi, hogy ezt a bejegyzést elolvastad!

5. Blokkolj idősávot a naptáradban

Ekkor tényleg dolgozz. Ez nem lesz nehéz, mert már a 4. ponton túl vagy.  Vedd fel a projektek fonalát, készítsd el a prezit, írd meg az összefoglalót, küldd el, amit kell. A végén pedig dicsérd meg magad ;)

Egyszerre csak egy dolgot próbálj ki és azt azt építsd be a mindennapjaidba.

Még ma.

 

Csak halkan jegyzem meg, hogy ha mindig csinálsz valamit, akkor pont az összetettebb gondolatoknak nem adsz időt és teret. 

És ez nem csak afféle
Szerény vélemény,
Határozottan állítom, hogy
Tény, tény, tény.

(Copyright: Micimackó)

A "semmit tevés" ad ugyanis teret a kreativitásnak, absztrakt gondolatoknak. Ha elsőre ijesztőnek tűnik, akkor keretezd át úgy, hogy "gondolkodási időt adsz magadnak".   Nem hiába, édes semmittevés...

dolce_far_niente.jpg

 

 A felső kép a Desigual központjából készültek, kilátással a barcelonai playa-ra. Ugye mindjárt jobb kedved lett? :)

(Forrás itt és itt és itt)

Ha még nem ilyen az irodai kilátásod, de szeretnél váltani, akkor keress minket.  

Kiégés vagy unalom?

Több ügyfelemnél is szembejött már velem a burnout szindróma, mint induló téma. Nem én neveztem annak, hanem a coacheek. Mit sem ér egy coach blog burnout post nélkül, ezért íme néhány gondolat a teljesség igénye nélkül azoknak, akik nem kifejezetten segítő szakmában dolgoznak, de megélnek kiégéshez hasonló, vagy vezető tüneteket.

Azt hittem, hogy rengeteg cikk szól a kiégésről. A google nagyjából 106 000 találatot ad a „kiégés” kifejezésre, ami meglepően kevés. A „depresszió” kifejezésre például közel 2,5 millió magyar találat van. (Viszont a kiégés magasan veri a „felülemelkedés” kifejezés találatait, ami szerény 23 ezer.) Tehát a témáról nem azért kell írni, mert már mások is nagyon sokat írtak, hanem pont azért mert még nem lerágott csont.

És akkor nézzünk egy definíciót:

„A kiégési szindróma tünetegyüttes, amely hosszútávú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés. A fogalom Freudenberger (1974) nevéhez fűződik.„ (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ki%C3%A9g%C3%A9si_szindr%C3%B3ma)

A témával kapcsolatos definíciókban rendre megjelenik a negatív stressz, az érzelmi kimerültség, a motiváció, a lelkesedés csökkenése. Elsősorban a segítő szakmák vannak kitéve a kiégés jelenségének, de mára teljesen általános szinte az összes olyan szakterületen, ahol megjelenik az emberekre való fokozott odafigyelés igénye, ott, ahol szívvel-lélekkel kell dolgozni. Freudenberger eredeti, 1980-ban kiadott könyvében (Burn Out: The High Cost of High Achievement. What it is and how to survive it /Kiégés: a magas teljesítmény magas ára. Mi ez és hogyan éljük túl/) tíz stádiumot különböztet meg. A legtöbb témával foglalkozó írásban azonban csak a következő öttel találkozunk:

  1. Lelkesedés (irreális célok, a szakma idealizálása, hatalmas lendület és energia bevitel);
  2. Realizmus (a lelkesedés alábbhagy, a teljesítmény beáll egy reális szintre);
  3. Stagnálás (a lelkesedés tovább csökken, a munka már nem öröm, hanem rutin);
  4. Frusztráció (feszültség, ingerlékenység, teljesítmény csökkenés);
  5. Apátia (összeomlás, magánéleti válság, kimerültség, kiüresedés, érzelmi fásultság)

 

children-playing-329234_1280.jpg

Amikor a fiaim játszanak, mindig lelkesen kezdenek hozzá, majd rendszerint kétféle módon fejezik be. Vagy egész egyszerűen megunják, és elkezdenek mást játszani, vagy valami kudarcélmény éri őket, és a korábbi játékot dühösen otthagyva, esetleg odavágva kezdenek el mást játszani. A kezdeti lelkesedésüket idővel mindig elveszítik. Olykor valaminek a hosszabb sikertelen megoldását keresve enyhe stressz-helyzetbe is kerülnek. Mivel a játékot minden esetben szívvel lélekkel, teljes lényükkel játsszák, nagyon is ki lehetnének téve a kiégés veszélyének. Mégsem égnek ki.

És, hogy miért nem?

Mert nem várják meg!

Mert nem kénytelenek ugyanazzal a játékkal tovább játszani, amiben már nincs örömük, sőt kudarcot okoz nekik. A játékot nem örökre teszik le, hanem addig, amíg újra nincs kedvük vele játszani. És akkor még ott vannak az árnyalatok: a játék marad, csak mást építenek belőle, vagy ugyanazzal a játékkal mást játszanak.

Ül velem szemben egy élelmiszeripari nagyvállalat magas beosztású vezetője, és azt mondja, a témája a kiégés. Kérem, hogy mondja el, mit érez. Kiderül, hogy már 14 éve dolgozik a cégnél, több vezető beosztásban volt már. A jelenlegiben már nem talál örömöt, igazi kihívást. Vezetőként nagyon kevés közvetlen munkafolyamathoz érzi magát igazán közel. Mindenről tudnia kell, de köszönhetően a jól működő rendszernek, kevés az a tudása, amivel tényleg kezdenie is kell valamit. Nem fáradt, csak nagyon nincs kedve ahhoz, amit csinál.

Vajon ő a kiégés melyik stádiumában van? Ez valóban kiégés, vagy talán csak unatkozik? A válaszokat még nem tudom, de abban egyelőre biztos vagyok, hogy nem kell az ügyfelet pszichológushoz irányítanom. Inkább „megengedem” azt egy felnőtt embernek, amit egy gyereknek is megengedünk: történetesen, hogy megunjon valamit, amit régen szívesen csinált, de hosszú évek után már nem.

Arra jöttünk rá közösen, hogy érdemes minél alaposabban körülnézni és végiggondolni, hogy mit lehet még játszani ezzel a játékkal, vagy mi van még olyan játék a közelben, ami érdekes.

A végiggondolás azzal kezdődött, hogy megfogalmazta, milyen játék lenne az, amivel szívesen játszana. Nem „mi” az a játék, hanem „milyen”. Fontos, hogy nem munka tevékenységeket, hanem a tevékenységek számára vonzó jellemzőit sorolta fel. Innentől kezdve azokat a tevékenységeket kell keresnie, felismernie, amikre igazak a felsorolt jellemzők.

Nem tudom, hogy merre fog haladni a folyamatunk, de ha lehetőséget látok rá abban fogom támogatni, hogy átkeretezze a helyzetét. Definiálja újra, a sikert, az érdekest, a munkáját, pozícióját. Csak ezután keressen új játékot, vagy munkahelyet. (Lásd korábbi bejegyzésünk.)

Nem azért, mert rossz dolog munkahelyet, vagy akár hivatást váltani, hanem azért, hogy megtanulja megelőzni a kiégést. És ahogy gyerek korábban bölcsen tudta, idejében váltson egy szórakoztatóbb játékra.

A fentiek mellett fontos tudni, hogy a kiégés szindróma késői stádiumai csak megfelelő segítséggel, pszichológus bevonásával kezelhetők, és egyes kitett szakmák esetében már a megelőzésben is érdemes szakemberhez fordulni. (Vezetett támogató csoportok, szupervízió stb.)

Mérő Lászlótól tudom, hogy az igazi játék önmagáért való, és nincs funkciója úgy, ahogy a munkának. Mégis úgy érzem, hogy a kiégés megelőzésében kulcsszerepe lehet annak, hogy egy számunkra szórakoztató játékká tegyük hétköznapi, olykor égetően monoton tevékenységeinket. (A segítő szakmák esetében azért ennél árnyaltabb a kép.)

Amikor megmutattam ezt a cikket egy pszichológus ismerősömnek, azt mondta, hogy a flow-ról írok. Erre én azt mondtam, hogy persze, és dehogy! Inkább arra mutatok egy példát, hogy ha elvesztettük a flow-t, és csapdában érezzük magunkat, akkor hogyan legyen meg az önismeretünk, kreativitásunk és gyermeki bölcsességünk ahhoz, hogy újrakeretezzük az életünket. Igen az életünket, és nem csak a munkánkat. Mert a kiégés szindróma nem marad az irodában a munkaidő végén, és nem is ott keletkezik.

to be continued...

Az monotóniát megtörheted úgy is, ha követsz minket a facebookon!

A fényképen nem a fiaim láthatók. Forrás: pixabay.com

Riviera del Conero

Van egy riviéra az olaszoknál, ami valahogy elbújt, amikor a hazai útikönyveket szerkesztették. Ez pedig a csodálatos Riviera del Conero.

riviera-del-conero.jpg

Tavalyelőtti kisgyerekes utazásunk első két része, Umbria, és a Monte Sibillini megszületett még anno, a harmadikat pedig elfelejtettem. Ami csak most tűnt fel, amikor egy ismerősnek szerettem volna elküldeni a beszámolót Marche-ről. Úgyhogy jöjjön gyorsan ez, mert szükség van rá, aztán majd jön a portugál-spanyol következő része is egyszer :). 

Arról a Marche-ről, ami egy a sok-sok kedvenc olasz megyénkből. A tartomány egyszerűen megközelíthető Milánóból, Anconából, Firenzéből, vagy akár autóval 10-11 óra alatt Budapestről. De ha rám hallgattok, repüljetek Rómába, úgyis mindig az a legolcsóbb, ott szerezzetek egy apró autót és kezdjétek ti is minimum pár nappal Umbriában, vagy a Monte Sibillini felfedezésével, és utána érkezzetek meg a végállomásra, a Riviera del Conero partjaira. 

A Riviera del Conero, a nemzeti park maga, egy 500-600 méter közötti szikla, alatta csak csónakkal megközelíthető apró partszakaszok, öblök, kristálytiszta tenger és pár apró falu a környéken. Mi Numana-t választottuk, de bármelyik tengerparti nyaralóváros tökéletes választás lesz.

13765798_10154280404232159_1507499775099773631_o.jpg

A part hosszú, széles, apró kavicsos, lassan mélyedő. A Jesolo-atmoszférától nem kell tartani, nem érnek össze a törülközők, nincs tömeg a nyár kellős közepén sem. Helyette viszont ott van minden, amiért ezt az országot szeretni lehet. Többek között Marche régió, az elképesztő mennyiségű látnivalójával, és az egyik legkevesebb turistaszámmal, amivel a többszáz kilométeres környéken találkozhatsz. Tavaly óriási földrengés pusztított a környéken, sérült több város is a most következőkből, de a cikkek, leírások szerint jó részét már helyreállították, úgyhogy ez ne tartson vissza.

És akkor a kedvenc városok:

Urbino

Az urbinói hercegség csodálatos városa, egyszerűen páratlan hangulatú, igazi középkori város. Homokbarna falak, végtelen tisztaság, széles, kövezett centro storico, szökőkutakkal, dómmal, velencei árkádokkal, palotákkal, templomokkal. Csodálatos hely, az egyetlen város Marche-ben, amit a turisták is felfedeztek, úgyhogy (és Hűséges Olvasó már mondja fejből) érkezzünk délután és maradjunk késő estig, hogy esélyünk legyen csoportok nélkül felfedezni az utcákat.

Ascoli Piceno

Umbria apró falvai után egész felüdülés volt ilyen, vidéki olasz szemmel hatalmasnak mondható városokkal találkozni. Az ötvenezres Ascoli Piceno annyi eleganciát őrzött meg magából, mintha Velencében sétálnánk, csak kanálisok nélkül. A látnivalókat sem felsorolni, sem pár óra alatt végignézni nem lehet, úgyhogy ha kifogunk egy esős napot, szakadjunk el a tengerparttól, és töltsünk egy egész napot a városban, hogy jusson kényelmesen időnk a székesegyházra, kolostorra, katedrálisra, és a minden sarkon két középkori templomra. Itt jött rá a kisebbik lányom a hátamon, hogy a márványt az különbözteti meg a többi oszloptól, hogy hideg, úgyhogy végigfogdostuk a város 17908 oszlopát. Márvány vagy sem. Apró örömök. 

Loreto

banner-def-1-1.jpgLoreto Olaszország egyik leghíresebb zarándokhelye, annak az összes pozitívumával és negatívumával együtt. A város központja gyönyörű, a katedrális, benne a XIV. századi legenda szerint a Szent Család otthonával, különösen lélegzetelállító. A kicsi házikóra emelt fantasztikus székesegyház a kevés igazán felkapott zarándokhelyek egyike, ahol még a meghitt atmoszférát is át lehet érezni. Ettől független a rengeteg műanyag kegytárgybolt és a piros buszok azért vesznek el a hely fényéből, azt nem lehet tagadni.

L'Aquila

Aquilát rettenetes mértékben sújtotta egy 2009-es földrengés, majd tavaly a fent említett és idén még egy, sajnos a város épületeinek jelentős része sérült. A nápolyi királyság egyik legnagyobb városa pedig igazán megér egy félnapos látogatást. Marche és Róma között útba esik, úgyhogy ha tehetjük, időzítsük ide a megállónkat. Hangulatában leginkább talán a szicíliai Cataniára emlékeztet, megtűzdelve még Európa egyik legmagasabban fekvő várkastélyával, a Rocca Calascio-val. Nekünk ez már nem fért bele az időbe, de legalább lesz miért visszamenni.

Ha te is imádod Olaszországot, különösen így nyáron, találsz még itt némi Szardíniát, itt egy kis Szicíliát, itt Pugliát, itt Umbriát, itt még egy kis Marche-t, itt Friuli-t, itt Venetot, itt még egy kis Veneto-t. itt egy Cinque Terrét, és idén megnézzük Liguriát a Cinque Terrén túl is, hogy erről se maradj le, kövess minket facebookon.

 

képek: sajátok, és visititaly.com

MÉG MINDIG SZERVEZET- ÉS VEZETŐFEJLESZTÉSSEL FOGLALKOZUNK, DE AZÉRT MI IS LEHETÜNK SZABIN, IGAZ?:)

Interjú nélkül ne vegyél fel magadnak embert!

Az év címe, gondolod most. Mégis kinek jutna eszébe felvenni valakit interjú nélkül? 

Sokaknak.

Nem úgy értem, hogy nem interjúztatnak egyáltalán. De igen. De egyre több helyen látjuk, hogy költséghatékonyság, gyorsaság, időspórolás, miegyéb címszóval ellátva nem az interjúzik, aki majd dolgozni fog az illetővel.

Komolyan? Komolyan.

Képzeld el, hogy úgy vesznek fel alád embert, hogy te nem hagytad jóvá. Képzeld el, hogy ebből ezerszer több van, mint hinnéd, sőt - bár nincs rá kutatásom, de még felmérésem se - mintha ez a szám még hajlamos lenne növekedni is.

mek-oszk-hu_j48tqqbc.jpg

És tökre értem, hogy anno is remekül működtek a házasságok, mikor az érintett pár felesleges variálása nélkül a szűlők jó előre eldöntötték, hogy kinek ki lesz a férje, felesége. De már Mária Terézia is szerelemből ment férjhez, könyörgöm.

Egyébként meg 2018 van. (És emiatt a mondat miatt kell majd jövőre átírnom a fél cikket, hogy aktuálisnak tűnjön, amikor még mindig ugyanezen fogunk lamentálni.)

Legyen az a világ legjobb jelöltje, a világ leggyakorlottabb interjúztatójával párosítva, ha te nem nézted, vagy legalább nem hallgattad meg, és veled aztán nincs kémia, nem fogtok tudni normálisan együtt dolgozni. Ha már elég profi vagy egyébként, ráadásul hozzá is szoktál, hogy alattad pakolgatják az embereket, akkor nyilván te is tudod, hogy ez már ferdítés. Mert persze hogy fogtok tudni együtt működni, hiszen megtanultál már kezelni mindenkit. Elhiszem. DE.

1. Plussz energiát kell beletenned, amit tehetnél másba. 

2. Fogalmad sincs róla, hogy az, hogy neked ez plussz erőfeszítés, hogyan csapódik le benne. Mert egyébként legyünk őszinték - nem igazán szereted. Lehet, hogy nem lát belőle semmit, csak érzi valahogy. És lehet, hogy látja is, és mindkét esetben el fogod veszteni előbb vagy utóbb.

3. Ha belepusztulsz sem tudsz neki igazi rajtgép típusú vezetője lenni, hacsak azért nem, hogy megszabadulj tőle. "Kimenedzseltem." Ismerős kifejezés?

4. A "nincs kémia" érzet gyakran teljesen kölcsönös. És szuper, hogy ő is van annyira szocializálva, de megint a 2.) lesz a vége ennek a verziónak is.

Akkor meg már nem lett volna jobb mindkettőtöknek, ha fel sem veszed? De őszintén.

Nem mondtam, hogy csak úgy lehet valakivel dolgozni, ha kölcsönös az imádat. De azt igen, hogy igenis van olyan, hogy két ember között egyszerűen nincs meg az a minimális összhang, ami ahhoz kell, hogy ők szeressenek és akarjanak együtt nemcsak dolgozni, hanem fejlődni.

Márpedig ez esetben mindkét félnek jobb lenne, ha nem a te csapatodba kerülne. Vagy te nem kerülnél az ő csapatába. 

Tehát az, hogy hatékonyság címmel keresztbe kasul interjúztatunk a szervezetben, egyszerűen hatékonytalan. Ami különösen vicces, hiszen pont az eredeti, és egyetlen célkitűzést nem sikerül vele megvalósítani, amiért bevezették.

 

4801 követő, még mindig csak itt tartunk, márpedig megígértük Zuckerbergnek, hogy nyár végére elérjük az 5000-et. Segítenél?

 

Portón túl

Az Ibériai-félsziget tetején I.

9 éve Malagából indulva, három hét alatt bejártuk Portóig Dél-Spanyolországot és Portugália középső, déli részét. Akkor eldöntöttük, hogy egyszer még visszajövünk és bepótoljuk északot, ami akkor kimaradt. Erre idén került sor, ezúttal csak 7 napunk volt, de ügyes szállásfoglalásokkal és némi tervezéssel így is rengeteg minden belefért.

36369127_10156362595057159_3389345442746597376_o.jpg

Portóból indultunk, ide megy a wizzair (wizz-erste hitelkártyával, némi pénzügyi fegyelemmel, aminek a fenntartásához Ildi blogjától sok segítséget kaphatsz, egész pontosan 0 HUF-ért vettük a jegyeket megint, csak pontokból). Itt béreltünk autót, némi utánajárást ez sajnos igényel, mert sok helyen méregdrágán mérik, hogy ha át szeretnéd vinni az autódat egy másik országba, szóval erre érdemes nagyon figyelni.

Az alapár kemény 22 EUR volt, ezért egy két éves renault clio-t kaptunk egy hétre, az észak-portugál pályákon kötelezően bérelendő kis kütyüvel, díjakkal, határátlépéssel együtt is kijöttünk 25.000 HUF alatt 7 napra, szóval tényleg botrányosan alacsony árakat lehet találni a környéken.

teljes_kepernyo_rogzitese_2018_07_02_152612.jpg

36333459_10156362579872159_8834687048574042112_o.jpg

Portó elképesztő változásokon ment keresztül, mióta utoljára itt jártunk, szóval aki teheti, most menjen, amíg még élvezhető. A város továbbra is gyönyörű, a gettókat szinte teljesen kitisztították, a felújítások a homlokzatok megőrzésével, döbbenetes ütemben zajlanak. Turista már rengeteg van (érzésre több, mint 9 éve Lisszabonban, mi lehet Délen?), de legtöbbjük nem jut tovább a városon.

36357752_10156362594362159_7565622790695419904_o.jpg

Pár órás városnézést, és az anno kimaradt Livraria Lello (a világ legszebb könyvesboltja, a Harry Potter megihletője) megtekintését követően elautóztunk a Magic Mountains nevezetú vidékre, ahol végigjártuk a Passaicos de Paiva-t.

A trailt két éve nyitották meg talán, egy 8 kilométer hosszú faösvény, gyönyörű tájon, rengeteg lépcsővel. Konkrétan karbantarthatatlannak tűnik, úgyhogy most érdemes végigjárni, amíg szét nem korhad :).

Cinfaes környékén aludtunk egy remek citromtortás néni ősöreg kastélyában, majd egy lamego-i városnézést követően másnap jött a Douro-vidék.

lamego-sanctuary-nossa-senhora.jpg

A mi Tiszánkhoz hasonlatos folyón hajózva lehet a legjobban megnézni a környéket. Apró falvak, végtelen szőlők és borospincék, házak, kóstoló kóstoló hátán. Santa Eugenia faluja mellett aludtunk egy agriturismo-ban. A portugál árszint vidéken töredéke a spanyolnak (és sok mindenben olcsóbb, mint Magyarország), egy kávé ezekben a falvakban 0.5-0.6 EUR, egy éjszakáért 30-40 EUR-t fizettünk gyönyörű szállásokon, legtöbbször reggelivel, kettőnkre. 

36416182_10156362593382159_3319721944114266112_o.jpg

Sao Joao éjjelét - ami a mi Szent Iván éjünknek felel meg - méltóképpen megünnepelve a helyiekkel (akik nyilván nem engedték kifizetni a vacsorát, hiszen vendég vagy) másnap tovább haladtunk északra, a Montesinho nemzeti parkba. Braganca gyönyörű, és kongóan üres városát és várát megtekintve eljutottunk a kempingünkbe, ahol rajtunk kívül egyetlen pár tartózkodott, két idős angol hölgy, egy kiszuperált volkswagen mikrobusszal. (Sári, ez a jövőnk!! a szerk.).

A park már a spanyol határon fekszik, amit egyetlen kő jelez, rajta egy E betű. Cseppnyi kőfalvak, fekete ruhás nénik, kóborkutyák, előre köszönés az utcán. Az óceáni klíma itt már nem érződik egyébként, már a Douro völgyében is 35 fok volt, ahogy itt is, az úszómedencék viszont gyakori vendégek a környéken, a kempingnek is volt és a citromtortás néniknek is, úgyhogy az ellátás luxus, csak az árszínvonal nem. 

36358226_10156362579947159_5707772581583519744_o.jpg

Másnap feltankoltunk az utolsó portugál Lidl-ben, és továbbmentünk északnak, Las Medulas, a legnagyobb egykori római aranybánya irányába.

Folyt. köv.

Szülésig még biztos maradok

Ez az a mondat, amit a legtöbbször hallasz, ha 30-as nővel beszélgetsz arról, mit tervez a következő öt-tíz évben a karrierjében. És ez az a mondat, aminél szomorúbbat valószínűleg se munkáltatóként, se munkavállalóként nem fogsz se hallani, se mondani.

Szülésig még biztos maradok.

Márpedig ez van.

Rengeteget cikkeznek mostanában arról, hogy mekkorák a bérkülönbségek itthon és mekkorák máshol férfi és nő között, vagy hogy milyen nehéz kisgyermekes anyaként elhelyezkedni. Ez utóbbiról nem tudok nyilatkozni, mert nem helyezkedtem el munkavállalóként. 

20160511forma1-williams-kerekcsere.jpg

Az viszont egészen biztos, hogy egyetlen olyan ismerősünk nincs, aki ne kerékcserének fogná fel a szülést a karrierjében. Meghatározott stratégiát követve, előre eldöntött időben, felkészülten kiáll a dokkba, majd pár másodperc, hónap, év után, újraindul. És utólag kiderül, jól időzített-e, és elég hatékonyan végezte-e a kerékcseréjét. Ő, meg a párja, anyukája, apukája, nagynénje, bébiszittere csapata.

Az, hogy a munkáltatók döntő többsége (és igen nagy tisztelet az igen kevés kivételnek) még mindig nyögve vesz fel 35 feletti gyerektelen nőt, az biztos. Időzített bomba, ide se hozzátok a cv-jét, ez a standard mentalitás rengeteg helyen még mindig. Ennél csak kicsit rosszabb a helyzet, ha az illetőnek még gyereke is van.

Sokkal több verziónk márpedig nincs.

Ami azt jelenti, hogy az, hogy hátrányos helyzetbe kerülünk, az egész biztos. És ez nem nyafogás, panaszkodás, vagy a szokásos "feminista baromság", hanem tapasztalat. 

Mint ahogy az is, hogy a jelenlegi adózási szabályok miatt egyszerűen nem éri meg nem munkaviszonyból gyesre menni.

Aminek az eredménye az, hogy ha olyannal beszélgetsz, aki egyébként tervez vállalkozni, szabadúszni, nem munkavállalóként dolgozni életében, akkor egész biztos ezt a választ fogod kapni: "Szülésig még biztos maradok.". Mint ahogy ezt mondja a vezetői pozícióban levő is. És ezért megy el a vállalkozó munkaviszonyba két évvel azelőtt, hogy szülni szeretne. Keresek egy helyet, ahonnan szülhetek. Ismerős?

Ahogy erről Zsófi is írt már sokszor, például itt, a részmunkaidős pozíciók száma szumma is minimális, nemhogy középvezetői pozíciótól felfele. Úgyhogy ha gyorsan jutottál magasra, akkor gyorsan eshetsz magasabbról.

A skandináv multikat leszámítva, ahol rengeteg jó gyakorlatot látunk itthon is, a szervezeti kultúra a legritkább esetben engedi meg a "négykor eldobom a tollat és hazamegyek" mentalitást. Az óvodák, iskolák viszont még ennél is ritkább esetben engedik meg nem ezt a mentalitást, úgyhogy ha nincs térdelőrajtban álló nagymama, nagypapa a környéken, vagy fix gyerekszállító bébiszitter (igen, már ilyen is van, de hát hogyne lenne, ha egyszer az iskola elvárja, hogy 16:30-kor elhozd a gyereket, a munkáltató meg elvárja, hogy sötétedés után még meetinget kezdjél) akkor kvázi kizárt egyszerre vezetőként dolgozni és kisgyereket nevelni.

6ee32db8e58bc0a9c419fc7fc06f40aa.jpg

És ha van is ebben előrehaladás az elmúlt tíz évben (mert van!), az biztos, hogy a fejekben még jónéhány évtizednek kell eltelnie, hogy erre tudjanak is tervezni. Volt görög felettesem, aki egy regionális pozícióra való interjúban egyenesen megkérdezte tőlem, az jegygyűrű-e az ujjamon. Húsz perccel később az is elhangzott, hogy utánanéztem-e már, hogy vajon hányadik hónapig engedik a terhes nőket repülni? Nem voltam terhes - és nem is néztem ki annak:) - félreértés ne essék.

És azzal kaptam meg aztán a konkrét ajánlatot, hogy vagy gyereket vállaljak vagy a pozíciót, mert a kettő együtt nem fog menni. Előbbit választottam, és a bossnak igaza is volt egyébként.

Teljesen igaza, és örülök is neki, hogy ilyen őszintén beszéltünk egymással. Pont ugyanúgy, ahogy évekkel később, mikor felmerült, hogy a gyerekek után visszamennék, és annyi volt a nyílt és egyenes válasz a cég részéről, hogy "Tudod Dorka, a vezetői pozíció gáz." De ha két szintet hajlandó lettem volna visszalépni, még lehet, hogy részmunkaidőt is kaphattam volna. És persze a vezetői fizetés felének a felét mondjuk, mert felezed, ahogy mászol visszafele a ranglétrán, és felezel tovább, mikor részmunkaidőzől. És persze őszinteség, nyíltság, vezetői végkielégítés, tehát még ennél sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet, ugye. 

Azonban ez ettől még nem jó így.

Nem jó a munkavállalónak, mert azzal a fejében tölti a karrierje első tíz-tízenöt évét, hogy van a szülés előtt és a van a szülés után. 

Nem jó a munkáltatónak, mert egyszer használ egy címkét, hogy nő vagy férfi, aztán használ még egyet, hogy szült vagy nem szült. Pedig egyiket sem kellene, nemhogy mindkettőt. Az első alapján áraz, a második alapján ítélkezik.

És egyébként valahol érthető, hogy használja (még ha magában is teszi, mert annyira van már edukált, hogy ne hangosan csinálja), hiszen a munkavállaló is így beszél saját magáról, a munkáltató pedig szintén nem hülye, hogy ne hallja meg a sorok között a mondatot: "Szülésig még biztos maradok". 

Ha viszont egyik félnek sem jó, miért nem teszünk érte, hogy ne így legyen? 

 

Facebookon követsz minket? Nem sorsolunk ki semmit, nem posztolunk motivációs idézeteket naplementés háttéren és becsülettel kipateroljuk a trollokat. Többet igazán nem tehetünk érted. :) 

 

képek: alon.hu, pix.com

Öt lendkerék a változáshoz

avagy mire figyel egy coach ha változni akar

Idén nyáron nem csak a foci vb kezdődött le, hanem az életemnek egy új időszaka is. Átrendeztem egy kicsit a dolgokat, hogy többet tudjak azzal foglalkozni, ami igazán érdekel, és amiben még sokat fejlődhetek. Éppen ezért gondoltam arról írok, hogy mi az én személyes módszerem a fejlődésre, változásra.

Azt mondja egy hirdetés, hogy vegyek meg egy bizonyos testedző gépet, napi negyed órát tornázzak vele intenzíven, és tartsam be a mellékelt füzetben leírt diétás tanácsokat. (Ugye Te is találkoztál már hasonlóval?)
Gondolom, hogy ha egy egyébként egészséges ember napi negyed órát (ami, lássuk be igazán nem sok) intenzíven mozog, és odafigyel arra, hogy mit eszik, akkor fogyni fog. Lehet, hogy valaki lassabban, valaki gyorsabban, de a hatás garantált. Mindenki szeretne fittebb lenni, tovább élni és vonzóbbá válni, és szinte mindenkinek van napi negyed órája. Hazánkban mégis minden negyedik felnőtt túlsúlyos!

Legyen szó testedzésről, vagy a rossz szokásainkról, a legáltalánosabb feloldása a fenti látszólagos ellentmondásnak, hogy „ha meg is születik az elhatározás, a cél előtt elfogy a kitartásunk”. Ha elfogyott a kitartásunk, akkor jön a csalódottság (negatív érzés) és az önhibáztatás (a felelős azonosítása), majd a lemondás (önigazolás:„hiszen tényleg csak ennyire vagyok képes”).

man-641691_640.jpg

-nem én vagyok a képen-

A csalódottság oka legtöbbször az, hogy a „módszer” tisztelete elhomályosítja azt, hogy különbözőek vagyunk. „Ez a módszer korábban mindenkin segített, rajtam mégsem, tehát bennem van a hiba.” A módszerek tisztelete eltereli figyelmet azokról a személyes tényezőkről, amik valóban meghatározzák, hogy sikeresek lehetünk-e céljaink elérésében.

Ezért célszerű óvatosan kezelni a jól bevált módszereket - ezt is - , viszont van néhány olyan szempont, amit  szem előtt tartok a saját életemben.

1. Nem markolok túl sokat

A legtöbb dolog, amin valaha változtatni szerettem volna, vagy arról szólt, hogy elkezdjek valamit, amit eddig nem csináltam, vagy arról, hogy amit eddig rutinszerűen rosszul csináltam, megváltoztassam. Ezek a témák olykor plusz időt, és minden esetben plusz koncentrációt követelnek. A plusz koncentrációhoz extra energiára van szükségem, ráadásul szinte folyamatosan.

Az erőforrásaim pedig végesek. Priorizálom a kitűzött céljaimat és nem változtatok egyszerre túl sok mindenen.

Amikor felismerek valamit, amin változtatni szeretnék, elönt a tettvágy. Úgy gondolom, hogy el kell kezdenem foglalkoznom a célom megvalósításával. Ilyenkor csak ez az egy dolog kerül figyelmem középpontjába, ezért úgy érzem, nincs szükség priorizálásra. Ez nem így van. Ha ezen a ponton megállok és végiggondolom, hogy milyen változtatásokban vagyok éppen benne, amelyek még nem zárultak le – csak már kicsit kikerültek a figyelmem középpontjából –  sokszor rá kell jöjjek, hogy mégis túl sok minden van már egyszerre a porondon. Ilyenkor el kell halasztanom az új kitűzött cél felé való indulást, egy előre meghatározott, jól mérhető eseményig (egy korábbi célom megvalósulásáig), amíg más folyamatokból erőforrásaim szabadulnak fel. Lehet, hogy ez túlzottan konzervatív gazdálkodásnak tűnik, de nem is hinnéd, milyen sokat segít, ha várnom kell a kezdésre!

 

2. Fenntarthatósági stratégiát alkotok

Számomra egy változtatás akkor fenntartható, ha folyamatosan jelen vannak az energiát adó visszacsatolások, jutalmak, nem csak egy távolban elérendő cél lebeg a szemem előtt. A stratégiaalkotás során a ráfordításaimat, erőfeszítéseimet olyan mértékűre kell szabnom, amelyet képes vagyok a fent említett jutalmakkal ellentételezni. Lehet, hogy látványos és gyors változást szeretnék elérni, ezért nagy erőfeszítéssel kezdek bele a folyamatba, ami önmagában nem baj. A veszély pusztán abban rejlik, hogy ezt a nagy energiát nehéz fenntartani, nehéz folyamatosan megadni magamnak azokat a jutalmakat, elismeréseket, amiért érdemesnek érzem tartani a tempót. Ha az energiabevitel leesik, már kevesebb a koncentráció, az edzés, és lassul a fejlődés a megszokotthoz képest. A visszaesés gyakran a csalódás és az önhibáztatás miatt meg is szünteti a folyamatot.

Például a dohányzásról való leszokásba úgy kezdtem bele (sokadszor), hogy nem céloztam meg a teljes leszokást, csak minden reggel az aznapi cigaretta-mentességet. Ma sem mondom, hogy leszoktam-e, de a döntésem napja óta 15 év telt el anélkül, hogy rágyújtottam volna.

Nem tud eredményessé válni egy projekt – bármennyire jövedelmező üzleti lehetőségre is épül –, ha a likviditása nem biztosított!

És hogy mik a jutalmak? Bármi lehet, ami azonnal élvezhető. Egy hangosan kimondott mondat este lefekvés előtt, hogy „ma is megcsináltam”, egy kocka a kedvenc csokimból, a társam elismerő tekintete, stb. A legnagyobb sport eredmények sem üres stadionokban születnek, hanem több ezres éltető tömegek előtt! Ha megtalálom a szurkolóimat, már nagy lépést tettem a stratégiám fenntartása felé.

update-1672350_640.png

Persze a megfelelő stratégia, koncentráció, energia és a várakozásból adódó kiéhezettség sem garancia az azonnali sikerre.

Ezzel kapcsolatban van egy rossz és egy jó hírem: a rossz hír, hogy a témában nincs garancia semmire, a jó viszont az, hogy a csalódásra fel lehet készülni.

3. Felkészülök a csalódásra

A csalódás felkavar, letör és megtör. Ha csalódok mindig ott a kísértés, hogy feladjam. Ilyenkor megkérdezem magamtól, hogy mi változott, ahhoz képest, amikor kitűztem a céljaimat. A válasz legtöbbször az, hogy semmi lényeges.

Mégis mi az a „lényegtelen”, ami miatt most kész lennék feladni? Válaszom erre, hogy ez a lényegtelen nem más, mint egy aktuális érzés. Egy érzés, amit az táplál, hogy mást gondoltam magamról, mint amit aztán kaptam. Két fontos dolog vezethet ahhoz, hogy gyakran csalódjak: az egyik az, hogy nem ismerem eléggé működésemet. A másik csalódáshoz vezető ok az, ha egy hollywoodi film főszereplőjeként képzelem el magam, és a célom felé vezető utamat, aminek a végén mindig ott a happy end.

Az élet azonban sokkal jobban emlékeztet egy művészfilmre. Van, amit képes vagyok elsőre elérni és van, amit nem. Ezért, ha belevágok valamibe, akkor előre elképzelem a kudarcaimat és azt, hogy hogyan fogom azok ellenére folytatni az utamat.

4. Nem keresek bűnbakot

Az önhibáztatás egy ilyen helyzetben természetes reakció, de csacsiság és veszélyes dolog. Csacsiság, mert hibást keresni egy ilyen helyzetben felesleges, és veszélyes, mert ez a reakció visz a lemondáshoz, a módszerek felülvizsgálata helyett, azonnal a célok felülvizsgálatához.

Ha van olyan módszer, amit más sikeresen alkalmaz, de nekem nem megy, az nem az én hibám. Mások vagyunk!

5. Személyes módszert alkotok, vagy választok

Nem vagyunk egyformák, sem testben, sem lélekben. Tehát mielőtt változtatok magamon, meg kell ismerjem magam. Ilyenkor nem általában kell keresnem létem célját és természetét, hanem célzottan azokat a kérdéseket kell megválaszolnom, hogy a személyes működésemben, mik azok a tényezők amik gátolják, illetve segítik a változtatás fenntartását. (Lásd fenntarthatósági stratégia)

Ha megválaszoltam a fenti kérdéseket, csak akkor alkothatok saját módszert, vagy kereshetek egy már jól beváltat, ami passzolhat hozzám.

Őszintének kell lennem  magamhoz! Képesnek kell lennem az önreflexióra.

Ha még nem vagyok képes, akkor sokat segíthet valaki, akiben megbízom, legyen az a párom, egy barát, vagy egy szakember.

 

 

Képek a pixabayről.

A zöldszemű (szakmai) szörny

A szakmai és a kapcsolaton belül érzett féltékenység mindössze egyetlen dologban különbözik egymástól. Ha a feleségedre/férjedre vagy féltékeny, talán van annyi eszed, hogy nem írod ki az ablakba. Vagy ahogy a kistesóm mondaná: "Az, hogy izzad a tenyered, a te problémád. Nem kell mindenkinek tudnia róla."

image_3.jpg

Mi is a gond ezzel? Miért baj, ha féltékeny vagyok a másikra akár házasságban, akár a szakmámban? És egyáltalán miért baj, ha világgá kürtölöm?

A házasságon belüliről hadd ne mondjak véleményt, azt tűrje szegény férjed/feleséged, ha nektek ez így jó.

Maradjunk szigorúan üzleti fronton, ahogy eddig.

A gond szerintem kettős. 

1. Miért vagy féltékeny?

 2. Miért írod ki az ablakba?

Kezdjük az 1)-essel, hátha úgy nem vesztem el a fonalat. Ha szakmai féltékenységet érzel, ennek általában egyetlen egy oka van, nem több. (Nem meglepő módon ugyanaz, mint a házasságban.) Az önbizalomhiány. Csakhogy szakmai fronton ezen már különösen érdemes egy kicsit megállni és magadba nézni.

Mert kire is vagy féltékeny tulajdonképpen? És miért?

Arra, aki ellopta a régóta vágyott pozíciót?

Vagy arra, aki lenyúlta a régóta megszerezni kívánt ügyfelet?

Vagy arra, aki magasabb fizetésemelést kapott, mert hangosabban nyafog, mint te?

Aki ellopta a pozíciót, az az esetek 99%-ban többet tett érte. Vagy okosabban.

Aki lenyúlta az ügyfeledet, arról elhitték, hogy jobb lesz, mint te, avagy szimplán jobb volt a kémia, még avagyabb olcsóbb, más, neki ott és akkor jobb, mint te. Bármiért is.

green-eyed-monster.jpg

Aki magasabb fizetésemelést kapott, az magasabbat érdemelt, vagy jobban tudja kommunikálni az igényeit, mint ahogy te tetted. 

Igen, és persze mindig van a kivétel, aki erősíti a szabályt. De könyörgöm, ezért féltékenynek lenni? Nem tanulni kellene tőle?

Nem hangosabban sírni tanulni, azt még véletlenül se. De megnézni, hogy ő mit csinál, rácsodálkozni, hogy igen, milyen igaza van, én ebben még gyengébb vagyok, én még ezen dolgozom. Én még megtanulok rendesebben franciául, én még kifejlesztek három új terméket, én még eltüntetem a helyesírási hibákat a promóanyagjaimból.

És ennyi.

Ha féltékeny vagy, akár a karrieredben, akár az üzletedben, lehet, nem értékeled magad eléggé. Nem vagyok pszichológus (van köztünk egyébként aki az is, szóval ha mind a magánéleted, mind a karriered megkeseríted ezzel, akkor szívesen összekötünk vele - de nem coachingra), úgyhogy nem szeretnék foglalkozni az okokkal. Legyen az bármilyen eredetű, mindegy. Térjünk át helyette a 2)-re, hátha még sikerült megtartani a logikai ívet.

Szóval miért is ne írd ki az ablakba mindezeket? Mert az 1), amit én most itt leírtam, nem újdonság. Annyira nem az, hogy mindenki tudja, aki valaha életében érzett már féltékenységet, lapozott fel bármilyen pszichológiai újságot, könyvet.

jealousy-467x278.jpg

Leesett? 

Nem hiszem, hogy létezik kontraproduktívabb viselkedés az üzletben, mint a szakmai féltékenység kommunikációja. Mintha a homlokodra ragasztanál egy cetlit és ráírnád, hogy nincs elég önbizalmam.

Ha a vezetői szerepet pecázták el az orrod elől, és ennek adsz hangot, a főnökeid fogják olvasni a cetlidet.

Ha a konkurenciát pocskondiázod, és vetélytársat látsz mindenkiben, aki az ezer kilométeres körzetedben bármit is árul, ők fogják olvasni.

És mit látnak majd belőle?

Hogy kevésnek hiszed magad.

Amitől a vezetőd meggyőződik majd róla, hogy jó döntés volt nem téged választani a pozícióra. Amitől a konkurencia az eddigi X önbizalmát, most már X+1-nek fogja érezni. Hiszen hozzád képest megbizonyosodhatnak róla, hogy jobban állnak. És ettől aztán még magabiztosabbak lesznek.

Így ha mindkét pontot megszeged, majd nem elég, hogy szétvet az ideg magától az adott szituációtól, ami kihozta belőled a zöldszemű szörnyet, hanem még a többiek is rátapintanak a gyenge pontodra. 

Úgyhogy, ha a szakmai féltékenység csíráját is felfedezni véled, stop, és szigorú önvizsgálat. Aztán pedig húzd ki magad, tapsold meg, és nézd meg mit tanulhatsz tőle, ahelyett, hogy elirigyled. Te is jobban leszel utána.

 

Soft skill fejlesztés, team és egyéni üzleti coaching itt. Gondolatébresztő cikkek meg facebookon, ahol nagyon szeretnénk már elérni Fonyód lakosainak a számát. 

 

képek: https://supportforstepdads.com, https://relationshipremedy.com

4 tuti tipp amivel kicselezheted a fapados légitársaságokat

A rettegett poggyász méret-ellenőrző keretek ideje ugyan lejárt, mégis kevesen utazunk igazán felhőtlenül, hiszen válogatott módszerekkel keserítik meg az életünket az olcsósított légitársaságok már a felszállást megelőzően. Szerencsére a rendszer hackelhető, szóval nincs kifogás: irány nyaralni!

wow-air-offers-cheap-roundtrip-to-europe-for-only-300-afct.jpg
1.Vedd meg időben! A megfelelő időben.

Az egyik legproblémásabb kérdés a fapados járatoknál, hogy mikor érkezik el az idő a jegyvásárlásra. Nem csak reklámfogás, tényleg léteznek 5-6000 Ft-os jegyek európai viszonylatban, viszont ha emberi léptékkel nézzük, akkor 1 hónappal korábban találod ki úgyis, mikor utaznál.

Ehhez mérten pedig egy biztos trükk létezik: vásárolj az indulást megelőző 20-30 napban.

Ebben az intervallumban könnyen találhatsz korrekt árakat több alkalommal is. Bónusz tipp: péntektől egészen vasárnapig szigorúan tilos bármilyen repülőjegyet vásárolni, ilyenkor ugyanis a hétvégi utazási kedv miatt a légitársaságok árai drasztikusan megnőnek. Tudom, nehéz lesz hétvégén ellenállni a csábításnak, de akár 5-10 ezres nagyságrendben spórolhatsz.


2. Barátod a Google


A Google nem is olyan régen élesítette -majd pimpelte ki- az utazni vágyók egyik legjobb barátját, a Google Flights-t. Sajnos, jelenleg még app változata nem létezik, de ingyenes, és Calendar integrációja is van. Egyszerűen válaszd ki egyenként az összes lehetséges időpontot az utazásodhoz, majd keresd meg a választott légitársaságot és állíts be email-es figyelőt a kis csúszkával közvetlenül. Ez a hasznos szolgáltatás napi 1x elküldi neked az általad figyelt jegyek árát, amennyiben történik bármilyen változás a paraméterekben. Bónusz tipp: érdemes napi 2x manuálisan is csekkolni a díjakat, hiszen esetenként napközben is változnak.

legroom-for-google-flights-search-results.png

3. Székfoglalós játék

Az első külföldi kiruccanásaimnál én is mániákusan rohantam becsekkolni amint ingyenesnek jelezte a rendszer. Azóta tudom: tipikus amatőrként viselkedtem. Ha megteheted, az utazás előtti napon legkorábban a kora esti órákban foglalj helyet, mert elsőként a „nyomorgószékeket” szórja szét fapados barátunk.Ezzel garantálja ugyanis, hogy marad hely azoknak a szegény utasoknak, akikkel jól kiszúrt a gonosz algoritmus.

A szabályzat szerint ugyan átültethetnek az ablaktól ha előkerül egy szabadnapos pilóta, de ilyennel még nem találkoztam. Bónusz infó: akár az is lehet, hogy még így is középre kapod a helyed. Ne ijedj meg, simán előfordulhat, hogy az egész sor üres lesz és víg mosollyal huppanhatsz át az ablakhoz.

 

4. Viszlát Priority, hello józan paraszti ész

Utolsó tippnek hagytam azt a szolgáltatást, amiért elképesztően sokan hajlandóak fizetni, holott általában nincs igazi haszna. Ha fontos tárgyalásra igyekszel, esetleg nagy értékű, de kisméretű tárgyat vinnél a kézipoggyászodban, akkor persze megéri kifizetni azt a pár ezret, minden más esetben viszont felesleges.

shutterstock_210042967-970x546.jpg

A biztos trükk: próbálj meg minél később beállni a végső ellenőrző sorba és az utolsók között feltenni a bőröndöt a repülő melletti kis kocsira, így leszálláskor a feladott poggyászokat követően biztosan a tiéd lesz az első ami kigurul a szalagon.

Ezt a négy tippet követve szinte biztosan kimaxolhatod repülőutad valós értékét, ugyanakkor nem akarlak elszomorítani, de napi 5-10 percet biztosan el fog venni az életedből az adatok elemzése és értékelése. Ha ennyi belefér amikor úgyis csak az Instát pörgetnéd az irodában, akkor vágj bele, és utazz még egyszer ezen a nyáron a spórolt pénzből.

 

Köszönjük a tippeket és a cikket kedves Olvasónknak, Rozitának.

Papp Viktorina Rozita elektronikus zeneszerző, amatőr párbajtőröző, civilben egy mobil marketing ügynökség munkáját segíti projektmenedzserként.

 

Rozita facebookon írt nekünk, hogy szívesen megosztja tapasztalatait, ha van bármi tipped még, ide várjuk! És nem csak utazással ám, azért nagyrészt mi is dolgozunk. :)